Kereső toggle

Diplomáciai forradalom?

Trump szakított az előző elnökök hagyományaival

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az elmúlt napokban két nagy diplomáciai esemény főszereplője volt Donald Trump amerikai elnök. Előbb Kanadában vett részt a G7 csoport, azaz a hét legfejlettebb ipari ország állam- és kormányfőinek tanácskozásán, majd jött a keddi, történelmi kézfogás Szingapúrban Kim Dzsong Unnal.

Mindkét esemény formabontó volt a maga nemében: a G7 egyébként rutinszerűen megrendezett csúcstalálkozójára rányomta a bélyegét az Egyesült Államok és kereskedelmi partnerei között kirobbant vámháború (ennek az európai és a magyar gazdaságra gyakorolt hatásáról részletesen is írunk a Hetek 17. oldalán), majd Trump és Trudeau kanadai miniszterelnök csörtéje, amely végül megakadályozta, hogy a szingapúri csúcs miatt a G7-találkozóról idő előtt távozó Trump távollétében az amerikai delegáció aláírja a hetek zárónyilatkozatát. Kim Dzsong Un és Trump viszont aláírtak egy közös nyilatkozatot, amely négy pontban foglalja össze a tárgyalás eredményét – a jövő szempontjából a legfontosabb eredmény, hogy Észak-Korea elkötelezte magát a Koreai-félsziget teljes atomfegyver-mentesítése mellett.

Amit Donald Trump az elmúlt hónapokban a nemzetközi politika terén tett, az nem csupán baloldali és liberális kritikusai számára meghökkentő, de az elmúlt évtizedek republikánus külpolitikájának hívei számára is, akik megszokták a világcsendőri szerepre és demokráciaexportra épülő washingtoni külpolitikát. 

Nem csoda, ha Trump össztűz alá került az utóbbi hetek diplomáciai viharai nyomán. De mit is vetnek a szemére kritikusai?

Az első vád szerint Donald Trump alkalmatlan amerikai elnöknek, mert a szövetségesi lojalitásnál is előbbrevalónak tartja a szűk értelemben vett amerikai érdekek képviseletét.

A második vád szerint méltatlan a szabad világ vezető hatalmának irányítására, hiszen miután vérig sértette G7-beli partnereit, Kim Dzsong Unnal kedélyesen sétálgatott tárgyalásuk szünetében – világos tehát e vád megfogalmazói szerint, hogy az amerikai elnök jobban megérteti magát a világ legsötétebb rendszerét működtető diktátorral, mint Angela Merkellel vagy éppen Justin Trudeau-val.

A harmadik, az elmúlt hónapokban sűrűn előkerült vád szerint Trump alkalmatlan amerikai elnöknek, mivel „kiszámíthatatlan”, „infantilis”, „agresszív” tárgyalási stratégiájával egy, Kim Dzsong Unnál türelmesebb partnert is kihozna a sodrából, így kettejük találkozója az elmúlt évtizedeknél is rosszabb helyzetet eredményez a Koreai-félszigeten. Ennek a vádnak a legszebb példája volt, amikor az iráni atomalku felmondása után azért látták Trump kritikusai borítékolhatónak a koreai–amerikai enyhülés kudarcát, mert Kim Dzsong Un szerintük aligha fog megbízni (!) egy ennyire kiszámíthatatlan amerikai elnökben.

A negyedik, a csúcstalálkozó óta a legtöbbször elhangzó vád ez utóbbi módosított variánsa: Donald Trump egyszerre amorális és buta tárgyaló, így Szingapúrban nemcsak legitimálta Kim Dzsong Unt, de a ravasz koreai vezető le is játszotta a pályáról tárgyalási stratégiájával.

Irán: a hódító megfékezése

Az elnöknek az utóbbi hónapokban lebonyolított diplomáciai és gazdaságdiplomáciai offenzívája érthetően borította ki a diplomácia konzervatívabb iskoláinak képviselőit. Trump példátlan dolgokat tett: előbb felmondta az Amerika első számú közel-keleti szövetségesét, Izraelt létében fenyegető Iránt a terjeszkedéséhez szükséges anyagi javakkal ellátó 2015-ös atomalkut (amely Teheránon kívül főképp az ajatollahok rezsimjével üzletelő nyugat-európai vállalatok érdekeit szolgálta); importvámot vetett ki az Amerikába irányuló acél- és alumíniumtermékekre, és ezt az intézkedést június elsejétől az európai, kanadai és mexikói árukra is kiterjesztette; végül kritikusai várakozására rácá-folva Szingapúrban találkozott Kim Dzsong Unnal és – legalábbis az általános ígéretek és vállalások szintjén – eredményes tárgyalást folytatott az észak-koreai vezetővel. Az első két esetben olyan dolgokat tett, amelyeket elődei nem mertek volna meglépni, a harmadikban olyat, amire képtelennek bizonyultak.

Az elmúlt hónapokban világosan kiderült, hogy a Trump-féle diplomácia éppen annyira kíméletlen és hatékonyság-elvű, ahogy a Trump-féle belpolitika vagy korábban a Trump

által követett üzleti stratégia. Ráadásul akár Irán, akár a szövetségesekhez való viszony, akár Korea esetében az elnök olyan kérdésekhez nyúlt, amelyek évtizedek óta okoznak fejfájást az amerikai elnököknek.

Irán 1979 óta fenyegeti létében az Egyesült Államokat és legfontosabb közel-keleti szövetségesét, Izraelt, egy percig sem titkolva, hogy a teheráni rezsim, ha tehetné, a holokauszt szörnyűségeit zúdítaná az Izraelben élő zsidókra. Vajon megszelídítette Iránt Obama elnök békülékeny politikája? Kevesebb fenyegetés hangzott el a zsidó államnak vagy akár az Egyesült Államoknak címezve Teherán és szövetségesei (így a Hezbollah) részéről az utóbbi években, mint korábban? Eltűntek Iránból a gusztustalan holokauszt-karikatúra versenyek?

A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható. Keresse az újságárusoknál vagy rendelje meg online a https://digitalstand.hu/hetek felületen.

Olvasson tovább: