Kereső toggle

Keleti nyitás?

Trump Európa-politikája

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása
Szijjártó Péter és Mike Pompeo, magyar és amerikai külügyminiszterek.

Az Egyesült Államok orosz és kínai érdekek támadása alatt álló, stratégiai „hadszíntérnek” tekinti Európát. az új látásmódot sokan „keleti tolódásként” értékelik.

A Kelet-Európa szakértőként számon tartott  A. Wess Mitchell (három külpolitikai könyvet – köztük a magyarul is megjelent Nyugtalan határvidéket –  publikált)  közel egy éve tölti be az európai és eurázsiai ügyekért felelős államtitkári posztot a Trump-kormányban. Június elején a washingtoni székhelyű The Heritage Foundation konzervatív agytröszt előtt tartott beszédében vázolta fel az adminisztráció Európa-stratégiáját.

Bevezetésként méltatta a nyugati szövetségrendszert és a civilizációt, amelyen az nyugszik, és amely példátlanul hosszú ideje biztosítja „a demokráciát, a személyes szabadságot és a jogrendet”. A Nyugat azonban, szögezte le rögtön Mitchell, felkészületlen mindennek a megvédésére.

A nyugati szövetség megszilárdítása

Az Egyesült Államok nemzetbiztonsági és nemzetvédelmi stratégiája abból az állításból indul ki, hogy ismét elindult egy nagyhatalmi verseny, és központi feladatának az erre való felkészülést jelöli meg.

A Nyugat megőrzése, amit Trump elnök tavalyi varsói beszédében külpolitikája céljaként fogalmazott meg, nem képzelhető el Európa nélkül: ez Amerika nemzetközi szövetségrendszerének gerince és (évi 5,5 billió dollárt meghaladó áruforgalommal) legnagyobb kereskedelmi partnere.

Az amerikai Európa-stratégia eddig nem ismerte el, hogy ez a szövetséges és partner most – a kommunizmus bukása után ismét – komoly geopolitikai verseny helyszínévé vált. A Nyugat mint politikai civilizáció Kína és Oroszország kereszttüzébe került, de Irán is fenyegetést jelent – állítja Mitchell.

Az Amerika és nyugati szövetségesei közti nézeteltérések okai közül az államtitkár két konkrét ügyet emelt ki: az iráni atomalkut, valamint az Északi Áramlat 2 gázvezeték támogatását európai részről. Az előbbi lehetővé tette, hogy Teherán befolyása Izrael határáig terjedjen, amire az ókor óta nem volt példa, és ami Washington szerint egyértelmű fenyegetést jelent a Nyugat számára. Utóbbi pedig gyengébbé teszi a NATO keleti részét az orosz nyomással szemben, veszélyezteti Ukrajna mint tranzitország biztonságát, és függőbbé teszi Európát az orosz monopóliumoktól.

Mitchell hangsúlyozta, hogy Amerika nem támadja szövetségeseit, ám célravezetőbbnek tartja határozott álláspontot képviselni ezekben a kérdésekben, mint ideig-óráig fenntartani az egység látszatát.

A Nyugatot fenyegető veszélyekkel szembeni felkészülés anyagi vonzata is szóba került. Mitchell nem mondott neveket, de nehezményezte, hogy a nyugati szövetségesek elvárják, hogy az USA készségesebben vegyen részt kontinensük védelmezésében, mint ahogy ők maguk teszik. Ezzel valószínűleg többek között Németországra utalt, amely megtagadta, hogy NATO-tagként GDP-je 2 százalékát védelemre fordítsa. 

A keleti határállamok megnyerése

A stratégiai verseny erősödése Európa keleti határait érinti a legdrámaibb módon. Mitchell szerint a Kaukázustól a Balkánon át a Duna-medencéig húzódó terület ismét Oroszország geopolitikai fókuszába került, de Kína számára is új „játszótér”.

Mitchell Mike Pompeo külügyminiszter szavait idézte, aki szerint az orosz agressziót az tette lehetővé, hogy Amerika „éveken át elnézően reagált”. Bár Amerika továbbra is jobb kapcsolatra törekszik Moszkvával, a korábbi gyakorlattal szakítva.

Az orosz és kínai befolyással szemben fontosnak tartja tehát a keleti oldal bebiztosítását. Igyekszik megerősíteni az itteni államok politikai rendszerét, több lábon állóvá tenni az energiaellátásukat (például. az orosz gázon kívüli választási lehetőséget jelentő Krk projekt vagy BRUA-gázvezeték kiépítése), növelni a haderejük ütőképességét és harckészültségét, és támogatni a regionális együttműködési kezdeményezéseket.

A NATO és az EU keleti határán lévő államok esetében Amerika pozitív befolyásával versenyezne a növekvő orosz nyomással, illetve a nyugati szolidaritás aláásását célzó, kínai befektetői vonzerővel (például a 16+1 és a Belt & Road kezdeményezések). Mitchell úgy látja, az Egyesült Államoknak számolnia kell azzal, hogy ezeknek az országoknak a szövetségét elveszíti, ha nem tud megfelelő alternatívát kínálni. Ennek kapcsán ezúttal is megjegyezte, amit hazánkkal kapcsolatban más fórumokon is megfogalmazott: „A kritizálás önmagában nem stratégia. Az elkötelezettségtől megfosztott kritizálás az elidegenítés legjobb receptje.”

Stabilitás délen

Európa déli határvidékére, a Földközi-tengerre és partvidékére a migráció, terrorizmus, Irán befolyása, valamint a fokozott orosz aktivitás miatt fordít nagyobb figyelmet Amerika. Ezek a kihívások indokolják, hogy Európától nagyobb szerepvállalást vár Irakban, Szíriában, Libanonban, Afganisztánban, továbbá együttműködést az észak-afrikai stabilitás megteremtésében is.

A keleti Mediterráneum feletti stratégiai ellenőrzésért Amerika szintén Oroszországgal áll versenyben. Válaszként Mitchell hosszú távú jelenlét kiépítését helyezte kilátásba a térségben. Egy másik eszköz a Törökországgal való kapcsolat stabilizálása és Ankara nyugati stratégiai vonalon tartása. Az Egyesült Államok ugyanis úgy látja, hogy egyedül a NATO-szövetséges ország rendelkezik a régióban az Irán ellensúlyozásához szükséges erővel.

A migráció kérdéséről szólva Mitchell elmondta, hogy Amerika „katalizátor szeretne lenni a leginkább érintett határállamok helyi erőfeszítéseiben”. Ez a korábbiakkal szemben egészen más hozzáállást jelent az uniós integrációhoz. Az államtitkár kiemelte például az új euroszkeptikus olasz kormány amerikai támogatását, amely már elkezdte lezárni a kikötőket a migránsok előtt.

Enyhülő viszony

Amerika „katalizátor” szerepével egészen egybevág az új berlini nagykövetének botránya. Ric Grenell a Breitbartnak adott interjújában így nyilatkozott: „Sok konzervatív keresett meg Európa különböző részeiről, hogy elmondják, úgy érzik, az emberek kezdenek felébredni. Mindenképpen szeretném bátorítani a konzervatívokat egész Európában, a többi vezetőt. Azt hiszem, a konzervatív politika szökőárszerű robbanása készülődik, mivel a baloldali politika megbukott.”

Ezzel együtt a keleti és déli határ megerősítése nem a nyugati együttműködés rovására vagy a helyett kapott szerepet. Amerika a nyugati szövetségeseket szorosabb együttműködésre igyekszik rávenni, egyúttal a keleti és déli államokat jobban bevonná azoknak a veszélyeknek az elhárításába, amelyek felett a korábbi adminisztráció szemet hunyt.

A hazánkkal való viszonyt mindez kedvezően befolyásolhatja. Az eddigi nyilatkozatokból is nyilvánvaló, hogy – bár mindig szóba kerül a demokratikus értékek védelme – nem folytatódik Magyarországgal szemben a mellőzés és a kritikával kényszerítés politikája.

Szijjártó Péter május végén találkozott Mike Pompeóval (hat éve nem került sor magyar és amerikai külügyminiszter találkozójára), és úgy nyilatkozott, hogy Wess Mitchellnek nagy szerepe volt az Obama-évek alatt befagyott kapcsolatok enyhülésében. „Úgy érezzük, hogy Kelet-Európa visszakerült az amerikai külügyminisztérium térképére” – mondta a Pompeóval folytatott megbeszélés után.

A Mitchell által felvázoltakkal összhangban Magyarország vállalta, hogy részt vesz a NATO iraki stabilizációs tevékenységében, emellett Szijjártó Péter aláírt egy együttműködési megállapodást az amerikai Exxon Mobil energiavállalattal romániai földgáz importálására.

A közeledést mutatja, hogy június elején Trump elnök felhívta Orbán Viktort, amihez az ürügyet az adta, hogy – másfél év szünet után – végre van Magyarországnak amerikai nagykövete, aki múlt pénteken megérkezett hazánkba.

Üzletemberből nagykövet

David B. Cornstein, az Egyesült Államok februárban kinevezett nagykövete most augusztusban lesz nyolcvanéves. New Yorkban született, harmadik generációs amerikai; anyai nagymamája Magyarországról érkezett az Egyesült Államokba. A New York Egyetemen szerzett Master of Science diplomát kiskereskedelmi képzésen. Az egyetemi évek alatt adódott lehetősége, hogy szülei megtakarítását befektesse egy ékszerüzletbe, ami olyan jól ment, hogy úttörő vállalkozásba fogott: a világon elsőként nagyáruházakban nyitott újabb boltokat. 1988-ban megvásárolta a Finlay Fine Jewelryt, amely irányításával Európában is terjeszkedni kezdett. Cornstein 1999-ig maradt a cég ügyvezető elnöke – a cég ekkor évi egymilliárd dollárt meghaladó bevételt termelt, és a NASDAQ-on jegyezték.
A New York-i elit üzleti életben forogva könnyű előbb-utóbb a politikához is közel kerülni. Rudy Giuliani polgármestersége alatt a város Gazdaságfejlesztési Testületének alelnökeként tevékenykedett. George Pataki kormányzósága idején a Battery Park városrészt irányító hivatal tagjai közé választották, és a Javits Konferenciaközpont igazgatótanácsának volt tagja. Pataki a New York-i Olimpiai Bizottság elnökségét adta neki, amikor a város megpályázta a 2012-es játékok rendezésének jogát (amit végül London happolt el előle). A Bloomberg- és Spitzer-adminisztrációk a New York-i lóversenyfogadásokat bonyolító iroda vezetését bízták rá.
Az 1990-es évek elején Cornstein kacérkodott a gondolattal, hogy megcélozza a város polgármesteri székét, illetve hogy indul a demokrata Mario Cuomo kormányzóval szemben. A legközelebb akkor került ahhoz, hogy közéleti posztra jelölt legyen, amikor 2001-ben a New York állami számvevő hivatalára pályázott. Hiába lett volna kész 12 millió dollárt áldozni a vagyonából, és segítette kampányát a Fidesz egykori választási tanácsadója, Arthur Finkelstein, a legtöbb republikánus vezető a másik jelöltet támogatta, így Cornstein kiszállt a versenyből.
A közelebbi múltban Cornstein a használt ékszereket felvásárló Circa nevű cég, valamint a magánvagyon-kezelő Pinnacle Advisors Limited vezetője volt (ez utóbbi 1 250, átlagosan 1,6 millió dolláros számlával rendelkező család befektetéseit intézi).
A rendkívül jómódúnak tartott Cornstein több jótékonysági szervezet igazgató tanácsának is tagja, illetve tagja volt. Jelentős összegekkel támogatta (elsősorban, de nem kizárólag republikánus) politikusok kampányát.
A kinevezést megelőző szenátusi meghallgatására készített nyilatkozatban Cornstein négy célt nevezett meg, amelyeket nagykövetként szem előtt fog tartani: a demokratikus értékek erősítését (szólás-, sajtó-, vallásszabadság); együttműködést a kormánnyal a közös biztonsági veszélyek kezelésében; az amerikai gazdasági érdekek előmozdítását (a régi befektetések bővítését, újak behozását, magyar cégek amerikai megjelenését); továbbá „büszke amerikai zsidóként” zsidó szervezetek és más vallási közösségek támogatását az antiszemitizmus visszaszorítása érdekében.

Olvasson tovább: