Kereső toggle

A kolumbiai béketárgyalásokat díjazta a Nobel Bizottság

Béke, folyamatban

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az idei Nobel-békedíjat Kolumbia elnöke, Juan Manuel Santos kapta, annak ellenére, hogy öt nappal korábban a lakosság nemmel szavazott a FARC gerillaszervezettel kötött megállapodására. Kaci Kullmann Five, a Nobel Bizottság vezetője a békefolyamat ösztönzésének szándékával indokolta a döntést. Vannak azonban, akik az embertelen bűnökkel vádolt narkóterroristákkal kötött paktumot eleve elhibázottnak, a kitüntetést pedig éppen ezért ellentmondásosnak tartják.

Az előkelő családból származó, közgazdász végzettségű Juan Manuel Santos a FARC (Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők) elleni kemény fegyveres fellépéssel alapozta meg politikai karrierjét. Elődje, Álvaro Uribe 2006-ban védelmi miniszternek nevezte ki, s vezetésével kulcsfontosságú katonai akciókra került sor. Ekkor szabadították ki a gerillák által elrabolt Íngrid Betancourt-t (a francia–kolumbiai kettős állampolgárságú, 2002-ben a kolumbiai elnöki posztért induló politikus hat évig volt fogságban) és három amerikai állampolgárt; egy Ecuador területén végrehajtott bombázásban pedig megölték Raúl Reyes FARC-vezért (a rajtaütés diplomáciai vihart kavart, mivel nem figyelmeztették előre a szomszédos országot). Az Egyesült Államoktól kapott dollármillióknak, valamint a technológiai és kiképzési területen nyújtott támogatásnak köszönhetően a kolumbiai harci repülők lázadói bázisokat semmisítettek meg, és speciális kommandók likvidálták a szervezet vezetőit. A szakértők szerint súlyos létszámbeli veszteségeik (20 ezerből nagyjából 7 ezren maradtak) miatt ültek le végül a tárgyalóasztalhoz. Bár 2008-ban kiszivárgott, hogy a hadsereg civileket is gyilkolt, és lázadókként tüntette fel őket, hogy javítsa a „hatékonysági statisztikáját”, Santos népszerűsége töretlen maradt. Olyannyira, hogy 2010 márciusában az ország történetében eddig jegyzett legtöbb szavazattal nyerte az elnökválasztást.
Kampányígéreteivel ellentétben hamarosan szakított elődje politikájával. Ennek részeként normalizálta a kapcsolatokat Hugo Chávezzel, akivel Uribe feszült viszonyt „ápolt” (érzékeny pont volt közöttük például az Egyesült Államok eltérő megítélése, valamint a FARC-cal szembeni katonai fellépés, amit a venezuelai elnök helytelenített). 2012-ben Santos elismerte, hogy kormánya titkos tárgyalásokat folytat a FARC-cal Kubában, a havannai kormány védőszárnyai alatt. Az immár második ciklusát töltő elnök idén pedig azt jelentette be, hogy két év titkos és négy év hivatalos egyeztetés után sikerült megállapodnia a gerillaszervezettel; egyúttal ígéretet tett, hogy a megállapodás tartalmát népszavazásra bocsátja (a témával bővebben lapunk 2016. szeptember 30-ai számában foglalkoztunk).
Mivel az október 2-án tartott népszavazáson a lakosság 50,2 százaléka elutasította a paktumot, a Nobel-békedíjat nem a kézzel fogható eredményért tartották fontosnak odaítélni, hanem a békefolyamat úgymond továbbsegítéséért. Nem lehet azonban figyelmen kívül hagyni a referendumon kinyilvánított véleményt: bő félévszázadnyi terror után a kolumbiaiak legyőzni szeretnék a FARC-ot, nem kiegyezni vele, különösen nem egy olyan megállapodás keretein belül, amely csaknem teljes mentességet biztosít a szervezet vezetőinek és a 2020-as választásokig 10 helyet garantál a szenátusban és a képviselőházban.
A The Wall Street Journal egyenesen úgy fogalmaz, hogy a Nobel-békedíjat néhány, a szabályt erősítő kivételtől eltekintve jellemzően „hamis béke bajnokainak és naiv jószándékért”, illetve „üres gesztusokért” ítélik oda. A The Daily Beast hasonlóan úgy látja, hogy a kolumbiai példa jól mutatja a „látványos békecsinálás” és az azt segíteni igyekvő díj állandó és lényegi problémáit. A hírportál szerint ezek közül jelen esetben az egyik legjelentősebb, hogy míg a terroristák kérései teljesülnek, az áldozatokéi háttérbe szorulnak. A váltságdíjért elrabolt több ezer ember és más áldozatok családjainak kárpótlása például nem szerepel a megegyezésben (Santos elnök a Nobel-díj összegét, a 925 ezer dollárnak megfelelő 8 millió svéd koronát ajánlotta fel erre a célra); ugyanúgy a FARC nemzetközi drogkereskedelemből befolyt, külföldre mentett elképesztő vagyonáról sem esett szó (elemzők szerint a világ egyik leggazdagabb lázadó csoportjáról van szó).
A megállapodásra nemmel szavazó kolumbiaiak attól tartanak, a gerillák túl sok engedményt kapnak a fegyverletételért cserébe. Megdöbbentő belegondolni, ám még az is fölmerült, hogy Santos elnök a FARC vezetőjével megosztva kapná a díjat. Maga Íngrid Betancourt is azt nyilatkozta az AP-nek egy párizsi interjú során, hogy „nehéz kimondania”, de szerinte a FARC megérdemelné a kitüntetést, mivel úgy látja, „tényleg megváltoztak”.
A tapasztalat azt mutatja, hogy törékeny békefolyamatok kívülről való támogatása vagy akár rákényszerítése a felekre nem működik. A kolumbiaiak többsége ugyanakkor örömmel fogadta a hírt, hogy Gabriel García Márquez 1982-es irodalmi Nobel-díja után az országot ismét hasonló megtiszteltetés érte. A megállapodás legádázabb kritikusai is úgy vélik, a kitüntetés segíthet továbblépni a népszavazás teremtette helyzetből. Álvaro Uribe, a „nem-kampány” vezetője Twitter-üzenetben gratulált Santosnak, egyben reményét kifejezve, hogy a díjnak köszönhetően egy jobb megállapodás fog születni. Az ellenzők tábora a következő változtatásokat tartja elengedhetetlennek: ne tölthessenek be hivatalt azok, akiket bűncselekményekért felelősnek találtak; a FARC vezetőit ítéljék szabadságvesztésre az elkövetett tetteikért; a szervezet illegális bevételeit fordítsák az áldozatok kárpótlására; ne módosítsák az alkotmányt. Santos és Uribe a népszavazást követően összeültek megvitatni, hogyan lehetne ezeknek a feltételeknek érvényt szerezni a módosított megállapodásban, és kijelentették, hogy folytatni fogják a közös munkát.
Santos elnök a népszavazást megelőző kampány során ugyan felhívta a figyelmet, hogy a FARC véres támadásokkal torolhatja meg a megállapodás elutasítását, ez azonban nem látszik valószínűnek. A hírre reagálva Rodrigo Londoño, a FARC jelenlegi vezetője először csak annyit közölt, hogy „Az egyetlen díj, amire vágyunk, a béke és a társadalmi igazságosság Kolumbiában”. Később szintén a Twitteren gratulált „Juan Manuel Santos elnöknek, Kubának és Norvégiának, akik szponzorálták a tárgyalásokat, továbbá Venezuelának és Chilének, akik támogatták. Nélkülük most nem lenne béke”. Egyértelművé tette továbbá, hogy a szervezet nem zárkózik el az egyezség módosításától. A kormányt képviselő delegáció már visszatért Havannába, hogy újrakezdjék a tárgyalásokat.

Olvasson tovább: