Kereső toggle

A gender trójai falova?

Az Isztambuli Egyezmény elutasításának háttere

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az Európai Parlament képviselői az elmúlt héten megszavaztak egy határozatot, amely felszólít minden tagállamot, hogy haladéktalanul ratifikálja az Isztambuli Egyezményt. Ezt mindeddig hét tagállam – köztünk hazánk – nem tette meg.

Első ránézésre érthetetlen, hiszen az Egyezmény egy nagyon fontos ügyet, a nőkkel szembeni erőszak felszámolását tűzi ki célul. Ezt minden bizonnyal minden tagállam támogatja is. Az Egyezmény szövegébe azonban olyan pontokat rejtettek, amely a genderideológia elfogadásáról szól. Az érintett hét EU-tagállam nagyon szívesen támogatja a nők elleni erőszak felszámolásának ügyét, de nem kér a genderből.

Az Európai Parlament 500 igen, 91 nem szavazattal, 50 képviselő tartózkodása mellett felkérte a tagállamok minisztereinek testületét, a Tanácsot, hogy zárja le a 2017-ben elfogadott Egyezmény ratifikációs (jóváhagyás, törvénybe iktatás) folyamatát, illetve arra hívta fel a Tanácsot és a Bizottságot, hogy biztosítsa az Egyezmény teljes körű integrálását az uniós jogalkotási és szakpolitikai keretbe. Emellett felszólította az Egyezményt eddig még nem aláíró hét tagállamot – Magyarországot, Bulgáriát, Csehországot, Litvániát, Lettországot, Szlovákiát és az Egyesült Királyságot –, hogy sürgősen ratifikálják az Egyezményt. Ugyanezen a napon a szlovák törvényhozás elutasította az Egyezmény ratifikációját, továbbá felkérte a kormányt, hogy biztosítsa, az Egyezmény semmilyen hatással ne legyen a szlovák jogrendre. De mi ilyen sürgős az Uniónak, és miért ennyire erős az ellenállás?

Miről szól az Isztambuli Egyezmény?

Tartalmát tekintve az Európa Tanács egyezménye a nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak elleni küzdelemről és azok megelőzéséről igen széleskörűen igyekszik kitérni a nők elleni diszkrimináció és a nemi alapú megkülönböztetés, erőszak legkülönfélébb formáira, úgymint pszichológiai erőszak, fenyegető, szexuális zaklatás, fizikai vagy szexuális erőszak, kényszerházasság, csonkítás. Az aláíró és ratifikáló országok vállalják a mindezek megelőzésével, kezelésével, valamint jogszabályi biztosításával járó kötelezettségeket. Ugyanúgy tűnhet, hogy tagadhatatlan érdemei vannak az Egyezménynek a megelőzés tekintetében (külön ellenőrző rendszer felállítása, elkülönített uniós pénzek, oktatás) – elsősorban nem a megelőzésre, hanem a büntethetőségre teszi a hangsúlyt.

 „Gendercsempészet”

Az Egyezmény fogalommeghatározásaiban hat kiemelt fogalom szerepel: a nőkkel szembeni erőszak, a kapcsolati erőszak, a nőkkel szembeni nemi alapú erőszak, az áldozat, a nő, valamint nemzetközi egyezményben precedens módon a gender, azaz a társadalmi nem fogalma.

A genderfogalom Egyezményben való szerepeltetésének tényét a CitizenGo családvédelmi szervezet a genderideológia trójai falovaként írja le. Nyilatkozatuk szerint „a magyar jogszabályok nőről és férfiról beszélnek, nem különböztetik meg a biológiai és a társadalmi nemet (genderideológia), ezért egy olyan fogalomról van szó, amelynek a jelentése nem egyértelmű”. Noha rengeteg szó esik az Unión belül is erről a fogalomról, mégis ez az első nemzetközi egyezmény, amelynek ratifikálása konkrétan magával vonná a genderfogalom és a mögötte lévő ideológiai dimenzió minden tagállam jogrendszerébe való beemelését.

Gesztus a migránsok és az LMBTI-közösség felé

Ha mindez nem lenne elegendő, az Európai Parlament által múlt héten megfogalmazott álláspont mindemellett még olyan újabb kisebbségi csoportokat emelne be a ratifikációs folyamatba, amelyeket a valóban halmozottan hátrányos helyzetű egyének, mint a fogyatékossággal élő vagy roma nők és lányok közé rejt. 

A szöveg szerint a halmozottan hátrányos helyzetűek közé tartozik a migráns nő vagy az LMBTI nő is.

A hagyományos család fogalmától való elszakadás

Az Isztambuli Egyezmény szövege továbbá sztereotípnek titulálja az egészséges férfi- és nőszerepeket, és a női egyenjogúság követelésével lassan odáig merészkedik, hogy többletjogokkal ruházza fel a nőket. Az, hogy férfiak, fiúgyermekek is válhatnak kapcsolati, de akár nemi alapú erőszak áldozataivá, egyetlen egyszer fordul elő az egyébként nemcsak nők ellen irányuló, hanem kapcsolati erőszakról is szóló dokumentumban. Mintha a férfi megtűrt eleme volna vagy nem is lenne része a családnak. A család fogalma is szinte kizárólag a családon belüli erőszak kapcsán merül fel.

Hol tart most az Egyezmény?

Az egyezményt 2011. május 11-én nyitotta meg az Európa Tanács soros elnöksége aláírásra. A legelső aláírók között Törökország mellett olyan nyugat-európai országok voltak, mint Spanyolország, Svédország, Luxemburg, Németország, Franciaország vagy Ausztria, melyeket idén márciusig még közel negyven további ország követett, harmincnégy állam pedig már ratifikálta is – azaz saját jogrendszerébe iktatta az Egyezmény szövegét. A fentebb említett hét uniós tagország mellett Liechtenstein, Örményország, Ukrajna és Moldova döntött úgy, hogy aláírja, de nem ratifikálja az Egyezményt. Az Európa Tanács tagállamai közül Azerbajdzsán és Oroszország nem írta alá, és nem is kívánja ratifikálni az Egyezményt. Az Európa Tanácsban nem részes tagállamok is csatlakozhatnak az Isztambuli Egyezményhez, a szöveg öt külső szereplőt említ, az Egyesült Államokat, Kanadát, Japánt, Mexikót és a vatikáni Szentszéket. Közülük még senki nem írta alá és nem ratifikálta az Egyezményt.

Olvasson tovább: