Kereső toggle

Keleti nyitás?

Trump Európa-politikája

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása
Szijjártó Péter és Mike Pompeo, magyar és amerikai külügyminiszterek.

Az Egyesült Államok orosz és kínai érdekek támadása alatt álló, stratégiai „hadszíntérnek” tekinti Európát. az új látásmódot sokan „keleti tolódásként” értékelik.

A Kelet-Európa szakértőként számon tartott  A. Wess Mitchell (három külpolitikai könyvet – köztük a magyarul is megjelent Nyugtalan határvidéket –  publikált)  közel egy éve tölti be az európai és eurázsiai ügyekért felelős államtitkári posztot a Trump-kormányban. Június elején a washingtoni székhelyű The Heritage Foundation konzervatív agytröszt előtt tartott beszédében vázolta fel az adminisztráció Európa-stratégiáját.

Bevezetésként méltatta a nyugati szövetségrendszert és a civilizációt, amelyen az nyugszik, és amely példátlanul hosszú ideje biztosítja „a demokráciát, a személyes szabadságot és a jogrendet”. A Nyugat azonban, szögezte le rögtön Mitchell, felkészületlen mindennek a megvédésére.

A nyugati szövetség megszilárdítása

Az Egyesült Államok nemzetbiztonsági és nemzetvédelmi stratégiája abból az állításból indul ki, hogy ismét elindult egy nagyhatalmi verseny, és központi feladatának az erre való felkészülést jelöli meg.

A Nyugat megőrzése, amit Trump elnök tavalyi varsói beszédében külpolitikája céljaként fogalmazott meg, nem képzelhető el Európa nélkül: ez Amerika nemzetközi szövetségrendszerének gerince és (évi 5,5 billió dollárt meghaladó áruforgalommal) legnagyobb kereskedelmi partnere.

Az amerikai Európa-stratégia eddig nem ismerte el, hogy ez a szövetséges és partner most – a kommunizmus bukása után ismét – komoly geopolitikai verseny helyszínévé vált. A Nyugat mint politikai civilizáció Kína és Oroszország kereszttüzébe került, de Irán is fenyegetést jelent – állítja Mitchell.

Az Amerika és nyugati szövetségesei közti nézeteltérések okai közül az államtitkár két konkrét ügyet emelt ki: az iráni atomalkut, valamint az Északi Áramlat 2 gázvezeték támogatását európai részről. Az előbbi lehetővé tette, hogy Teherán befolyása Izrael határáig terjedjen, amire az ókor óta nem volt példa, és ami Washington szerint egyértelmű fenyegetést jelent a Nyugat számára. Utóbbi pedig gyengébbé teszi a NATO keleti részét az orosz nyomással szemben, veszélyezteti Ukrajna mint tranzitország biztonságát, és függőbbé teszi Európát az orosz monopóliumoktól.

Mitchell hangsúlyozta, hogy Amerika nem támadja szövetségeseit, ám célravezetőbbnek tartja határozott álláspontot képviselni ezekben a kérdésekben, mint ideig-óráig fenntartani az egység látszatát.

A Nyugatot fenyegető veszélyekkel szembeni felkészülés anyagi vonzata is szóba került. Mitchell nem mondott neveket, de nehezményezte, hogy a nyugati szövetségesek elvárják, hogy az USA készségesebben vegyen részt kontinensük védelmezésében, mint ahogy ők maguk teszik. Ezzel valószínűleg többek között Németországra utalt, amely megtagadta, hogy NATO-tagként GDP-je 2 százalékát védelemre fordítsa. 

A keleti határállamok megnyerése

A stratégiai verseny erősödése Európa keleti határait érinti a legdrámaibb módon. Mitchell szerint a Kaukázustól a Balkánon át a Duna-medencéig húzódó terület ismét Oroszország geopolitikai fókuszába került, de Kína számára is új „játszótér”.

A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható. Keresse az újságárusoknál vagy rendelje meg online a https://digitalstand.hu/hetek felületen.

Olvasson tovább: