Kereső toggle

Nem számíthat baráti válásra Nagy-Britannia

Merre tovább?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az Egyesült Királyság úgy döntött, hogy kilép az Európai Unióból. A múlt csütörtöki népszavazás eredménye, bár az már korábban sejthető volt, meglepte a piacokat; a részvények és az angol font is jelentősen esett, az Egyesült Királyság napokon belül elvesztette három A-s besorolását. Nagyobb meglepetés, hogy az EU-ból való kilépés eredménye az is lehet, hogy egyidejűleg megszűnhet az Egyesült Királyság is – Skócia és Észak-Írország ugyanis bejelentette, hogy referendumot kívánnak szervezni a kiválásukról. Mindeközben Spanyolország benyújtotta igényét Gibraltárra.

Az Eb varázsától kiengedett európaiak milliói valószínűleg nem számítottak arra, hogy péntek reggelre az EU elveszíti Nagy-Britanniát. A szavazás napja hatalmas esőzéseket hozott Angliában, ahol városrészek kerültek percek alatt a víz alá. A kilépés mellett érvelők reménykedtek abban, hogy az eső is az ő malmukra hajtja a vizet, mivel az esőzések olyan környéken következtek be, ahol inkább a bennmaradás melletti érzület volt erősebb. Az utolsó napok eseményei is előre vetítették, hogy az eredmény szoros lesz. Az urnazárást követően csak egyetlen közvélemény-kutató cég adott közre adatokat, az ezzel foglalkozó más cégek túlnyomó része ugyanis annyira bonyolultnak tartotta a válaszok kiértékelését, hogy inkább nem készítettek előrejelzést. A YouGov, amely mégis közreadott ilyet, rögtön az urnazárást követően azt jósolta, hogy a maradásra leadott szavazatok győztek 52–48 százalék arányban. Ennek megfelelően Nigel Farage, a Nagy-Britannia kilépéséért kampányoló UKIP vezetője bejelentette, hogy valószínűleg a nemek győztek, a UKIP pedig folytatja a harcot. Reggelre azonban megfordult a helyzet, kiderült, hogy az arányok gyakorlatilag jók, csak pont fordítva: a szavazók 51,9 százaléka a kilépés, 48,1 százaléka pedig a maradás mellett voksolt.

A népszavazás következményei egyelőre beláthatatlanok. A kilépéspártiak ugyanis egy norvég modellnek nevezett megoldásban gondolkodtak, de valójában Svájc és Izland is hasonló módon működik együtt az EU-val. Mindhárom ország tagja ugyanis az úgynevezett Európai Gazdasági Térségnek, amely gyakorlatilag az EU közös piacának a kiterjesztése, hogy azok az országok is részt vehessenek benne, amelyek nem kívánnak a politikai unió tagjai lenni. Ez a megoldás tehát tökéletes lenne a távozni kívánó britek számára, ám nem biztos, hogy megkapják. A brüsszeli vezetők ugyanis büntetni akarnak; Jean-Claude Juncker első nyilatkozatában múlt pénteken azt üzente, hogy „a válás nem lesz baráti”.

Egy nem egységes királyság

Ha Brüsszel tényleg a szigorú verzió mellett dönt – amelynek a presztízsharcon kívül más értelme nincsen –, az az Egyesült Királyság területi egységét is veszélyeztetheti. Már a szavazás másnapján Nicola Sturgeon, Skócia első minisztere bejelentette, hogy tekintettel a megváltozott helyzetre, egy második skót népszavazást szeretnének szervezni. Ez viszont már majdnem biztosan Skócia kiválásával járna. Nicola Sturgeon mellesleg felhatalmazást kapott a skót parlamenttől, hogy tárgyalásokat folytasson az EU-val arról, hogy az Egyesült Királyság kilépése ellenére Skócia benn maradjon az EU-ban. Tekintettel arra, hogy Skócia még mindig része az Egyesült Királyságnak, a skót első miniszter lépése egyelőre csak politikai trükközés. Skócia ugyanis nem jogosult önálló külpolitikát folytatni, még ha a parlament fel is hatalmazta erre. Az EU-tagságról szóló tárgyalásokat az EU a kérelmező országok vezetőivel tárgyalja le, ez pedig a független Skócia létrejöttéig nem áll Nicola Sturgeonre. Donald Tusk az Egyesült Királyságban fennálló kényes helyzetre hivatkozva elutasította a Sturgeonnel való tárgyalást.

Szintén felvetette a népszavazás lehetőségét Martin McGuinness, Észak-Írország első miniszterének helyettese arról, hogy Észak-Írország egyesüljön Írországgal. Ha sor kerülne erre a két népszavazásra, az egykor hatalmas birodalom, amely felett soha nem ment le a nap, végképp a darabjaira hullhat, ami ténylegesen negatív gazdasági következményekkel is jár majd.

A spanyol miniszterelnök, Mariano Rajoy ugyanakkor máris egyértelművé tette: ha Nagy-Britannia kiszáll, Skóciának is mennie kell, mivel Skócia „nem jogosult az EU-val tárgyalni”, erre kizárólag az Egyesült Királyság kormányának van kompetenciája. Spanyolország mindenképpen meg fogja akadályozni, hogy Skócia bármilyen módon tárgyalásokat kezdjen a britektől független EU-tagságáról – jelentette ki a szerdai EU-csúcson Rajoy, akinek ellenállását Spanyolországnak a baszk és katalán függetlenségi mozgalmakkal vívott, hosszú múltra visszatekintő harcai motiválják.

A szavazás részletes eredményeiből jól kiolvashatóak a brit társadalom törésvonalai. A 35 év alatti generáció kétharmada például a bennmaradás mellett voksolt, szemben például az 55 év felettiekkel, akiknek a hatvan százaléka a távozás mellett állt ki. Ha a képzettség szerinti megoszlást nézzük, a szakmával rendelkezők mintegy 62 százaléka inkább maradt volna, miközben ugyanilyen arányban szavaztak a kilépés mellett a szakmával nem rendelkezők. Még jobban eltolódtak az arányok az egyetemi végzettségűek esetében, akiknek mintegy hetven százaléka inkább maradt volna az EU-ban. Nagyon erős területi megoszlás is megfigyelhető: Skócia, Észak-Írország és Wales lakossága mintegy 60-40 arányban inkább a bennmaradásra voksolt, szemben Angliával, ahol a lakosság többsége a kilépésre szavazott. Ez alól kivételt jelentenek a nagyvárosok, elsősorban London, Bristol és Brighton. A szavazatok területi megoszlását érdemes összevetni a bevándorlás adataival: Nagy-Britanniába 335 600 ember vándorolt be tavaly – ennek közel fele az EU-ból érkezett –, akik közül 307 ezren telepedtek le Angliában, közel húszezren Skóciában, hatezren Walesben és alig háromezren Észak-Írországban. Ezek a számok arra utalnak, hogy a gazdasági kockázatok ellenére az angoloknak elegük lett a bevándorlásból, és a szavazáskor elsősorban a bevándorlásról – vagyis a bevándorlás jelenlegi ütemének a fenntartásáról – szavaztak.

 A számok sok tanulsággal szolgálhatnának Brüsszel és az eurokraták számára is: a választói hangulatot figyelembe véve elég lett volna Nagy-Britanniának annyit ígérni, hogy csökkentheti az EU-ból érkező bevándorlók számát, és a királyság még mindig az EU-hoz tartozna. David Cameron a kedd esti EU-csúcson újra hangsúlyozta, hogy ez a népszavazás a bevándorlásról szólt, és szerencsés lett volna az Egyesült Királyságnak nagyobb szabadságot adni ebben a kérdésben. „Azt gondolom, hogy az emberek megértették a maradás gazdasági előnyeit, de továbbra is erőteljesen aggódtak a kontrollálatlan bevándorlás miatt” – jelentette ki búcsúbeszédében a brit miniszterelnök.

Utódlási harcok

Az már a népszavazás előtt világossá vált, hogy ha az ország a kilépés mellett dönt, akkor David Cameron nem marad miniszterelnök, és a párt vezetéséről is lemond majd. Ez végül péntek délután meg is történt: Cameron a Downing Street 10. előtt tartott rövid beszédében, a választási eredmény ismertetését követően elcsukló hangon jelentette be, hogy büszke arra, hogy az országot szolgálhatta, de a kilépést már másnak kell levezényelnie. A beszédben jelezte, hogy egészen őszig marad pozícióban, amíg a konzervatív párton belül lezajlik az új vezető kiválasztása. Erre, úgy tűnik, szeptember 9-én kerül majd sor. A leg-esélyesebb jelöltek Theresa May jelenlegi belügyminiszter, illetve Boris Johnson, London volt főpolgármestere.

Utódlási harc indult be a Munkáspártban is. A szavazást követő népharagban ugyanis a párt parlamenti képviselői úgy érezték, hogy a kudarcért Jeremy Corbyn, a Labour vezetője a felelős. Ahogyan azt korábban megírtuk, Jeremy Corbyn valóban visszafogott kampányt folytatott az EU-ban maradás mellett, ami nem volt váratlan, tekintettel Corbyn korábbi euroszkeptikus kijelentéseire (Kívül tágasabb? Hetek, 2016. június 17.). A szakadás jelei rögtön a szavazás másnapján megmutatkoztak, amikor Jeremy Corbyn menesztette az árnyékkormány egyik befolyásos tagját, mert az bírálta a kampányban nyújtott teljesítményét. Az ezt követő napokban gyakorlatilag elfogyott az árnyékkormány, amelynek mintegy negyven tagja jelentette be a lemondását. Kedden a Corbyn vezetésével elégedetlen munkáspárti képviselők bizalmatlansági indítványt kezdeményeztek a párt vezetője ellen, amelyen a parlamenti képviselők több mint nyolcvan százaléka a pártvezető ellen szavazott.

A nagyfokú elutasítás ellenére Jeremy Corbyn azt nyilatkozta, hogy nem hajlandó lemondani a párt vezetéséről, a bizalmatlansági indítvány ugyanis ellentétben áll a párt alkotmányával. A Munkáspárt vezetője kifejtette: őt a tagság, a szakszervezetek választották meg mintegy 60 százalékos többséggel, és nem a parlamenti képviselők.

Az ügyben megszólalt a Labour több prominens politikusa is, többek között Jack Straw korábbi külügyminiszter, aki szerint a Labour számára létfontosságú, hogy minél hamarabb új vezetője legyen, Corbynnal ugyanis nem lehet parlamenti választást nyerni. Straw és a Munkáspárt sok politikusa úgy véli, hogy mihelyst meglesz a konzervatív párt új vezetése, előrehozott választásokat fognak kiírni. Ez pedig – Straw megfogalmazásával – maga lenne az Armageddon, ha akkor még mindig Jeremy Corbyn a párt vezetője.

Pengeváltás Brüsszelben

Miközben David Cameron arra várt, hogy este „feltöröljék vele a padlót”, kedden az Európai Parlamentben felszólalt Nigel Farage. A UKIP vezetője diadalittasan emlékeztette a képviselőket, hogy „amikor tizenhét éve bejelentettem, hogy az a célunk, hogy Nagy-Britannia kilépjen az EU-ból, mindenki nevetett. Most senki sem nevet.” A Farage után felszólaló Jean-Claude Juncker arra figyelmeztette a UKIP vezérét és többi képviselőit, hogy utoljára tapsoltak a parlamentben. (Ez mellesleg technikailag nem feltétlenül igaz, mert az Egyesült Királyság még mindig tagja az EU-nak.) Ezt követően Juncker meglehetősen idegesen és agresszív stílusban kérdőre vonta Farage-ot, hogy mit keres még Brüsszelben, hiszen elérte, amit akart.

Olvasson tovább: