Kereső toggle

„Parancs Berlinből”

Az Európai Néppárt válsága

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A Fidesz nyolc évet töltött el a Liberális Internacionáléban (LI), mielőtt 2 és fél év kormányzás után 2000 őszén csatlakozott az Európai Néppárthoz (EPP). Érdekes módon mind az LI-hez, mind az EPP-hez való csatlakozáskor német államférfiak voltak az egykori fiatal demokraták protektorai. 1992-ben a Liberális Internacionáléhoz való csatlakozáskor Otto von Lambsdorff támogatta, hogy a közép-európai térség pártjai közül elsőként csatlakozzanak a szervezethez.

2000-ben a Fidesz Liberális Internacionáléból történő távozását és az Európai Néppárthoz történő csatlakozását megkönnyítette, hogy első miniszterelnöki ciklusa elejére Orbán Viktor kiváló kapcsolatot alakított ki Helmut Kohllal, a Németország egyesítésében kulcsszerepet játszó kancellárral. A Sargentini-jelentés vitáját követő sajtótájékoztatóján Orbán megerősítette, hogy a Fidesz Helmut Kohl hívására lépett át az LI-ből az EPP-be. „Bennünket egy ember rúghatna ki, de ő sajnos már nem él: Helmut Kohl. Senkinek a felszólítására nem távozunk. Mi az Európai Néppárt része akarunk maradni” – mondta a miniszterelnök kedden.

Kurz és Weber átállása

Orbán Viktor ekkor még nem tudta, hogy mi lesz a másnapi szavazás pontos végeredménye, de illúziói nem voltak – a Facebookon már kedden reggel arról beszélt, hogy „az ítéletet már meghozták”. Ehhez kedden Strasbourgban azt tette hozzá, hogy értelmetlen gesztusokat tennie néppárti kritikusai irányába, mert már „megjött a parancs Berlinből”, és a jelentést a német néppártiak jelentős része el is fogja fogadni.

Hogy a Kohl-korszak óta finoman fogalmazva is nagyot változott a Fidesz és a néhai kancellár pártja, a CDU viszonya, az nem titok. Ám arra, hogy a Fidesszel szemben az Európai Néppárt ugyanolyan, kétharmados arányban foglal állást, mint az egész EP, kevesen számítottak. Kifejezetten meglepő volt az utolsó napokban a Fidesszel szembeforduló osztrák és bajor néppártiak magatartása. Pedig mind az ÖVP-t és személy szerint Sebastian Kurzot, mind pedig a CSU-t és Manfred Webert szövetségesei között tartotta számon a Fidesz még az elmúlt hónapokban is, amikor pedig a párt politikusai – mindenekelőtt a nagy tekintélyű Schöpflin György – már arról beszéltek, hogy a Néppárt számos tagszervezete szívesen látná a Fideszt a pártcsaládon kívül.

A Fidesz maradna  a néppártban

Schöpflin júniusban arról beszélt az ATV-ben, hogy lehetséges, hogy a Fidesz lesz a szakítópróba a néppárton belül. Schöpflin ekkor azt is mondta, hogy a Néppárton belüli baloldali szervezetek egyre rosszabbul érzik magukat a pártcsaládban azok miatt az ügyek és jelenségek miatt, amelyeket a Fidesz képvisel. A Fidesz EP-képviselője már ekkor azt mondta, hogy a Sargentini-jelentésről szóló szeptemberi szavazás után fel kell tenni a kérdést, hogy milyen utat követ a Néppárt a jövőben.

Nem sokkal korábban Semjén Zsolt a Heteknek azt mondta a Fidesz és a Néppárt viszonyáról: „A Néppárt konfúzitása a gyökereiből ered, hiszen nemcsak kereszténydemokrata pártokat, hanem demokrata centrumpártokat is magában foglal. (…) A Néppárt Fidesz–KDNP-hez fűződő viszonya tehát a migrációs válságtól függetlenül is ambivalens (…). Egy példa: már a család fogalmának körülírásakor is késhegyig menő vita van nemcsak az Európai Parlamentben, de magán a Néppárton belül is. Már a gyökereknél ellentmondásos tehát a Néppárt identitása, amit fokozott a kereszténydemokrata hátterű pártok identitásvesztése”.

Macron és Orbán – a jövő emberei?

A Sargentini-féle szavazás után az a különleges helyzet állt elő, hogy a Fidesz – hasonlóan Semjén Zsolt és Schöpflin György korábbi nyilatkozataiban foglaltakhoz – erőnek erejével a Néppártban akar maradni, miközben a Néppárt képviselői kétharmados arányban szavaztak a Magyarországgal szembeni eljárás megindítására. Még különösebb jelenség volt, ahogy Orbán Viktor egyetlen nyugat-európai politikust dicsért látványosan „ügyességéért” a szavazást követő sajtótájékoztatóján, mégpedig Emmanuel Macront, aki az utóbbi napokban ajánlatot tett a Fidesszel szemben ellentétes néppárti tagszervezetek új, centrista politikai pártcsaládba történő átcsábítására. A fura dicséret oka nyilvánvalóan egy sajátos érdekközösség: Macron éppúgy érdekelt a Néppárt jelenlegi abszurd helyzetének megváltoztatásában, mint Orbán – az előbbi a kettészakadó Néppárt liberálisait, utóbbi pedig konzervatívjait vinné magával – ha lehetséges, a Néppárt neve alatt, ha nem, akár új pártcsalád keretei között.

 

Olvasson tovább: