Kereső toggle

„A legrosszabb még Európa előtt áll"

Interjú Uriya Shavittal

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A Tel Aviv Egyetem Arab és iszlám tanulmányok tanszékvezetője Budapesten tartott előadásában arra kereste a választ, miért buknak el sorra az iszlám radikalizáció ellen bevezetett programok Nyugaton.

Miközben hosszú idő óta nagy hangsúlyt tesznek a muszlim lakosság integrálására, a másik oldalon a terrortámadások egyre növekvő hullámát látjuk. Mindez az integráció bukását jelenti?

– Sokan hiszik úgy Európában, hogy az integráció csődje a radikalizálódás fő oka, hogy a társadalmak nem eléggé befogadóak. Nos, bizonyos esetekben ez igaz. De az elkövetők életrajzait olvasgatva kiderül, hogy más is volt a háttérben. Vegyünk például egy gyakorlati példát: egy 24 éves fiatalember muszlimként nőtt fel, szekuláris iskolában tanult és Angliában vállalt munkát, de később felrobbantja magát azon ideológiától indíttatva, hogy minél több nyugati embert megöljön. Sokan az integrációját sikertelennek tekinthetik, pedig látszólag beilleszkedett a társadalomba.

A probléma gyökere nem pusztán az integráció hiánya vagy sikertelensége. Ez egy ideológiai háború, aminek pénzinjekciókkal, segélyekkel nem lehet véget vetni.

Sokan fiatalon radikalizálódnak. Hogyan tudják a biztonsági szervek időben azonosítani őket?

– Nem könnyű profilt alkotni róluk. Férfiak, muszlimok, és egy bizonyos ideológia vezérli őket. De itt a közös nevezők listája véget is ér. Egyaránt vannak közöttük szegény és gazdag háttérből jövők, családosok és egyedülállóak. Az ideológia az a fő kapocs, ami összeköti őket, és amíg az létezik, addig a radikalizáció jelensége is fennáll. Ezeket az embereket valójában az az ideológia hajtja, mely szerint minden iszlámhívőnek egyéni kötelessége a lehető legtöbb nyugati hitetlent megölnie, és ezen felelőssége alól a mások által elkövetett terrorcselekmények sem menthetik fel.

Mindezek fényében mondható, hogy Nyugat-Európa nagy biztonsági kockázatot vállalt, amikor a 2015-ös migránsválság során emberek millióinak befogadásával még többet „importált” ebből az ideológiából?

– Ezt a kérdést sem egyszerűsíthetjük le. Fontos látni, hogy a kontinensen élő muzulmánok nagy része nem most, hanem az 1960-as és ’70-es években érkezett, és Európa nem azért fogadta be őket, mert a nyugati országok olyannyira nagylelkűek lettek volna, hanem olcsó munkaerőre volt szükségük. De felvetődhet a kérdés: amennyiben abban hiszünk, hogy egy menekültnek otthont kell biztosítani, miért állunk meg egymilliónál vagy ötmilliónál? Hol van a határ?

A másik dolog, ami elsőre talán ellentmondásosnak tűnhet, de ha a kockázatokat vizsgáljuk, akkor így van: amikor egymillió muszlim bevándorló érkezik, statisztikailag száz vagy ezer közülük rendelkezhet az Al-Kaidához kötődő kapcsolatokkal – ez tény. A többi 999 ezer ember nem terrorista, és nem is szabad megbélyegezni őket. Ez is nehezíti például az integrációs és antiradikalizációs törekvéseket, melyek szükségszerűen azt éreztetik az iszlám vallású bevándorlókkal, hogy potenciális veszélyt lát bennük Európa. Ez is gerjeszthet olyan feszültséget, amely a későbbiekben valóban radikalizálódásban ölthet testet. Erre szoktam azt mondani, hogy minden gyógymód mellékhatással jár, és a kormányoknak, biztonsági erőknek át kell gondolniuk, vajon a mellékhatás nem lesz-e rosszabb magánál a betegségnél.

Európán belül sincs egyetértés az uniós migránspolitikával kapcsolatban. Van, ami Kelet-Európa számára tanulságként szolgálhat a Nyugaton tapasztalható folyamatok alapján?

A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható. Keresse az újságárusoknál vagy rendelje meg online a https://digitalstand.hu/hetek felületen.

Olvasson tovább: