Kereső toggle

Hatalmi harcok a Brexit-referendum után

Királydráma

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Nem csillapodnak a Brexit utórengései a brit belpolitikában: egyik meglepő fordulat éri a másikat. Nemcsak a Munkáspártnál áll a bál a voksolás óta, hanem a toryknál is felizzottak a kedélyek. Boris Johnson, akit az egyik legesélyesebb pályázónak tartottak a konzervatívok vezetésére és a miniszterelnökségre, a várakozásokkal ellentétben nem kampánya elindítását, hanem visszalépését jelentette be. Azt követően döntött így, hogy az egyik miniszter, akit szövetségesének tartott, „politikai merényletet” követett el ellene. Pár nappal később újabb meglepetés következett: a kilépéspártiak élharcosa, Nigel Farage lemondott a UKIP vezetéséről.

Nem véletlen, hogy némelyek Shakespeare drámáihoz hasonlítják azt, ami a brit belpolitikában történik. Az unióról való szavazást megelőzően sem éppen nyugalom uralkodott a szigetországban, a Brexit óta viszont teljes a felfordulás.
A dráma a torykat sem kímélte – itt a főszereplők Boris Johnson, London volt polgármestere és Michael Gove jelenlegi igazságügy-miniszter lettek. Együtt kampányoltak a kilépés mellett, és valójában nem is számítottak arra, hogy az ő táboruk lesz a voksolás nyertese. A népszavazás eredménye beszámolók szerint nagy meglepetésként érte őket is. Az események innentől kezdve kezdtek felgyorsulni. David Cameron kormányfő bejelentette lemondását, és megkezdődött a harc az utódlásért. Az egyértelmű volt, hogy Johnson is ringbe száll a konzervatív vezetésért. Éppen sorsdöntő beszédére készült, amikor derült égből villámcsapásként az, akit szövetségesének hitt, bejelentette, hogy ő is elindul Cameron megüresedő posztjáért. Ezt követően az egykori polgármesternek nem volt más választása, mint hogy közölje: nem jelölteti magát a toryk élére.
Gove politikai manővere nem kis megrökönyödést és felzúdulást váltott ki. Johnson hívei azt állítják, bizonyítékokkal rendelkeznek arról, hogy a miniszter „machiavellista pszichopata”, aki már a kezdetektől fogva tervezte, hogy hátba szúrja a barátját azért, hogy a vezetést megszerezze. Mások „öngyilkos merénylőnek” titulálták Gove-t, aki „robbanóövét nem is saját, hanem felesége kezével hozta működésbe”. Sarah Vine, a Daily Mail brit lap publicistája ugyanis egyik e-mailjét, amelyet a férjének szánt, véletlenül egy újságírónak küldte el. Ebben erőteljes útmutatást ad Gove-nak, hogy „legyenek konkrét biztosítékai Boristól, különben nem garantálhatja a támogatását”. Az újságíró feleség, akit némelyek Lady Macbethként emlegetnek, arra is buzdította férjét, hogy „ne engedjen egy tapodtat sem, hanem a lehető legmakacsabb legyen”. Állítólag a politikus három posztot is követelt magának egy esetleges Johnson vezette kormányban: ő akart lenni a pénzügyminiszter, a miniszterelnök-helyettes és a fő Brexit-tárgyaló. Az egykori londoni vezető stábja szerint ezzel egyértelműen kifejezte, hogy a kezét ott akarja majd tartani Johnson torkán, ha elnyeri a miniszterelnöki tisztséget.
Johnson körét egyébként azért is bőszítette fel ennyire Gove tisztességtelen húzása, mert tudták, hogy már korábban is elárulta Johnsont, de akkor sikerült visszaküzdenie magát a bizalmába. Az első „hátbatámadás” egy vacsorán történt, amelyről a The Mail on Sunday is beszámolt két évvel ezelőtt. Ezen Gove ittas állapotban azt mondta Rupert Murdoch médiamogulnak, hogy „Johnson nem képes komoly dolgokra összpontosítani, nincsen súlya, és csak a tömegre akar benyomást gyakorolni”. Azt is ecsetelte, hogy „az egész Boris-jelenség nagyon hamar el fog halványulni, ha miniszterelnök lesz”, mert „nem képes kemény döntéseket hozni”. Murdoch emberei huszonnégy órán belül szóról szóra visszamondták Johnsonnak, amiket Gove róla mondott. A volt polgármestert egyik barátja szerint nagyon megrázta, amiket hallott. Többen ekkor arra kérték, soha ne bízzon meg benne, de Johnson nem hallgatott rájuk.
Gove egyébként a legképtelenebb magyarázatokkal szolgált tettére. Azt állította, hogy akkor győződött meg arról, hogy London egykori vezetője nem alkalmas a feladatra, amikor látta, hogyan készíti elő a miniszterelnökségi kampányát.
A The Telegraph újságnak úgy fogalmazott: „Az elmúlt egy hét alatt, nagy sajnálatomra, elpárolgott a bizalmam. Ez vezetett ahhoz a nehéz döntéshez, amelynek nem kis ára van, hogy félretegyem a barátságot, és az ország érdekei alapján cselekedjem.” Gove szerint az elvek és az ország igazi elárulása lett volna, ha hagyta volna, hogy Boris kampánya az ő támogatásával folytatódjon. Döntését – mint mondta – az utolsó pillanatban hozta meg, miután egyeztetett közeli munkatársaival és feleségével. Azt is állította, hogy fel akarta hívni Johnsont a lépés előtt, de ketyegett az óra, a konzervatív vezetésre pályázóknak fel kellett sorakozniuk, úgyhogy végül az egyik kollégájával beszélt csak. A Sunday Timesnak adott interjújában pedig már azt ecsetelte, hogy azzal, amit tett, bizonyította Vlagyimir Putyinnak is, hogy nem „gyenge eresztés”.
Johnson pár órával azelőtt szembesült Gove ambícióival, hogy saját kampányát elindította volna. Azonnali reakciója az volt, hogy ki kell szállnia a versenyből. Megrendülten közölte stábjával, hogy mennyire ostoba volt, hogy megbízott Gove-ban, és nem hallgatott a figyelmeztetésekre. Némelyek próbálták még győzködni, hogy induljon el, mert továbbra is jó esélyei vannak, de ő nem állt kötélnek. Egyesek szerint úgy látta, hogy piszkos háború indulna el közte és Gove tábora között, ebbe pedig semmiképp sem akart belemenni. Más források azt állítják, hogy Johnson csapata attól tartott, hogy egy aljas lejárató kampány indulna ellene, a volt londoni vezető ugyanis nem volt elég óvatos, és több bizalmas dolgot is megosztott Gove-val a közös Brexit-kampány során.
Az igazságügy-miniszter valószínűleg nem fog hasznot húzni árulásából. Cameron is kihátrált mögüle: a leköszönő kormányfő állítólag barátainak beszélt arról, mennyire sokkolta, ahogy Gove viselkedett, és hogy együtt érez Johnsonnal. A toryk hatalmi harcából a várakozások szerint Theresa May jelenlegi belügyminiszter kerülhet ki győztesen. Sokan úgy látják, egyedül ő képes a párt különböző frakcióit egyesíteni, már amennyire ez lehetséges. Az ötfős mezőny lapzártánk után szűkül négyre, miután a konzervatív vezetőről első fordulóban szavaznak a párt tagjai.
Nem jobb a helyzet a Munkáspártnál sem, ahol továbbra is fennáll a „polgárháborús” helyzet. Hiába a tömeges kilépések az árnyékkormányból, illetve a bizalmatlansági szavazás, Jeremy Corbyn nem hajlandó feladni a párt vezetését. Támogatói puccsról beszélnek, ellenzői ugyanakkor nem tágítanak attól, hogy leváltsák. Valószínűleg a hatalmi harcok a brit Függetlenségi Pártot (UKIP) sem fogják kímélni, miután váratlanul bejelentette távozását a párt éléről Nigel Farage, aki a UKIP alapító tagja volt, és néhány rövidebb szünetet leszámítva 2006 óta vezette a pártot. „Soha nem voltam és soha nem akartam megélhetési politikus lenni” – fogalmazott Farage, aki azzal indokolta döntését, hogy elérte célkitűzését.
„A Brexit-kampány során végig azzal a szlogennel jártam az országot, hogy vissza akarom kapni az országom. Most, hogy ez megtörtént, szeretném visszakapni az életem” – mondta. Az vitathatatlan, hogy Farage a modern idők legmegosztóbb és legsikeresebb politikusaként távozhat a brit politikai élet színpadáról. Hogy ki lesz az utódja, az szeptember végén dőlhet el a párt éves kongresszusán. Nagy riválisa, Douglas Carswell – aki valószínűleg nem fog elindulni a pártelnökségért – egyébként egy napszemüveges smiley-val kommentálta Farage bejelentését a Twitteren. Farage nem hagyta ezt szó nélkül, azt mondta, „örül, hogy Carswell mosolyog, mert ezt nem látta tőle nagyon gyakran, tehát ez nagyon jó hír”. Farage azonban egyelőre nem hagy fel teljesen a politikával: képviselői helyét az Európai Parlamentben megtartja egészen addig, amíg Nagy-Britannia hivatalosan ki nem lép az unióból. Némelyek úgy vélik, hogy ezzel valamennyire nyitva hagyta az ajtót a visszatérésre. Mások pedig azon viccelődnek, hogy az évente esedékes lemondást láthattuk Farage-tól. A tavaly májusi brit parlamenti választásokat követően is bejelentette távozását, miután nem választották meg képviselőnek az alsóházba. Akkor néhány napon belül visszavonta elhatározását, arra hivatkozva, hogy pártja ezt nem fogadta el. Most azonban leszögezte: döntése végleges.

Olvasson tovább: