Kereső toggle

A Putyin-éra titka

Elsöprő siker a választáson

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Miért szavaznak az oroszok mindig keménykezű vezetőre? A kérdés persze megfordítható: miért szavazna bármelyik ország gyengekezű vezetőre? Vlagyimir Putyin 19 év után újabb 6 évig vezetheti Oroszországot.

Hosszú idő kemény kampányolása előzte meg a március 18-ai orosz elnökválasztást. Nyolc jelölt indult harcba a több mint száztíz millió orosz választópolgár kegyeiért. Az eredmény mégis már az első pillanattól borítékolható volt, Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin győzelmében egy percre sem kételkedett senki. Közel 77 százalékos győzelmet aratott, míg a második legnépszerűbb jelölt még a 12 százalékot sem érte el. Putyinra három és félszer annyian szavaztak, mint az összes többi jelöltre együttvéve. De akkor mire fel a komoly kampány?

Teljes mozgósítás

A kormány buszokkal szállította a tömegeket a szavazóhelyiségekhez, az urnák körül több helyen ételosztást szerveztek, volt, ahol műsorok és akciók csábították a szavazókat. Érkeztek hírek arról is, hogy állami munkaadók vagy a hatóságok gyakoroltak nyomást az emberekre, több videófelvételen pedig látszik, hogy hamis szavazólapokkal tömik az urnákat. Putyin győzelme nyilvánvalóan nem ezeken múlt, 65 százalékos előnyt még a legmegátalkodottabb módszerekkel sem lehet összecsalni.

Abban elemzők is egyetértenek, hogy Putyin egyszerűen annyira népszerű, hogy azt nehéz még egyértelműbbé tenni. Hacsak nem azzal, hogy a részvételi adatokat és a győzelmi fölényt a csillagokig tornásszák. Ez pedig sikerült is. Stábja ugyan a 70 százalékos részvételre trenírozott, a részvétel és az eredmény így is jóval magasabb lett, mint a 2012-es megválasztásakor. Pedig azóta történt egy s más.

Kapóra jött támadások

Putyin 1999 vége óta van hatalmon, két elnöki és egy miniszterelnöki ciklus van mögötte. Támogatottsága pedig töretlenül nő, egyenesen arányosan a nyugati kritikák szaporodásával. Amikor az oroszok erős vezetőként dicsérik Putyint, nem csak gazdasági sikereire vagy Oroszország több tucat etnikuma fölött átívelő kohéziós képességeire gondolnak. Számtalan cikk és elemzés születik arról, miért szeretik az oroszok az erőskezű vezetőket. A nyugat-európai vagy amerikai elemzők bigottságról, a politikai autoritás fogalmi zavaráról vagy a történelmi múlt diktálta szervilis berögződésről beszélnek. Sokáig keresgéltem én is a választ, például internetes fórumokon.

Az egyik orosz felhasználó azt írta, „egy ország sincs a világon, amely gyenge vezetőt szeretne.” Egy 2006-os felmérés szerint az oroszoknak fontosabb egy erőskezű vezető, mint egy demokratikusan működő kormány. Egy jól teljesítő, stabil gazdaságot pedig fontosabbnak tartanak, mint egy jól működő, demokratikus rendszert. A felmérés zuhanást mutat a demokráciapártiak oldalán az 1991-es adatokhoz képest, amely a Szovjetunió széthullása után az egekben volt.

„A második férj”

Ebbe a hangulatba érkezett meg a demokratikus Oroszország első elnöke, Borisz Jelcin. Karizmatikus vezetőként foglalta el az államfői széket a kilencvenes évek elején és hozzálátott, hogy szakítva a szovjet rendszer maradványaival, létrehozza a szabad Oroszországot. Az optimizmus azonban hamar szertefoszlott, a híresen részeges, hataloméhes politikus pedig gazdasági, politikai és társadalmi felfordulásba vezette az országot. A csalódott oroszok ezek után fordultak Putyinhoz, aki sok tekintetben Jelcin szöges ellentéte.

Ilja Konsztantyinov orosz politikai újságíró a következő hasonlattal foglalja össze a váltást egyik cikkében. „Ez olyan, mint amikor a szerelemtől fűtött házasság végül boldogtalan lesz. A szeretett, csinos férj inni kezd, veri a feleségét, nem dolgozik rendesen, és talán még félre is lép. Az orosz nők sokáig képesek elviselni egy ilyen helyzetet, de egy válás után az ellentétét fogják keresni az első férjnek. Ha az első magas volt, termetes és jó kiállású, a második alacsony lesz, sovány és furcsa.” Vlagyimir Putyin Borisz Jelcin antitézise, a csöndes, kiszámítható, de erőskezű vezető. Amikor Jelcin utódjának Putyint ajánlotta, Oroszország rengeteg problémával került az új vezető keze alá. Az elmúlt 19 év számlájára pedig valós eredményként kerülnek föl Putyin jelentős gazdasági sikerei, a szegénység visszaszorítása és a közbiztonság megerősítése.

Büszke nemzet

Az oroszok számára pedig talán ezeknél is fontosabb eredmény a nemzeti büszkeség helyreállítása. Ennek színtere pedig egy új hidegháborús környezet. Az Egyesült Államok és az ébredező centralizált európai uniós öntudat egyre többször áll bele ebbe a régi-új, kétpólusú felállásba. A Nyugat és Oroszország kapcsolatán sokszor passzív-agresszív hangulat vesz erőt. Putyinnak azonban hidegháborús harca csak belpolitikai hasznot jelent, az oroszok ugyanis alaposan megjutalmazzák minden egyes összecsapás után.

2015-ben a Nyugat súlyos szankciók alá helyezte Oroszországot a Krím elcsatolása és a kelet-ukrajnai beavatkozás miatt. Az elnök népszerűségén ez azonban otthon nem hogy nem csökkentett, hanem a szankciók után népszerűségi mutatói rekordmagasságba, 89 százalékra ugrottak. A felmérések azt mutatták, hogy az oroszok többsége személyes támadásnak, az ország lejáratásának fogta föl a szankciókat, az ukrajnai beavatkozást pedig túlnyomó többséggel jóváhagyták.

Hasonló, és stratégiailag talán még fontosabb hatása van az épp most futó brit diplomáciai krízisnek is. Amikor London egyértelműen kimondta, hogy Moszkvát sejtik a korábbi orosz kettősügynök megmérgezése mögött, Putyin kampányfőnöke egyenesen megköszönte a vádakat. Azt mondta, a vád rengeteg szavazót mozgósított Putyin mellett, olyanok is elmentek szavazni, akik a borítékolható győzelem miatt egyébként otthon maradtak volna. Az orosz elnök újabb mandátuma így nemcsak otthonra szól, hanem egyértelmű üzenet a nyugati világ számára is.

Új szövetségesek

Éppen ezért az elemzők arra számítanak, hogy az orosz külpolitika nem sokat fog változni a következő hat évben. Érdekes azonban, ahogy a nyugati narratíva változott az elmúlt hónapok során. A jobbra tolódó, nemzeti érzelmű választási eredmények enyhülő Kreml-kritikus parlamenti hangulatot eredményeztek nem egy nyugat-európai országban. Kezdve Németországgal, ahonnan az Angela Merkeltől származó oroszellenességen tompíthat a legnagyobb ellenzéki párttá duzzadt Alternatíva Németország nevű, szélsőjobboldalinak tartott párt, nyílt Moszkva-barátságával.

„Oroszország és Olaszország úgy megy egymáshoz, mint a vodka és a kaviár” – mondta egyszer az egyik olasz miniszterelnök a történelmi jó kapcsolatra utalva. Silvio Berlusconi formációja úgy tűnik, nem jut újra kormányra – de adott esetben ellenzékből is – Putyin mindenképpen számíthat a régi barátra. Orosz szankcióellenes a legnagyobb ellenzéki pártként végzett 5 Csillag Mozgalom is, akik nyíltan kiálltak Putyin szíriai beavatkozása mellett is. De az eddig kormányzó baloldali Demokrata Párt sem kifejezetten Moszkva-ellenes. A frissen kormánykoalícióba kerülő Osztrák Szabadságpárt sikere óta Ausztria, az Orbán Viktor vezette Magyarország és a jelentős orosz pénzekkel ellátott Ciprus is jó partnere lehet Moszkvának. A szankciókról az Európai Tanácsban összeülő kormány- és államfők döntenek egyhangúlag, Putyinnak így mindenki fontos partner lehet. Az egyetlen kritérium, hogy merjen szembemenni az uniós akarattal.

Vlagyimir Putyin most újabb hat évre kapott megbízást az oroszoktól. A következő esedékes választásokkor 72 éves lesz, és 25 éve irányítja majd az országot. Ezzel a modern Oroszország második leghosszabban regnáló vezetőjévé válik majd, egyedül Sztálin előzi majd meg. Arról többször is nyilatkozott, hogy nem kíván módosítani az alkotmányon, amely jelen formájában nem tenné lehetővé, hogy újabb ciklusra megválasszák. Elemzők azonban egyelőre szkeptikusak azzal kapcsolatban, hogy Putyin távozna-e magától a közéletből. Utódja azonban egyelőre nincs. Így a következő hat év talán legfontosabb feladata lesz számára megtalálni azt, akibe Oroszország legalább úgy beleszeret, mint „második férjébe”, Vlagyimir Putyinba.

Olvasson tovább: