Kereső toggle

Trump elismerte, hogy Jeruzsálem Izrael fővárosa, de nem nevezte oszthatatlannak

Tétova, de történelmi lépés

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az Egyesült Államok Jeruzsálemet ismeri el Izrael fővárosának – jelentette be szerdán Washingtonban Donald Trump amerikai elnök, egyúttal közölte, hogy az amerikai nagykövetséget átköltöztetik Tel-Avivból Jeruzsálembe. Arról azonban nem szólt, hogy a város egésze Izrael fővárosa, nem nevezte oszthatatlannak Jeruzsálemet.

„Meg vagyok róla győződve, hogy eljött az ideje Jeruzsálem elismerésének Izrael fővárosaként” – mondta Trump, hozzátéve: az Egyesült Államok továbbra is „mélyen elkötelezett” a közel-keleti béke megteremtése mellett. Trump nem használta Jeruzsálemre az „egy és oszthatatlan” kifejezést, vagyis nem tisztázta, hogy teljes Jeruzsálemet vagy a város nyugati részét tekinti-e Izrael fővárosának (a nyáron az orosz kormány Nyugat-Jeruzsálemet Izrael, Kelet-Jeruzsálemet egy leendő palesztin állam fővárosának ismerte el). Hangsúlyozta azt is, hogy a tartós békemegállapodás részeként támogatni fogja a kétállami megoldást (vagyis Izrael mellett egy független palesztin állam létrejöttét), és olyan békemegállapodást akar, amely mindkét fél számára elfogadható. Trump leszögezte, hogy Jeruzsálemnek mindhárom nagy vallás – a judaizmus, a kereszténység és az iszlám – szent helyének kell maradnia.

Az elnök arra utasította a külügyminisztériumot, hogy készítse el a nagykövetség átköltöztetésének tervét Tel-Avivból Jeruzsálembe. Ez – mint mondta – „a realitás tudomásul vétele”. Felszólította a világ többi országát, hogy kövessék az Egyesült Államok példáját. „Ma végül elismerjük azt, ami kézenfekvő, azt, hogy Jeruzsálem Izrael fővárosa” – mondta Trump, többször hangsúlyozva: már régóta esedékes volt, hogy Washington elismerje Jeruzsálemet Izrael fővárosának, oda költöztesse a nagykövetségét, és több elődje fontos kampányígéretévé tette ezt, de megválasztása után nem hozta meg az erre vonatkozó döntést. Az amerikai elnök nyugalomra szólított fel, és reményét fejezte ki, hogy döntése után a mérsékelt hangok felülkerekednek a gyűlölet hangjain. Hozzátette, hogy Mike Pence alelnök az elkövetkező napokban a Közel-Keletre látogat.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök történelmi jelentőségűnek nevezte Trump döntését. Szerinte Jeruzsálem státuszát (mármint azt, az immár az Egyesült Államok által is elismert tényt, miszerint a város Izrael fővárosa) tartalmaznia kell a palesztinokkal kötendő békemegállapodásnak is. „Trump bejelentése segíti a békét, és mindenkit a valóság talajához köt”– vélekedett az izraeli miniszterelnök, aki szerint „nincs olyan béke, amely ne tartalmazná Jeruzsálemet Izrael állam fővárosként”. Reuven Rivlin izraeli államelnök Izrael hetvenedik születésnapjára adott csodálatos ajándéknak nevezte az amerikai elnök bejelentését, és köszönetet mondott Trumpnak. „A jubileum, a város újraegyesítésének ötvenedik évfordulója után eljött az ideje, hogy nyugalom legyen Jeruzsálemben, és a remény virágzását lássák Izrael fővárosában, azon a helyen, ahová a világ minden tájáról jönnek a zarándokok” – tette hozzá.

Mahmúd Abbász palesztin elnök elítélte Trump döntését, amely szerinte egyenlő azzal, hogy az Egyesült Államok lemond a közel-keleti békefolyamatban játszott közvetítői szerepéről. Abbász kijelentette azt is, hogy Jeruzsálem „a palesztin állam örök fővárosa”. A Hamasz palesztin iszlamista szervezet vezetője, Iszmáil Haníje közleményében ugyancsak elítélte Trump döntését, és azzal vádolta meg, hogy semmibe vette a palesztinok érzelmeit.

Emmanuel Macron francia államfő sajnálatosnak nevezte Trump döntését. „Ez sajnálatos döntés, amelyet Franciaország nem támogat, és amely szembemegy a nemzetközi joggal” – mondta Algírban a francia elnök. Jelezte, mindent megtesz, hogy megerősítse a békét a régióban, és mindenkit arra kért, hogy „mindenáron kerüljék el az erőszakot” és a párbeszédet helyezzék előtérbe.

A kairói külügyminisztérium közleményében leszögezte, hogy Egyiptom elutasítja Trump döntését, és azzal, hogy ő elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosának, nem változtat a város nemzetközileg elismert jogi státuszán. Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter közölte, hogy országa aggodalommal fogadja és elítéli Donald Trump döntését, amely szerinte felelőtlen. Recep Tayyip Erdogan török elnök még kedden kijelentette, hogy Törökország Trump döntésének következményeként megszakíthatja diplomáciai kapcsolatait Izraellel.

Irán „határozottan elítéli” az Egyesült Államok döntését – közölte a teheráni külügyminisztérium, amely szerint Washington lépése nemzetközi határozatokat sért. Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője a nap folyamán azt mondta, hogy az Egyesült Államok megpróbálja megingatni a térségbeli helyzetet és háborút akar kirobbantani Izrael biztonságának védelmében.

Ígéret szép szó


Donald Trump már a tavalyi kampányidőszak elején nyilvánvalóvá tette, hogy az Egyesült Államok és Izrael viszonyát tekintve is radikálisan eltérne elődje politikájától. Míg Barack Obama nyolcéves elnöksége alatt a két nemzet viszonya talán sosem látott mélypontra jutott, a republikánus elnökjelölt határozottan kijelentette, ha megválasztják elnöknek, véget vet a szégyenletes korszaknak. Az AIPAC (vezető izraeli lobbiszervezet Amerikában) tavaly márciusban tartott rendezvényén Trump úgy fogalmazott, megválasztása után „áthelyezik az amerikai nagykövetséget a zsidók örök fővárosába, Jeruzsálembe”.

Pár hónappal később a Benjamin Netanjahuval való találkozóján még ennél is továbbment. A kampánystáb közleménye szerint Trump a manhattani irodájában zajló beszélgetésen ígéretet tett, hogy hosszú idő után végre elfogadja a kongresszusi határozatot, ami nemcsak a nagykövetség áthelyezését garantálja, hanem Jeruzsálemnek mint Izrael „oszthatatlan” fővárosának az elismerését is.

Habár a novemberben megválasztott elnök környezetében többen is nagy támogatói voltak a kezdeményezésnek (többek között Steve Bannon azóta távozó elnöki tanácsadó, David Friedman tel-avivi amerikai nagykövet, illetve a Benjamin Netanjahuval kiváló kapcsolatot ápoló Sheldon Adelson milliárdos támogató), a januári beiktatást követően mégsem sikerült eleget tennie a nagykövetség áthelyezésére vonatkozó korábbi ígéretnek.

A békecsináló

 

Az elmúlt év amerikai kormányzati gyakorlata nem egészen esett egybe azzal, amit az ambiciózus jelölt a kampányidőszak során elképzelt. A folyamatos szivárogtatások és viszályok következtében a Fehér Ház állományának egy jelentős része lecserélődött főként a populistának mondott újkonzervatív tanácsadók rovására. (Erről bővebben a Hetek 2017.08.25-én megjelent Trónok harca – Árulás, szivárogtatás és belviszály a Fehér Házban című cikkünkben írtunk.) A jeruzsálemi nagykövetség áthelyezéséért és en bloc a kampányígéretek maradéktalan betartásáért kardoskodó Steve Bannon (és Gorka Sebestyén) távozásával csak növekedett a megosztottság a külpolitikáért felelős stábtagok között.

A mélyülő ellentéteken nem segített az sem, hogy Donald Trump az ingatlanvilágban felcseperedő vejét, Jared Kushnert bízta meg a béke megteremtésével a Közel-Keleten. A politikailag teljesen tapasztalatlan vállalkozó az elnök tanácsadójaként pillanatok alatt elképesztő befolyásra tett szert a Fehér Házban, ami nem kis bosszúságot okozott az amúgy a Külügyminisztérium vezetésével megbízott Rex Tillersonnak. Kettejük konfliktusa egészen odáig fajult, hogy – sajtóinformációk szerint – Kushner elkezdett lobbizni a miniszter menesztéséért. Persze Tillersont sem kellett félteni, belső információk szerint az Exxon korábbi vezetője úgy vélekedett, a fiatal tanácsadó borzasztóan naiv a közel-keleti folyamatokat illetően, mivel azt gondolja, egy palesztin állam megalakulásával meg lehet teremteni az általános regionális békét.

Még a konzervatív amerikai külügyi szakértők is úgy vélik, hogy Kushner rendkívül rosszul látja a régió diplomáciai helyzetét. A ZOA (befolyásos zsidó szervezet) vezetője szerint Kushner morálisan egy kalap alá vette a Nyugat-barát és terrorellenes Izraelt a gyilkosokat pénzzel támogató és erőszakra uszító Palesztin Hatósággal (lásd keretes írásunkat). Éles kritikák érték az elnöki tanácsadót amiatt is, hogy a békefolyamatok regionális vezetői pozícióját Kushner a szaúdi koronahercegnek szánta, reménykedve, hogy a „mérsékelt iszlámot” hirdető vezető közös nevezőre tudja hozni a feleket.

Stratégiai szövetség

 

Az események tükrében az látszik, hogy a hosszú hónapokon át tartó tétlenkedést már az elnök sem tudja szó nélkül hagyni. Aaron David Miller Közel-Kelet-szakértő szerint Trump minden erejével azon van, hogy a be nem tartott ígéretek ellenére bizonyítsa konzervatív választói számára, milyen kiemelten fontosnak tartja az amerikai–izraeli kapcsolatokat. Az elemző úgy véli, az elnök nagyon is komolyan veszi kampányszlogenjét, azaz az America First (Amerika az első) elvét. Ezt bizonyítandó, Trump első külföldi útja Izraelbe vezetett, ahol ő lett az első hivatalban levő amerikai elnök is, aki elment imádkozni a Siratófalhoz.

A vehemens lendületet viszont hátráltatta, hogy a Nemzetbiztonsági Tanácsban helyet foglaló szakemberek nem tudtak semmi használhatót felmutatni a Jeruzsálemre vonatkozó kampányígéret gyakorlatba ültetését illetően. A The Washington Post belső információkra hivatkozva írta meg, hogy a nagykövetség áthelyezését érintő elnöki felfüggesztő rendelet aláírása határidejének közeledtével a Nemzetbiztonsági Tanács ismét ülésezett a Fehér Házban. Erre a megbeszélésre toppant be váratlanul Donald Trump, majd szokatlanul hosszan, közel másfél órán keresztül fejtette ki, hogy mennyire bosszús és dühös, amiért nem történt előrelépés az ügyben.

A lap információi szerint ezt követően dönthette el, hogy teljesen saját kezébe veszi az irányítást, és lépéseket tesz Jeruzsálem fővárosi státuszát és a nagykövetség sorsát illetően. A szokatlanul határozott szándéknyilatkozatok végül teljesen felbolygatták nemcsak az arab világot, hanem a teljes nemzetközi közösséget is.

„Ostromgyűrű”

 

Közel-Kelet-szakértők szerint egy csapásra köddé vált a Jeruzsálem státuszát érintő bejelentés miatt az az amerikai külpolitikai törekvés, ami kezdetben ketté akarta osztani a térséget a „mérsékelt” szaúdi és a radikális iráni vonalra. Az izraeli főváros kérdésére egyöntetűen dühösen reagáltak a muszlim országok, különféle fenyegetésekkel reagálva Trump bejelentésére.

Mahmúd Abbász szerint a bejelentés az egész békefolyamat összeomlását jelenti, és „kontrollálhatatlan helyzetet teremt a térségben”. A palesztin elnök az utolsó pillanatokat is igyekezett kihasználni, hogy meggyőzze Kushnert arról, hogy Jeruzsálem fővárosként való elismerése véget vet minden eddigi erőfeszítésének. A Hamasz terrorszervezet már jóval világosabban fogalmazott, ők kilátásba helyezték „az intifáda újjáélesztését” és az „erőszak eszkalálódását”. Mindkét szervezet több úgynevezett „harag napját” helyezett kilátásba, így a különböző nagykövetségek szinte kivétel nélkül figyelmeztetést adtak ki az Izraelben tartózkodó polgáraik számára. Gázában már tucatszámra égetik az izraeli és amerikai zászlókat. A nagy amerikai szövetséges, Szaúd-Arábia is aggodalmát fejezte ki, Szalmán király telefonon azt mondta Trumpnak, hogy Jeruzsálem státuszának deklarálása veszélyezteti a béketárgyalásokat és növeli a feszültséget. Az Arab Liga szerint a döntés egyenesen megkérdőjelezi az Egyesült Államok közel-keleti közvetítő szerepét, a döntést pedig „igaztalan provokációnak” minősítették.

A jordániai Abdullah király összefogást sürgetett, hogy közösen tudják ellensúlyozni az amerikai döntést az önálló palesztin állam létrehozását célozva Kelet-Jeruzsálem központtal.

Nem késlekedtek az európai vezetők sem a nyilatkozatokkal. Federica Mogherini, az Európai Unió diplomáciai vezetője kijelentette, hogy nem támogatja Trump döntését Jeruzsálemet illetően, majd elismerését fejezte ki Mahmúd Abbász felé, amiért erőszakmentes tüntetésekre szólított fel. Az uniós narratíva a kétállami megoldást szorgalmazza. Theresa May bejelentette, hogy egyeztetni kíván az amerikai elnökkel az ügyben és arra fogja kérni, hogy tárgyalások útján döntsön Jeruzsálem státuszáról. May úgy fogalmazott, „Jeruzsálemnek egy megosztott fővárosnak kellene lennie, amely egy izraeli és egy palesztin államhoz kötődik”.

 Donald Trump történelminek szánt bejelentésének tényleges hatásaira még várni kell. Tény, hogy az amerikai elnök (elődeihez képest szokatlan) lépése ismét a közgondolkozás fókuszába helyezte Jeruzsálem városát, ám az még kérdéses, hogy ez a térségben élőkre (zsidók, keresztények és muszlimok) milyen hatással lesz. Izraelben mindenesetre optimistán, az arab világban felháborodással, Izrael keresztény barátai körében pedig óvatos reménykedéssel fogadták az elnök bejelentését.

Rákérdeztünk - Villáminterjú

Mit gondol, megéri Trump kijelentése azt az erőszakos reakciót, ami Izraelre vár a következő napokban?

– Röviden a válaszom: igen. Lesz pár napig „harag”. Meg fogják dobálni kövekkel az autóinkat (eddig is tették). Lesz néhány lövöldözés (eddig is volt), de néha csak azt kell tenni, ami a helyes.
Trump utasítást adott a nagykövetség áthelyezésére, de aláírta a 1995-ös törvény felfüggesztését is. Mennyire értékeli sikernek a döntést?
– Meghozta. A döntés világos. Időbe telik majd a nagykövetség áthelyezése, de ez rendben van. Kiadta a parancsot, a folyamat elkezdődött.
Mennyire ért egyet a kétállami megoldással?
– Semennyire. Csak egy országnak van helye a Földközi-tenger és a Jordán folyó között, és ez az ország az az ország, ami már 3300 éve létezik, Izrael.
Hogyan látja a békefolyamat jövőbeni alakulását? Mi várható most?
– Most sokan nyitottak az új ötletek felé. A békének igazságon, történelmi precedensen és a józan észen kell alapulnia. Az elbukott ötletek mantrázása eddig sem működött.

    (Kulifai Sára)

Nincs, noha van – Jeruzsálemi Nagykövetség-törvény

22 évvel ezelőtt, 1995. október 24-én az amerikai Kongresszus két háza elsöprő többséggel elfogadta az ún. Jeruzsálemi Nagykövetség-törvényt, ami elismerte az osztatlan, egységes Jeruzsálemet Izrael fővárosának, és kötelezte a kormányzatot arra, hogy legkésőbb 1999. december 31-ig helyezze át az Egyesült Államok nagykövetségét Jeruzsálembe. A törvény 1995. november 8-án életbe lépett, ugyanakkor a záradéka lehetővé tette, hogy az ország  mindenkori elnöke félévre felfüggessze annak alkalmazását. Az ideiglenes halasztás azonban automatikussá vált, és az elmúlt közel negyedszázadban a négy, egymást követő elnök folyamatosan meghosszabbította a felfüggesztést.
Ma sokan úgy magyarázzák a Jeruzsálem Nagykövetség-törvényt, mint ami egyszerű belpolitikai célokat szolgált, és az 1996-os elnökválasztási kampány része volt, amin rég túllépett az idő. Valójában azonban a törvénnyel az 1948 óta az amerikai politikában fennálló anomáliát szerették volna korrigálni a képviselők. Az Egyesült Államok ugyanis hivatalosan 1947 után a város területen kívüliségét (latin diplomáciai szakszóval corpus separatum) fogadta el, és ezért a nagykövetségét Tel-Avivban működtette. Közben a gyakorlatban az amerikai elnökök, miniszterek és diplomaták teljes természetességgel Jeruzsálemben tartották a kapcsolatot az izraeli kormány képviselőivel. A várost az izraeli parlament 1949-es határozatában fővárosnak nyilvánította, 1980-ban pedig a hatnapos háború nyomán a jordániai megszállás alól felszabadított keleti városrészekkel együtt mint egységes, örök és oszthatatlan fővárosként deklarálta. Ezt az izraeli álláspontot azonban – néhány óceániai mikroállam kivételével – senki nem fogadta el, így az amerikai mintát követve, minden ország Tel-Avivban tartotta a nagykövetségét, de az ügyeket Jeruzsálemben intézte.
Amikor 1992-ben a madridi közel-keleti békekonferencia, majd az egy évvel később aláírt oslói szerződés Jeruzsálem státuszának meghatározását a „békefolyamat” utolsó körébe utalta, abból indult ki, hogy a „területet a békéért” elv alapján lépésről lépésre fel lehet állítani a de facto palesztin államot, és a „jogos igények” kielégítése után majd a végén megállapodnak a legnehezebb kérdésről, a leendő palesztin állam fővárosáról. Már akkor is sokan figyelmeztettek arra, hogy Jeruzsálem bármilyen megosztása – különösen az 1967-es tűzszüneti vonalak mentén – a város zsidó jellegének elvesztéséhez, dejudaizálásához vezetne, hiszen a zsidó történelem szempontjából valamennyi jelentős helyszín – az Óváros a zsidó negyeddel, a Nyugati Fallal és a Templom-heggyel együtt, valamint az ősi Dávid városa és az Olajfák-hegye – palesztin fennhatóság alá kerülne. Ez riasztó perspektíva volt, miközben a város 3000 éves fennállásának ünnepére készültek 1996-ban. Ezért született meg az 1995-ös törvény Jeruzsálem védelméről és a nagykövetség áthelyezéséről, pont abban a drámai pillanatban, amikor az oslói megállapodás megvalósításának az esélye gyakorlatilag megszűnt. 1995. november 4-én ugyanis Tel-Avivban meggyilkolták Jichák Rabin miniszterelnököt, az utolsó olyan politikust, akitől – legalábbis akkor – az izraeli közvélemény elfogadta volna a város megosztását. Azóta megállt az idő Jeruzsálemben, legalábbis jogi értelemben.
Morvay Péter

Többé nem támogatnák a terrort

Az elmúlt napok jelentős történései sűrűjében szinte elveszett az amerikai Képviselőház amúgy rendkívül fontos döntése a Palesztin Hatóságnak folyósított amerikai segélyezést illetően. A Taylor Force Act Törvénynek (Taylor Force egy amerikai tiszt volt, akit tel-avivi látogatása során késelt meg egy palesztin terrorista) nevezett javaslat értelmében az Egyesült Államok megvonná a palesztin vezetésnek folyósított összeg jelentős részét, amennyiben nem hagynak fel a terroristáknak és családjaiknak adott fizetések folyósításával. A Palesztin Hatóság már évek óta ad pénzbeli jutalmat különböző szervezeteken keresztül azoknak a terroristáknak, akik izraelieket gyilkoltak meg. Sok esetben öngyilkos merényletekről van szó, így az elkövetők családjai részesültek a „támogatásban”. Egy szakszervezet jelentése szerint 2017-ben összesen 344 millió dollár értékben fizettek a támadóknak.
Az Egyesült Államok Képviselőháza elsöprő többséggel megszavazta a törvényjavaslatot, ami visszavonná a Palesztin Hatóságtól az Egyesült Államok által folyósított 280 millió dolláros éves támogatást pár kitételtől eltekintve (humanitárius célokra továbbra is adnának támogatást: a vízszolgáltatásra, gyermekoltásokra és a kelet-jeruzsálemi kórházakra). A törvényt a Szenátusnak és magának Donald Trumpnak is el kell még fogadnia.

Olvasson tovább: