Kereső toggle

Bársonykesztyű és vasököl

Kína lenne a 21. század vezető hatalma

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az Oroszország, Irán és Észak-Korea jelentette stratégiai problémák egyáltalán nem lebecsülendők, mégis egyre többen Kínát tartják az Egyesült Államok vezette világrend legfenyegetőbb kihívójának. Ugyanis csak a kommunista ország rendelkezik azzal az ideológiai elkötelezettséggel megtámogatott gazdasági erővel, ami átformálhatja a jelenlegi globális berendezkedést.

Szovjetunió összeomlása után a Nyugat azt várta, hogy Teng Hsziao-ping gazdasági reformja nemcsak a kapitalizmus, de a demokratikus átalakulás felé mozdítja Kínát. A Kommunista Párt ehelyett még szorosabban ragadta magához a hatalmat, Teng pedig kijelentette, hogy új hidegháború kezdődött Kína és a talpon maradt szuperhatalom, az Egyesült Államok között. Az 1998 júliusában kiadott védelempolitikai fehér könyv már célként fogalmazta meg, hogy „Kínának kell a világot bevezetnie a 21. századba”.

Hogy a gazdasági nyitás nem vonta maga után a várt társadalmi változásokat, nem ellentmondás. A Nyugat egyszerűen figyelmen kívül hagyta, hogy ez a több mint kétezer éves kínai politikai gyakorlat lényegéből fakad.

Évezredes totalitarianizmus

Mao Ce-tung is elismerte, hogy Csin Si Huang-tinak, Kína első császárának a politikai rendszere az évszázadok során továbbélt. Ami azért érdekes, mert Steven W. Mosher Bully of Asia: Why China’s Dream Is the New Threat to World Order (Ázsia fenegyereke: Miért veszélyezteti Kína nagy álma a világrendet?) című könyve szerint a Csin-dinasztia alapítója „találta fel” évezredekkel Lenin és Sztálin előtt a totalitarianizmust.

A „hadakozó nagyurak korában”

(Kr. e. 475–221) az egymással kegyetlen háborúkat vívó független fejedelemségek minden társadalmi és gazdasági forrást a háború szolgálatába állítottak. Kialakult egy tanácsadói elit, amely kidolgozta a győzelem receptjét: „tedd gazdaggá az államot, és erősítsd meg a hadsereget”. Legizmusnak nevezett politikai rezsimjük főbb pillérei az uralkodó hatalmának növelése, erős hadsereg fenntartása, örökletes arisztokrácia helyett kinevezett bürokraták irányítása, a kereskedelem állami szabályozása és a nép megfélemlítés általi alávetése voltak.

Az évszázadokon át tartó vérontásból Csin Si Huang-ti emelkedett ki győztesként. Kr. e. 221-ben egyesítette Kínát, majd uralma alatt a tanácsadók reformjával megvalósult „autokrata politikai rendszer beleivódott Kína kulturális DNS-ébe, és (...) újra meg újra reprodukálja magát” – mondja Mosher.

Az alattvalóktól megkövetelt abszolút engedelmesség Konfucius tanainak terjedésével később ideológiai legitimációt kapott. A következő, Han-dinasztia a gondolatrendszert állami ideológia rangjára emelte, mivel jól lehetett alkalmazni a nemzeti egység, a társadalmi konformitás és az állam szerepének sulykolására. Konfucius egy eszményi világ (datong, azaz nagy harmónia) eljövetelét sürgette, amelyben az abszolút uralkodó biztosítja, hogy az emberi viszonyokat a tisztelet határozza meg.

Ezt továbbgondolva, a káosz nemzetközi szinten is úgy kerülhető el, hogy egy domináns hatalom körül adófizető államok szerveződnek. A kínaiak több mint kétezer évig a világ földrajzi és geopolitikai középpontjaként és az emberiség legfejlettebb kultúrájaként határozták meg magukat, ami civilizációs küldetéstudattal ruházta fel a mindenkori rezsim terjeszkedésre való hajlamát. Nyilvánvaló tehát, hogy erre a hegemón szerepre Kínát jelöli ki a történelem.

A Kínai Népköztársaság tulajdonképpen a Csin-dinasztia politikai rendszerének legutóbbi megtestesülése. A marxizmus nemcsak hogy éppannyira államcentrikus és elitista, mint a hagyományos kínai politikai kultúra, de Mao mintának is tekintette a legizmust. Vezetése alatt megvalósult a legista program fele (erős központi hatalom), de a kommunizmus gazdasági modellje nem volt alkalmas „gazdaggá tenni az országot”.

Teng Hsziao-ping ezért nyitott az Egyesült Államok felé: úgy ítélte meg, hogy az állam ideiglenes meggyengítése a gazdaság felfuttatása érdekében hosszú távon annak erősödését szolgálná. Utódja, a Népi Felszabadító Hadsereg költségvetésének két számjegyű növelését elrendelő Csiang Cö-min szintén meg volt róla győződve, hogy a prosperitás és a katonai erőfölény elérhető a nyugati demokratizálódás nélkül is.

Ennek a politikának az örököse a jelenlegi elnök, Hszi Csin-ping is, aki ráadásul, úgy tűnik, a hegemón újjáteremtőjeként szeretne bevonulni a történelembe. Hszi hivatalba lépése óta a hatalom még nagyobb centralizálására törekszik, március elején pedig az elnöki poszt kétciklusos korlátját is eltörölték, így akár élete végéig Kína első embere maradhat.

2013 januárjában, nem sokkal azután, hogy a KKP főtitkárává választották, Hszi összehívta a legfőbb vezetőket, hogy megvitassák, mi vezetett a Szovjetunió bukásához. „Az egyik fő ok az volt – állította Hszi –, hogy elvesztették az ideológiai háborút. Teljesen szakítottak a Szovjetunió történelmével, szakítottak Leninnel és Sztálinnal. Amint az ideológiai egység megszűnt, a párt szervezetei nem tudtak tovább működni, a hadsereg pedig már nem hallgatott a pártra.” Hszi eddigi intézkedései arra utalnak, hogy nem akarja elkövetni ugyanezt a hibát.

Tedd gazdaggá az államot!

Kína és Amerika kereskedelmi háborúja nem most, a Donald Trump által bevezetett, az alumíniumra, acélra, valamint lopott vagy piaci hozzáférésért cserébe kikényszerített kereskedelmi titkok felhasználásával kifejlesztett termékekre vonatkozó vámokkal kezdődött.

A Kínában lezajlott látványos gazdasági növekedésnek a negyven éve meghirdetett „nyugati nyitás” után az adott nagy lendületet, amikor Bill Clinton 2001-ben aláírta a China Trade Billt (Kínára vonatkozó kereskedelmi törvény), amely kivételezett kereskedelmi státuszt adott a kommunista országnak. Ugyanebben az évben hagyta jóvá az Egyesült Államok Kína felvételét a Világkereskedelmi Szervezetbe.

Az elgondolás az volt, hogy a privilégiumok hatására törvényszerűen elindul a rezsim demokratizálódása.  Ehelyett, ahogy Steven Mosher fogalmaz, az Egyesült Államok „egy szörnyet hozott létre”. Ma Kína, a világ második legnagyobb gazdaságaként nyilvánvalóan alig várja, hogy átvegye Amerika helyét, mint az az ország, mely a nemzetközi kereskedelmi normákat diktálja.

Amit Bill Clinton elnöksége egyik legnagyobb törvényhozási győzelmének tekintett, az amerikai kereskedelmi deficit berobbanásának kezdete volt. Amellett, hogy az egyezmények Kínának mindig előnyt biztosítottak, az amerikai vezetés folyamatosan szemet hunyt a szerzői és szabadalmi jogok megsértései, valamint az amerikai technológiák és kereskedelmi titkok arcátlan eltulajdonítása felett. 2017-ben a kereskedelmi deficit 275 milliárd dollár volt, a lopások értékét pedig évi 600 milliárd dollárra becsüli az FBI.

Tedd erőssé a hadsereget!

A International Institute of Strategic Studies brit agytröszt The Military Balance (a világ katonai egyensúlyi helyzetéről évente kiadott) jelentése szerint Kína és Oroszország egyre eredményesebben szerez be olyan fegyvereket és technológiákat, melyeken az Egyesült Államok és szövetségesei légi hadászati dominanciája alapul. A tengeri hadi technológia terén a kínaiak szintén Amerika „sarkában vannak”, és új, fejlett eszközeik birtokában döntően megváltoztathatják az erőegyensúlyt az Indo-csendes-óceáni térségben.

Az első öbölháborúból (látva, hogy Irak vezetési és irányítási rendszerei megbénultak) a kínaiak megtanulták, hogy a modern háborúk központi eleme az elektronikai hadviselés. Az agresszív kínai befektetési politika részben a katonai ütőképesség növelését szolgálja a legmodernebb technológia megszerzése révén. Iskolapéldája volt ennek, amikor 2016-ban a kínai internetóriás, a Baidu befektetett az amerikai LIDAR specialista Velodyne-ba (a LIDAR az önműködő autókhoz szükséges legfontosabb technológia, de emellett bizonyos amerikai katonai alkalmazásokat pusztítóbbá tud tenni).

A kínai kormány tavaly elkezdte a világ legnagyobb kvantum-számítástechnikai kutatókomplexumának építését. Ezt követően az Alibaba, a Tencent, majd a Baidu is bejelentette, hogy saját kvantumkomputer intézeteket hoz létre. (A The Military Balance rámutat, hogy amikor a kínai elnök arra utasítja a köz- és magánszektort, hogy fejlett katonai projekteken dolgozzanak, azok nem mondhatnak nemet. Amerikában a Szilícium-völgy viszont igen, vagyis marad a deficit vagy az adók, illetve mindkettő növelése.) A hatalmas mennyiségű adat szupergyors feldolgozására képes kvantumszámítógépekkel a hadsereg többek között másodpercek alatt feltörhetne titkosított kódokat, vagy lerövidíthetne bonyolult feladatokat a mesterséges intelligencia területén (például az arcfelismerést). Segítségével Kína a világ gyárából a high-tech iparágakra épülő katonai hatalommá léphetne elő.

Globális befektetésoffenzíva

Kína sajátos módszere a terjeszkedésre, hogy befektetésekkel jelenik meg egy országban vagy térségben. 2015-ben egy kínai cég például az ausztrál Darwin kikötőjére szerzett lízinget – a városnak van egy katonai bázisa, melyet az amerikai haditengerészet naponta használ. Bár Ausztrália Kína befolyásolási kampányának frontvonalába esik, a gyakran kifejezetten érzékeny célpontokra irányuló befektetések a globális „hadművelet” részei.

Kína két évtizede dolgozik például azon, hogy a szomszédos országokat katonai és gazdasági erejével kényszerítve kiterjessze befolyását a Himalája és az Indiai-óceán térségére. Ennek egyik eszköze a Belt and Road (Egy övezet, egy út) kezdeményezés, amely Ázsiától Afrikáig ívelő infrastruktúra- és úthálózat-fejlesztést jelent; célja Kína összekötése Ázsia többi részével, a Közel-Kelettel, Afrikával és Európával, és hogy egész Ázsiát globális gazdasági erőközponttá fejlessze.

Hasonló a Tengeri Selyemút névre keresztelt program is, amely a kínai partoktól Szuezen át egészen Görög- és Törökországig infrastrukturális és gazdasági projektek sorozatát foglalja magában. Kína 2009-ben, az ottani polgárháború befejeztével kezdett befektetni Srí Lankán, jelenleg egy stratégiai fontosságú kikötő ellenőrzését igyekszik megszerezni. Pakisztánban gazdasági folyosót épít az Arab-tenger egyik kikötőjéhez, amelyet valószínűleg haditengerészeti bázissá fog alakítani. A Maldív-szigeteken szigeteket vásárolt és kikötőket épített. Az Indiai-óceán másik felén már létre is hozta első tengeren túli katonai bázisát. A Dzsibutiban épített létesítmény kulcsfontosságú, Európát Ázsiával összekötő hajózási útvonalon, ráadásul az egyetlen állandó amerikai bázistól csak néhány mérföldnyire található. A kínai befektetők Afrika-szerte jelen vannak, és számos ország teljesen eladósodott Kína felé.

Közép-Kelet-Európában állami bankok által támogatott kínai cégek mintegy 15 milliárd dollár nagyságrendű infrastrukturális és kapcsolódó befektetéseket terveznek 16 államban. Brüsszel attól tart, hogy ez aláássa az unió egységes piaci szabályait, és felerősíti a nyugati és keleti blokkok között már meglévő feszültségeket. 

Hszi év végén Argentínába látogat a G20-as találkozóra, ahol Latin-Amerikával való kapcsolatok szorosabbra fűzését szolgáló kereskedelmi és befektetési szerződések várhatók.

Területi hegemónia

Kína a legnagyobb területi kiterjedését a Csing-dinasztia idején, a 18. században érte el. Steven Mosher Hegemon: China’s Drive for Domination (Hegemón: Kína törekvése a dominanciára) című könyvében azt írja, hogy Kína jövőképével kapcsolatban ennek a birodalomnak a térképét tekintik mintának.

Ennek megfelelően Kínának mindenekelőtt vissza kellene szereznie a Tajvan és a Dél-kínai-tenger feletti kontrollt. A második szint a gazdasági erővel már megkezdett regionális hegemónia kiépítése. A South China Morning Post arról számolt be, hogy bár Kína konstruktívabb kapcsolatok kialakítására tesz gesztusokat szomszédai felé, folyamatosan emlékezteti őket, hogy már nem a régi, erőtlen Kínával van dolguk. „A diplomáciai bársonykesztyű vasöklöt rejt” – írja a lap. Miközben Peking csúcstalálkozót tervez Japánnal, fogadta a dél-koreai elnököt, közeledni látszik Indiához és Vietnámhoz, egyúttal átrepüléseket végez a dél-koreai légvédelmi azonosítási zónán, tengeralattjárókat küld vitatott tengeri területekre, és a Dél-kínai-tengeren épített mesterséges szigetein folyamatosan zajlanak a fejlesztések. Februárban egy kínai hadihajóraj a Maldív-szigetek felé hajózott, hogy jelezze: készek beavatkozni a Peking-párti elnök és egy Indiához húzó korábbi elnök hatalmi harcába.

A fenti célok elérése jelenthetné az ugródeszkát a nemzetközi vezetői szerep megragadásához. A probléma csak az, hogy mindebben Amerika az útjában áll. Andrew Nathan és Bruce Gilley China’s New Rulers: The Secret Files (Kína új urai: A titkos iratok) című könyve szerint a KKP vezetésének meggyőződése, hogy „Kína és az Egyesült Államok elkerülhetetlenül konfliktusba fog kerülni egymással”. Az mindenesetre világos, hogy Kína semmilyen körülmények között nem integrálódik az USA vezette világrendbe, és elfogadhatatlan számára, hogy csupán másodhegedűs legyen.

Mindent látó hatalom

Az Atlantic magazin szerint Kína néhány éven belül az első ország lehet, amely „mindent látó” algoritmusos megfigyelő rendszert vezet be. A mesterséges intelligencia, valamint az adatnyerés és -tárolás terén kifejlesztett új technológia felhasználásával a kommunista pártvezetés minden állampolgárról részletes profilt szándékozik készíteni. Az „állampolgári pontok” kiszámításához magáncégek folyamatosan átfésülik az emberek közösségi médiában fellelhető és online vásárlásaikkal kapcsolatos adatait. A hivatalos propagandával ellentétes véleményt posztolóknak például pontlevonás jár.
A nemzetbiztonságra és a társadalmi stabilitásra hivatkozva Kína egy „Aranypajzs” nevű megfigyelési rendszer kidolgozását is elindította, amely lehetővé tenné az állampolgárok adataihoz való könnyű hozzáférést. A nagyszabású tervből eddig a tartalmakat szűrő „Nagy Tűzfal” készült el, amely külföldi internetes oldalakat blokkol, köztük a Google-t, Facebookot és a The New York Timest.
Emellett, az otthonukon kívül az emberek minden lépését kamerák fogják figyelni és rögzíteni. Az ezekhez kapcsolt arcfelismerő algoritmusok a felvételeket azonnal a nemzeti személyazonosító adatbázisban lévő megfelelő fotókhoz képesek társítani. (Becslések szerint 176 millió megfigyelő kamera működik szerte az országban és 2020-ra 450 millióra tervezik emelni a számukat.)
Kína példája a nyugati országok számára is kérdéseket vethet fel a magáncégek állami megfigyelésben játszott szerepével kapcsolatban. Az Alibaba vagy a Tencent (a WeChat csevegőplatform tulajdonosa) rengeteg olyan adattal rendelkezik, amelyek nélkülözhetetlenek a pontok kiszámolásához, márpedig a kínai cégeknek kötelességük együttműködni a kormánnyal.

Olvasson tovább: