Kereső toggle

Bombák földjén

Mi köze Iránnak Észak-Koreához?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A történelmi koreai találkozó és a kezdődő békefolyamatok hidegzuhanyként érték a perzsa rezsimet. Összehangolt atomprogram, bővülő rakétaarzenál és évtizedes háborús fenyegetés. Ennek vethet véget Trump.

Bár sem ideológiailag, sem vallásilag, de még csak etnikailag sincs semmi köze egymáshoz a két országnak, Iránt és Észak-Koreát mégis közel 40 éves stratégiai szövetség kapcsolja össze. Közel-, és Távol-Kelet sajátos viszonya ez, amit az Egyesült Államokkal szembeni gyűlölet és az egész világot rettegésben tartó nukleáris fegyverkezés iránti igény táplál. A kegyetlen terrorállamok idilli testvérisége azonban felbomlani látszik Donald Trump miatt.

A „gonoszság tengelye”

A két rezsim egészen sajátos stratégiai együttműködése 1979-ben, az iráni forradalmat követően vette kezdetét, amikor az újonnan megalakuló Iszlám Köztársaságban Kim Ir Szen kiváló felvevő piacra talált az egyiptomi és orosz mintára fejlesztett rakétái számára. A távol-keleti diktatúrának égetően szüksége volt a perzsa államból érkező tőkére és olajra, míg a síita vezetés a korszerű, nagy hatótávolságú fegyverarzenállal kívánta megszilárdítani hatalmát a térségben. Az 1980-as években aztán rögtön alkalmazta is az iráni rezsim az Észak-Koreából szerzett Scud típusú rakétákat az Irak ellen vívott háborúban. (Az együttműködést 2006-ban az Iráni Forradalmi Gárda elismerte.)

Akkor az Egyesült Államok nem csupán Szaddám oldalára állva támadta a feleket, hanem azzal is, hogy Iránt és Észak-Koreát felrakta a terrorizmust támogató államok listájára, ami egyúttal komoly szankciókat is jelentett. (A két ország a mai napig szerepel a listán, a koreai rezsim 2017-ben Trump döntésére került vissza 9 éves szünet után.) A lépés nem volt előzmény nélküli, egy 2013-as amerikai jelentés arról számol be, hogy Irán és Észak-Korea már évtizedek óta közvetve és közvetlenül aktív támogatója a libanoni (Hezbollah) és palesztin (Hamasz) terrorszervezeteknek.

A Szovjetunió felbomlását követően aztán a felek a stratégiai szövetséget még szorosabbra vonták. Észak-Koreának az eddigieknél is nagyobb szüksége lett az iráni gazdaság ellentételezésére, míg az amerikai hírszerzés jelentései szerint a perzsa állam fegyverimportjának 70 százaléka ebben az időszakban a Távol-Keletről érkezett. A Kim Dzsong Il irányításával kifejlesztett, egyre nagyobb hatótávval rendelkező ballisztikus rakétákat tucatszámra exportálták a Közel-Keletre, ahová esetenként el is küldték szakértőiket, hogy kiképezzék iráni kollégáikat. Az Egyesült Államok fokozódó aggodalommal figyelte, hogy a szövetségeseit halálosan fenyegető iszlamista rezsim a kétoldalú kapcsolatnak köszönhetően a régió legnagyobb rakétaarzenálját építi ki. Nem véletlen, hogy George Bush a szeptember 11-ei terrortámadást követően Irak mellett Iránt és Észak-Koreát sorolta a „gonoszság tengelyéhez”.

Sugárzó csapatmunka

A 2000-es évek újabb szintre emelték a fenyegetettséget, hiszen a koreai diktatúra sorra hajtotta végre sikeres nukleáris fegyverkísérleteit. Az amerikai hírszerzés szerint az első teszteléseket (2006, 2009, 2013) Mohsen Fakhrizadeh, az iráni nukleáris program vezetője a helyszínen tekintette meg. Bár a két ország nukleáris fegyverkezés terén való kétoldalú együttműködése nehezen bizonyítható, minden jel arra utal, hogy kölcsönösen támogatták egymás atomprogramjait a tesztelések során megszerzett információkkal.

Nem vitatott, hogy Irán és Észak-Korea is részben pakisztáni segítséggel – A. Q. Khan volt nukleáris programigazgató hálózatán keresztül – plutónium- illetve urániumalapú atomprogramba kezdett. A pakisztáni fél egy hollandiai reaktorból hozott tervrajzok alapján nukleáris létesítményeket fejlesztett, majd a terveket az említett rezsimek számára is biztosította. Habár Irán igyekezett a saját urándúsító programját civil és kereskedelmi célzatúnak beállítani, a nyugati hírszerző szolgálatok (köztük kiemelten a franciák) többször is jelezték, hogy a civil köntös mögött katonai célok is meghúzódnak. A vörös vonalat az jelenthette, hogy a két ország 2012-ben kétoldalú technológiai együttműködést kötött, ami kísértetiesen hasonlított a tíz évvel korábban kötött Aszad-féle megállapodásra. Akkor koreai segítséggel reaktor építésébe is kezdtek, ezt bombázta le 2007-ben az izraeli légierő, elejét véve annak, hogy északi szomszédja tömegpusztító fegyverre tegyen szert.

A 2010-es évek radikális áttörést hoztak a nukleáris hordozófejek szállítására alkalmas ballisztikus rakéták kifejlesztése terén is, amivel Kim Dzsong Un hadserege már az USA nyugati partját is célba vehette, míg Irán nemcsak a legfőbb ellenséget, Izraelt, de a NATO keleti tagjait is elérhette. Az atomfegyver előállításához szükséges különféle számítógépes programok, matematikai formulák és a nukleáris technológia kereskedelmének végül úgy tűnt, az iráni atomegyezmény végleg véget vethet.

Bár a 2015-ben megkötött többállami egyezmény azt a célt hivatott szolgálni a nyugati hatalmak részéről, hogy Iránt megakadályozzák a nukleáris fegyver megszerzésében, a rezsim különösebb retorzió nélkül folytathatta az urándúsításon kívüli fegyverkezést. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának felszólítását figyelmen kívül hagyva, Irán 2015 óta legalább 16 rakétatesztet hajtott végre egy amerikai terrorellenes szervezet adatai szerint. Tekintve, hogy az atomfegyver előállításához nemcsak megfelelő mennyiségű és minőségű hasadóanyagra, hanem megfelelő hordozórakétára és robbanófejre is szükség van, a tesztek jelentősége nem elhanyagolható. Ugyan minisztériumi beszámolók és a kongresszusi meghallgatások sora hívta fel erre a veszélyre a figyelmet, Donald Trump megválasztásáig nem igazán merült fel az iráni atomalku reformjának a kérdése.

Atommentesítés?

Ahogyan a szankciók bevezetése, úgy azok feloldása sem jelentett végleges megoldást az Irán és Észak-Korea által jelentett globális fenyegetésre. Az Egyesült Államok 2017-es fenyegetésértékelő jelentése mindkét országgal kiemelten foglalkozott, miközben az amerikai elnök kemény fellépést ígért mindkét rezsimmel szemben. Ehhez képest némiképp fordulat, hogy Észak- és Dél-Korea 68 évnyi háborús viszonyt követően békülékeny hangot ütött meg, valamint Trump is kilátásba helyezett egy, a Koreai-félsziget atommentesítésére irányuló megállapodást Kim Dzsong Unnal.

Továbbra is megválaszolatlan kérdés, hogy a nukleáris fegyverek leszerelése vajon hogyan fog megtörténni a távol-keleti országban. A politikai elemzők viszont biztosra veszik, hogy egy esetleges eredményes Trump–Kim találkozó rettenetes hír lenne az iráni rezsim számára. Az Al-Monitornak nyilatkozó egyik iráni külpolitikai szakértő azt gyanítja, hogy a Koreában elért áttörés az Iránnal szembeni határozott amerikai fellépést vonja maga után. Az iráni atomalkuért rajongó The Washington Post hasonló forgatókönyvet vázolt fel, tekintve, hogy Trump az elmúlt időszakban sorra kiszórta a kormányából azokat a vezető stratégákat (Rex Tillerson, H. R. McMaster), akik ellenezték az atomalku felbontását. A helyükre a volt CIA- igazgató, Mike Pompeo (ő találkozott titokban Kim Dzsong Unnal), valamint John Bolton, volt ENSZ-nagykövet érkezett. Utóbbi egy éve még arra figyelmeztetett, hogy a koreai atomfegyver megszerzése egyben Irán nukleáris atomprogramjának áttörését is jelenti a két ország szoros viszonya miatt. Bolton, aki most nemzetbiztonsági főtanácsadóként tevékenykedik az elnök mellett, azt sérelmezte, hogy míg Trump kampányígéretei megfelelően konfrontatívak voltak Iránnal szemben, az amerikai külügy bürokráciája még mindig az Obama-féle irányvonalat vitte tovább.

A személyi változásokkal, úgy tűnik, ez módosulhat, ez magyarázza az izraeli miniszterelnök, Benjamin Netanjahu bejelentését is, miszerint Irán hazudott nukleáris atomprogramjával kapcsolatban, ezért az atomalkut fel kell mondani. Izrael részéről létfontosságúvá vált, hogy a tényleges szövetségessé előlépő amerikai elnök Észak-Korea után az Iránnal kapcsolatos fenyegetést is lezárja, többek között azzal, hogy megreformálja az atomalkut, és a május 12-ei határidő lejártakor ismét életbe lépteti az országgal szembeni szankciókat. Irán már így is jelentős zsákutcába került azzal, hogy Kim Dzsong Un előzetesen ígéretet tett arra, hogy beszünteti a fegyverexportját.

A baloldali sajtó amiatt aggódik, hogy az iráni atomalku felbontása rossz üzenet lehet Kim Dzsog Un számára az amerikaiak megbízhatóságát illetően, míg az izraeli hírszerzési miniszter, Israel Katz szerint pont egy ilyen erős üzenetre lenne szükség a két régió stabilitásának megteremtése szempontjából. A következő hónapok mindenesetre vízválasztóak: ha Trumpnak sikerül megfelelő megállapodásokat kötnie mindkét színtéren, a potenciális atomháború réme egy ideig nem fogja fenyegetni a nemzetközi közösséget.

Olvasson tovább: