Kereső toggle

Macron, az elit álma

Meteorkarrierjét a legbefolyásosabb körök egyengették

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„Emmanuel Macron a francia uralkodó osztály belső köréhez tartozik, amit Pierre Bourdieu filozófus az »állami nemességnek« nevezett” - írja Christakis Georgiou A Macron-jelenség című írásában. A Jacobin című folyóiratban megjelent tanulmány emlékeztet rá, hogy önmagában az elitiskolai végzettség nem magyarázat Macron „meteorkarrierrjére”, hanem kellett hozzá az elmúlt harminc év „szürke eminenciásának”, Jacques Attali bankár-gazdaságpolitikusnak a hathatós támogatása is. Attali már a legutóbbi francia elnökválasztás előtt az Európai Unió föderális átszervezésére tett javaslatot, most pedig Macron személyében a megfelelő politikust is megtalálta terve megvalósításához.

„Meggyőződésem, hogy a »föderális ugrás« lehetséges, és a válság arra fogja kényszeríteni a döntéshozókat, hogy új módon gondolkodjanak” – nyilatkozta Attali 2012-ben az Euractiv brüsszeli hírportálnak. Szerinte „nemcsak közös pénzügyi és gazdasági rendszerre van szükség, hanem olyan igazi föderális Európára, amely megvédelmezi az embereket attól, hogy kiszolgáltatottak legyenek a társadalmi és környezeti veszélyeknek”. Attali ennek érdekében azt javasolta, hogy vonják össze egy új szupererős pozícióba a két európai vezető posztot, az Európai Tanács, és az Európai Bizottság vezetését. Az új, nemzetek feletti hatalmú elnököt szerinte nem demokratikusan választanák meg, hanem az Európai Parlament képviselői jelölnék ki. Érdekes, hogy Attali már 2012-ben azzal számolt, hogy Nagy-Britannia nem vesz részt az új föderatív rendszer kialakításában, így azt Franciaország, Németország és Olaszország szabadon formálhatja.

François Hollande elnöksége abból a szempontból sem váltotta be a reményeket, hogy Franciaország kezdeményező szerepet tudjon betölteni Európa átalakításában. A köztársaságot lekötötték a belső problémák, elsősorban a több mint 300 halálos áldozatot követelő sorozatos terrortámadások.

Csak előre!

Az 1943-ban algériai zsidó családban született Jacques Attali 1974-ben François Mitterrand kampányfőnökeként lett ismert, majd az elnök egyik legbizalmasabb tanácsadója lett, szinte minden állam-, és kormányfői találkozón részt vett. Attali szervezte az 1982-es G7-csúcstalálkozót Versailles-ban, és a francia forradalom 200. évfordulójának az ünnepségeit 1989-ben. Attali nevéhez fűződik 1989-ben az Európai Újjáépítési és Fejlesztési  Bank megalapítása Londonban, aminek az első elnöke lett. Ezt megelőzően ő álmodta meg és indította el az EUREKA programot, az unió új technológiák fejlesztésével foglalkozó projektjét 1984-ben.

2007-ben Nicolas Sarkozy a sikeres bankárként és könyvszerzőként is tevékenykedő Attalit bízta meg a francia gazdasági növekedési program kidolgozásával. Attali ebbe a bizottságba meghívta az akkor 29 éves Macront, aki a pénzügyminisztériumban dolgozott. A fiatal tehetséges közgazdászt a programbizottság elnökhelyettesének tette meg, majd egy évvel később innen a Rothschild bankházhoz ajánlotta be. Macron itt rövid idő alatt milliomos lett, miután levezényelte a Nestlé élelmiszeripari és a Pfizer gyógyszeripari óriáscég fúzióját.

A Rothschild bankházból Macron számára az út egyenesen az Élysée-palotába vezetett, miután Françiois Hollande az elnöki hivatal gazdasági reformokért felelős főigazgató-helyettesének nevezte ki, de feladataihoz tartozott a francia Európa-politika formálása is. 2014-ben már gazdasági miniszter, méghozzá a legfiatalabb Valéry Giscard d’Estaing óta, aki később maga is elnök lett. Egészen 2016-ig, amikor lemondott, hogy megalapíthassa a nevének kezdőbetűiből alkotott EM, vagyis En Marche! (Előre!) mozgalmat, ami egyben elnökjelölti kampányának is a startköve lett.

Támogatói az elit krémjéből kerültek ki. Eredeti mentorán, Jacques Attalin kívül Macron fő támogatói még Henry Hermand milliárdos ingatlanbefektető, aki több balközép elemzőintézetet alapított, Pierre Bergé, a Le Monde társtulajdonosa, Alain Minc közgazdász, Nicolas Sarkozy egykori nem hivatalos tanácsadója, és Serge Weinberg párizsi elitbankár, a Sanofi gyógyszeripari óriáscég elnöke. A Le Monde úgy jellemezte Macront, mint aki megtestesíti „az elit legbelsőbb köreinek álmát: baloldali politikus, aki üzletbarát politikát valósít meg”. A politikus a nép felé ezt az elitizmust úgy fordítja le, hogy nem áll „sem a jobb, sem a bal oldalon”.

A mindenkinek mindent politika keretében Macron egyszerre ígér védelmet a franciaországi zsidóságnak, mint az európai értékek elkötelezett híve, aki nem engedi, hogy Franciaországot kényszerzubbonyba kösse a nacionalizmus és populizmus, ugyanakkor a muszlimok felé is szirénhangokat hallat. Utóbbiaknak 2015 novemberében alig néhány nappal a párizsi terrortámadások után azt üzente, hogy „a seb, amit ezen a héten szenvedtünk, a francia muszlimok sebe”, és emlékeztetett arra, hogy „ma négyszer nehezebb álláshoz jutnia egy olyan személynek, akinek szakálla és muszlim hangzású neve van, mint másoknak”. Macron a liberálisok felé a radikális multikulturalizmust képviseli, és azt vallja, hogy Franciaországnak korlátozás nélkül be kellene fogadnia a menekülteket, valamint emberiesség elleni bűnnek nevezte az ország gyarmatosító múltját.

Oh-la-la!

Ha Macron megnyeri a második fordulót, nemcsak a legfiatalabb elnök, hanem vele együtt a második legidősebb first lady (Bernadette Chirac után) költözhet az

Élysée-palotába. A 15 éves Emmanuel az amiens-i jezsui-ta gimnázium másodikos diákjaként lett a nála 24 és fél évvel idősebb, háromgyermekes, családos drámapedagógia-tanárnő, Brigitte Trogneux szeretője, akit az sem zavart, hogy egyik lánya Emmanuel Macron osztálytársa volt.

A Macronért rajongó francia mainstream média utólag igyekszik romantikus történetként, egy koraérett fiatalember és idősebb szerelme minden nehézséget legyőző love storyjaként beállítani a viszonyt, ami 2007-ben végül házassághoz vezetett. Ettől még tény, hogy egy tanárnő részéről a kisdiákja pedofilgyanús elcsábítása minimum súlyos etikai vétség, amit nem enyhít, hogy a kapcsolatért kész volt otthagyni saját gyermekeit és férjét is. A franciák sok mindenhez hozzászokhattak már elnökeiktől: Mitterrand titkos szeretőjéhez írt leveinek gyűjteményét tavaly adták ki könyvben, Nicolas Sarkozyt elnöksége első évében otthagyta a felesége, Hollande-ról pedig emlékezetes fotók készültek, amint bukósisakban mopedezik szeretőjéhez az elnöki palota szomszédságába.

A 39 éves Emmanuel és 64 éves, hétszeres nagymama Brigitte láttán azért még a legliberálisabb párizsiak is csettintenek egyet.

 

A jövő, ahogy Attali látja

Jacques Attali két legismertebb könyve egyaránt a globalizmust jelöli meg az emberiség jövőjének zálogaként. A Ki kormányozza holnap a világot? című műve 2012-ben magyarul is megjelent. Ebben a szerző végigveszi azokat a terveket, amelyeket az elmúlt évszázadokban a világ egységesítésére alkottak. Úgy véli, hogy korunkban jött el a megfelelő alkalom, hogy ezeket a terveket meg is valósítsák. Attali szerint a világkormány „keltetője” Európa kell, hogy legyen, ha ugyanis itt megvalósul a föderális, nemzetek feletti egység, akkor az kiterjeszthető globális szinten is. Úgy véli, ez nem történhet meg diktatórikus módszerekkel, hanem azt kell elérni, hogy a kontinensen az emberek úgy érezzék, ez a legjobb megoldás a gazdasági, demográfiai, migrációs és számtalan más válság megoldására.
A szerző a 2006-ban megjelent A jövő rövid története című könyvében leszögezi, hogy az elkövetkező évtizedeket olyan kérdések fogják meghatározni, hogy vajon kifogynak-e a Föld olajkészletei; a vagyoni egyenlőtlenségek feszültségekhez, erőszakos eseményekhez vezetnek-e a fejlett országokban; a terrorizmus terjedése totalitárius rendőrállamok kialakulását idézi-e elő; kiemelkedik-e egy domináns vallás vagy ideológia a többi közül, és az új technológiák lehetővé teszik-e majd egy újfajta diktatúra kiépítését?
Attali már a bevezetőben konkrét víziókkal szembesíti az olvasót: „Azt jósolom, hogy a 21. század során a piaci erők fogják kezükbe kaparintani bolygónkat.” Szerinte a középpontban a pénz fog állni, amely „leráz magáról minden fenyegető tényezőt, beleértve a nemzetállamokat, sőt az Egyesült Államokat is, és mindezeket fokozatosan fel fogja bomlasztani. Amint maga a piac válik majd a világ egyetlen univerzálisan elismert törvényévé, olyan szuperbirodalommá növi ki magát, amelynek struktúrája megfoghatatlan, ám befolyása mégis globális méretű lesz.”
Ha az emberiség úgy dönt, hogy nem kér ebből a jövőből – véli Attali –, és erőszakkal vet gátat a globalizálódás útjának, abból barbár, pusztító háborúk lesznek, és így kialakul a hiperkonfliktus időszaka. Ám végül, ha a globalizációt sikerül keretek közé zárni, ha a piacot sikerül megfékezni, és a demokráciát az egész földön sikerül elterjeszteni, akkor eljön a hiperdemokrácia időszaka. A szerző szerint Amerika körülbelül 2035-re elveszíti vezető szerepét, politikailag és pénzügyileg kimerül, s bár a világ meghatározó szereplője marad, helyét nem veszi át újabb nagyhatalom, hanem átmenetileg egy úgynevezett policentrikus világ alakul majd ki, több regionális centrummal. Végül mindez egy demokratikus világkormány kialakulásához vezet majd, amelyben lesznek helyi és regionális intézmények is. A jövő technológiája pedig új életformákat, a javakból való egyenlőbb részesedést tesz majd lehetővé.

Olvasson tovább: