Kereső toggle

Elégedetlen Európa – 2017 meglepetései

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Meghatározó évet zárt Európa: 2016-ban némileg lassult, de nem állt le a migránshullám; a britek úgy döntöttek, inkább az EU-n kívül folytatnák; és brutális terrorcselekmények mutatták meg az év végén is, hogy a főáramú migránspolitika kudarcot vallott. 2017 nem kevésbé lesz meghatározó, mivel elnökválasztás és parlamenti választás is lesz mind Németországban, mind Franciaországban, és Hollandiában is az urnákhoz járulnak a választók. Az egyre erősebb jobbra tolódás miatt előfordulhat, hogy mind a három országban meglepetések érik a jelenlegi irányító elitet, ami akár radikális politikai irányváltást is eredményezhet.

Számos politikai esemény jelezte 2016-ban, hogy az európaiak jelentős része elégedetlen a jelenleg követett politikai iránnyal, és olyan váltást szeretne, amelyben aggodalmaikra megnyugtató választ kapnak. Ezt támasztja alá többek között a britek nyáron meghozott döntése: nem kívánnak tovább az Európai Unió kötelékén belül maradni. Eközben a skótok minden eszközzel igyekeznek megakadályozni, hogy a miniszterelnöki székben David Cameront váltó Theresa May sikerrel navigálja ki Nagy-Britanniát az EU-ból. 2017-ben hangsúlyos kérdés lesz, hogy sikerül-e a tervek szerint márciusban elindítani a kiválási folyamatot a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelye alapján.

Migráció és határzár

2016-ban egyértelműen lassult az Európába irányuló migránsáradat: az év elején még naponta háromezren lépték át a német határt, az év végére viszont a 2015-ös egymillióhoz képest az Európai Unióba érkezett menedékkérők száma nagyjából 350 ezerre csökkent. Fontos lassító tényező volt, hogy a balkáni útvonalon elhelyezkedő országok sorra kezdték lezárni határaikat a tavaszi jó idővel együtt érkező menedékkérők előtt, és sikerült Törökországgal is tető alá hozni a megállapodást, amelynek értelmében azokat a migránsokat, akik bizonyíthatóan nem szenvedtek politikai üldöztetéstől, azonnal vissza lehetett küldeni már a görög partoktól. Ennek köszönhetően a balkáni útvonalon mindössze 180 ezren érkeztek Európába 2016-ban; az útvonal áthelyeződött Líbia és a mediterrán államok, Olaszország és Spanyolország irányába, ahol 30 százalékkal magasabb volt az érkezők száma, mint 2015-ben.

Az év végén viszont, amikor az Európai Bizottság eldöntötte, hogy nem újítják meg a csatlakozási tárgyalásokat Törökországgal, és a vízummentesség kérdésében sem engednek, amíg a török fél nem teljesíti a feltételeket, Erdogan a menekültkártyát előrántva azzal fenyegetett, hogy Törökország újra megnyitja az utat a menekültek előtt. A fenyegetés súlyát igazolta a karácsonyi készülődés alatt történt brutális terrorcselekmény Berlinben, amikor a Kurfürstendamm bevásárlóutcában a nyári nizzai merénylethez hasonlóan egy migráns teherautóval a tömegbe hajtott. A merényletet követően a közhangulat egyértelműen migrációellenessé vált Németországban, és megerősítette azokat a kételyeket, amelyek szerint a már itt tartózkodók integrációja totális kudarcot vallott.

A németek egyre nagyobb része fordult szinte azonnal Angela Merkel ellen, aki ennek hatására most már hajlandónak mutatkozik a korábban kategorikusan elutasított irányváltásra a migráció kérdésében. A váltás viszont lehet, hogy túl későn jön: már nem biztos, hogy a 2017-es őszi választások előtt meg lehet állni a lejtőn. A tendenciát már jelezték a 2016-os tartományi választások, ahol a rendszer iránt szkeptikus Alternative für Deutschland (AfD) a második-harmadik helyre tudott bejönni, általában 10 és 20 százalék közötti eredménnyel.

A Kereszténydemokrata Unió (CDU) támogatottságának mélyrepülése viszont mégsem sarkallta arra a párttagságot, hogy mást ültessenek a kancellár helyére; Merkel még mindig messze a legnépszerűbb politikus Németországban, emellett pedig mindenki tisztában van azzal, hogy az AfD esetleges parlamenti választási győzelme nem jelentené feltétlenül azt, hogy kormányozni is fognak. Jelenleg ugyanis nincs olyan politikai erő Németországban, amely hajlandó volna koalícióra lépni a szélsőségesnek titulált párttal, amely unió- és bevándorlásellenes, és a sajtóban rendre idegengyűlölettel is vádolják. Ha nem tud egyértelmű többségbe kerülni a többiekhez képest, akkor szinte biztos, hogy nem lesz képes kormányt alakítani.

A baloldal is úgy gondolja, van keresnivalója Merkellel és a CDU-val szemben. A jelenleg Merkellel szinte egyforma népszerűségnek örvendő Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke kihívója lehet a kancellárnak ősszel, ám ez még nem egyértelmű, ugyanis a szociáldemokrata pártelnök, Sigmar Gabriel is aspirál a kancellári posztra. Schulz indulása sem biztos: nem hivatalos forrásoknak állítólag úgy nyilatkozott, hogy nem indul Gabriellel szemben, ám nem valószínű, hogy általános népszerűségét a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) figyelmen kívül hagyhatja. A másik legnépszerűbb baloldali politikus, Frank-Walter Steinmeier jelenlegi külügyminiszter februárban a kormánykoalíció közös jelöltjeként indul az elnökválasztáson.

Jobb a jobb?

Az AfD megerősödése nem marginális vagy lokális jelenség Európán belül. A bevett, sok helyen régóta kormányzó rendszereket a választók egyre hangosabban utasítják el; erre volt bizonyíték az osztrák elnökválasztás első fordulója, ahol Norbert Hofer, a Szabadságpárt jelöltje elsöprő győzelmet aratott. Az év végi megismételt választásokon ugyan a liberális jelölt, Alexander Van der Bellen kerekedett felül, ám a jelzés egyértelmű a választók részéről, ugyanis egyik kormányzó párt jelöltje sem jutott túl az első fordulón. Hasonló folyamat játszódott le Olaszországban, ahol a nyári római polgármester-választás második fordulójában is a radikális 5 Csillag Mozgalom jelöltje, Virginia Raggi kapta a legtöbb szavazatot.

Figyelemre méltó fordulatot hozhat a júniusban sorra kerülő francia parlamenti választás is. Trump amerikai győzelme nyomán ugyanis Manuel Valls francia miniszterelnök azt nyilatkozta, hogy Marine Le Pen és a szélsőjobboldali Nemzeti Front akár meg is nyerheti a májusi elnökválasztást, ahol Le Pen maga indul az elnöki posztért, és ha bejut a második fordulóba, az egyértelműen megváltoztatja majd a jelenlegi politikai egyensúlyt. A magát és pártját egyre mérsékeltebb színekben feltüntetni igyekvő Le Pennel szemben indul majd az ugyancsak jobboldali François Fillon, aki hitvalló katolikusként erősen konzervatív irányvonalat képvisel, a nemzetállamok megtartását támogatja, és szigorú gazdasági változásokat, „vért és könnyeket” ígért, amennyiben megválasztják. Programja bizonyos pontokban hasonlít Le Penére, viszont szöges ellentétben áll a baloldal jelöltje, Emmanuel Macron programjával, aki nagy támogatója az eurózóna politikai és költségvetési egyesítésének.

Hollandiában is komoly változások jöhetnek a tavaszi választásokkal. Geert Wilders és unió-, iszlám- és migrációellenes Szabadságpártja ugyanis egy decemberi közvélemény-kutatás szerint (amelyet két nappal a berlini teherautós merénylet előtt végeztek) egyértelműen vezeti a népszerűségi listát a többi párthoz képest, mintegy 25 százalékos eredménnyel. Wilders kihívója, Mark Rutte és liberális pártja (VVD)15 százalékra futna be, ha most lennének a választások. Annak ellenére azonban, hogy Wilders pártjáé lenne a legnagyobb a parlamenti frakciók között, mégsem valószínű, hogy miniszterelnök lehet belőle, ugyanis szinte biztos, hogy senki nem lenne hajlandó koalíciót alakítani a Szabadságpárttal, és így a kormány­alakítás joga a kudarc esetén a második helyezettre, a liberálisokra szállna.

A baloldal szinte egész Európában tovább veszített a népszerűségéből, ami 2008 óta folyamatosan csökken. A The Wall Street Journal elemzése azt a következtetést vonja le, hogy a szociáldemokrata és baloldali pártok nem tudtak megfelelő választ találni az egyre erősödő populista mozgal­makkal szemben, akik mind szélsőjobb, mind szélsőbal irányban választókat csábítottak el tőlük. Ráadásul az átlag választó igényeit kielégítő programmal sem tudtak előhozakodni, ugyanis a baloldali pártok az uniós egyesítést, a migrációt és a szociális gazdaságpolitikát támogatják, amit az unión belül egyre szélesebb körben elleneznek a polgárok.

Olvasson tovább:

  • Észak-Korea útja a nagyhatalommá válásig

    Hogyan jutott el odáig az okkal lenézett phenjani rezsim, hogy katonai nagyhatalommá vált? Mi volt a fegyverkezés ideológiai háttere? És mihez kezdhet a nemzetközi közösség Kim Dzsong Un rendszerével? Két fontos évfordulót ünnepelt áprilisban Észak-Korea, mindkettőt jelentős katonai erődemonstráció...
  • Jöhet az újabb „együttélés” Franciaországban?

    Történelmi eredményt hozott a francia elnökválasztási verseny első fordulója, hiszen a hagyományos politikai váltógazdaság jelöltjei be sem kerültek a második fordulóba, ahova a centrista Emmanuel Macron és a nacionalista Marine Le Pen jutottak tovább. Ez gyakorlatilag egy politikai földrengéssel...
  • May robbantott

    Előrehozott parlamenti választások lesznek június 8-án Nagy-Britanniá­ban – jelentette be kedden Theresa May brit miniszterelnök. A jelenlegi parlament mandátuma 2020-ban járt volna le. Theresa May teljesen váratlanul döntött a választások kiírásáról. Az erről szóló törvényjavaslatot a kormány...