Kereső toggle

Előre kész lehetett a megtorlás forgatókönyve

Leszámolás

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Tömeges letartóztatásokkal és elbocsátásokkal folyik a megtorlás Törökországban, miután elbukott az ország további iszlamizációjának megállítására tett katonai puccskísérlet. A kétségbeesett próbálkozást követő bosszúhadjáratban ezreket tartóztattak le, közalkalmazottak tízezreit bocsátották el, húszezer tanárt és ezerötszáz egyetemi dékánt rúgtak ki állásából, az egyetemi oktatóknak megtiltották a külföldre utazást. Mindeközben John Kerry amerikai külügyminiszter jelezte Törökországnak, hogy veszélybe kerül az ország NATO-tagsága, ha nem tartja be a demokratikus játékszabályokat.

Múlt péntek este és szombat hajnalban a hadsereg egy kisebb csoportja puccsot hajtott végre Erdogan és a török kormány ellen. A magát Béketanácsnak nevező katonai csoport célja az egyre erősebben autoriter Erdogan-rezsim leváltása volt. A mintegy háromezer katonát mozgósító akció során lezárták a Boszporusz-hidat, elfoglalták az Atatürk repteret, körbevették a Parlamentet, illetve számos utat lezártak, majd az állami televízióban kijárási tilalmat rendeltek el. Péntek este rövid ideig úgy tűnt, hogy a puccs akár sikerülhet is, aztán a CNN Turk kereskedelmi tévén keresztül egy iPhone-on, a FaceTime-on keresztül megjelent Erdogan elnök, a demokrácia megvédésére szólítva fel híveit. Ez – bár morálisan teljesen megvetendő és jól jellemzi a török elnök stílusát, hiszen fegyvertelen embereket küldött a tankok ellen – zseniális húzásnak bizonyult, a civilek mozgása a városban ugyanis akadályozta a katonákat a helyzet stabilizálásában.

Mindezek fényében megoszlanak a vélemények arról, hogy a puccsot jól megszervezték vagy sem. A Jerusalem Post által megszólaltatott, Isztambulban élő katonai szakértő, Gareth Jenkins szerint „a puccs szemmel láthatólag jól meg volt szervezve, de a hetvenes évek forgatókönyve szerint”. A puccs lebonyolítása az 1973-as chilei vagy az 1980-as ankarai puccsra hasonlított leginkább. A katonaság elfoglalta a kulcspozíciókat, de nem ejtett túszul senkit az AKP vezetői közül, nem kapcsolta le a kereskedelmi tévéket, illetve nem zavarta meg a telefonhálózatot, aminek az lett a következménye, hogy a kormány a közösségi médián keresztül el tudta juttatni üzeneteit híveinek. 

Tekintettel a puccs látványos sikertelenségére – ez az első sikertelen puccs a háborút követően – sokakban felmerült az is, hogy Erdogan és az AKP (Az Igazság és a Fejlődés Pártja) maguk szervezték meg a kontrollált puccsot, hogy annak legyőzése után leszámolhassanak minden ellenségükkel. Bár ezt a verziót csak nagyon kevesen osztják, még kiderülhet a Wikileaks által nyilvánosságra hozott levelekből. A Wikileaks kedd este az AKP közel 300 ezer e-mailjét hozta nyilvánosságra, egyelőre ömlesztve.

Szisztematikus átalakítás

A puccs oka nem érthető meg Kemal Atatürk politikai hagyatékának ismerete nélkül. A puccsista tábornokok nem terroristák – ahogy ez több helyen megjelent –, fellépésük egyáltalán nem volt meglepő, legfeljebb az időzítés volt váratlan. A katonaság ugyanis az utolsó bástyája a Kemal Atatürk által létrehozott szekuláris államnak (lásd keretes írásunkat). A puccsal próbálkozó tábornokok Atatürknek a szekuláris állam megteremtésére hozott  reformjait, illetve az iszlám és a politikai vezetés szétválasztását kívánták megvédelmezni.

A katonaság vezetői, a pasák (vagyis a tábornokok) régóta nem nézték jó szemmel az ország újraiszlamizálását. Török értelmiségiek a kilencvenes évek második felében azzal biztatták az iszlamizáció miatt aggódó nyugati partnereiket, hogy a politikai iszlám nem lehet sikeres, mert ezt a pasák meg fogják akadályozni. Ez valóban így történt 1997-ben is, amikor a hadsereg rövid úton eltávolította Erbakant a hatalomból. Erdogan tehát joggal számíthatott arra, hogy előbb vagy utóbb ő is sorra kerül majd. Ennek elkerülése érdekében 2007-ben több száz tisztet megvádoltak azzal, hogy egy olyan – Ergenekon nevű – ultranacionalista szervezethez tartoztak, amely puccsot akart végrehajtani a kormány ellen. A vádakat nem sikerült bizonyítani, a fellebbviteli bíróság idén az összes ítéletet megsemmisítette, és úgy ítélt, hogy az Ergenekon hálózat nem létezett. 2012-ben mintegy 300 katonatisztet tartóztattak le azzal a váddal, hogy a Pöröly elnevezésű akció során terrorcselekményekkel akarták destabilizálni az országot, hogy megdöntsék Erdogan kormányát. (Lefejezték a török hadsereget. Hetek, 2012. augusztus 10.) Két évvel később a bíróság a letartóztatott tisztek szabadon engedését rendelte el, mivel sérültek az alkotmányos jogaik. Jól látszik tehát, hogy Erdogan és emberei szisztematikusan próbáltak fogást találni a katonaságon, így egy valódi puccs pont kapóra jön a leszámoláshoz. A helyzetet bonyolítja az, hogy Erdogan politikája nemcsak a szekuláris elitet zavarja, hanem a mérsékelt iszlamistákat is. Erdogannak sikerült frontot nyitnia a politikai iszlám hívei között. Ezt bizonyítja a puccsot követő széles körű leszámolás is.

A bosszú 

A puccs megbukását követően Erdogan rögtön kijelentette, hogy könyörtelenül lesújtanak majd mindazokra, akik részt vettek benne. Az elnök felvetette azt is, hogy tulajdonképpen vissza lehetne állítani a halálbüntetést is, hogy méltó büntetés érje a „hazaárulókat”. A sikertelen puccs után szinte természetesnek vehető, hogy ezrével tartóztatták le a katonatiszteket, köztük számos tábornokot, és több száz embert menesztettek a titkosszolgálatoktól is. Érdekes módon azonban a tisztogatás olyanokat is elért, akikről nyilvánvaló, hogy nem tudtak részt venni – ilyen tömegben legalábbis biztosan nem – egy puccsban. Az elmúlt napokban elbocsátottak állásukból közel 50 ezer közalkalmazottat: 20 ezer tanárt, több mint 3000 bírót, 15 ezer embert a belügyminisztériumból.  Tekintettel arra, hogy nehéz elképzelni 20 ezer tanárt a tankokon meg a barikádokon, egyértelmű, hogy Erdogan és emberei most mindenkivel le akarnak számolni, aki akár technikailag, akár ideológiailag veszélyt jelent a jelenlegi rezsimre.

Az a tény, hogy néhány nappal a puccs után a kormánynak több tízezres listája van a rezsim ellenségeiről, arra utal, hogy ez a lista már korábban elkészült, és Erdogan készült az ideológiai ellenfeleivel való leszámolásra. A puccsot követő kormányzati narratíva szerint a katonai cselekmények előkészítéséért Fethullah Gülen és hívei a felelősek. Gülen, aki jelenleg az Egyesült Államokban, Pennsylvaniában él, befolyásos vallási és politikai személy, az iszlám toleráns ágának képviselője; az általa vezetett Hizmet nevű mozgalomnak becslések szerint a török lakosság mintegy

10 százaléka a követője. Gülen mellesleg egészen 2013-ig Erdogan szövetségesének számított. Az ebben az évben a magas rangú kormányzati szereplők, valamint Erdogan fia ellen folytatott korrupcióellenes eljárások mögött Erdogan gülenista bírókat és ügyészeket sejtett. A török elnök azóta nyílt harcot folytat Gülennel és követőivel szemben. A puccsot követően Törökország Gülen kiadatását követelte az Egyesült Államoktól, azt állítva, hogy részt vett a puccs előkészítésében. Kedden Binali Yıldırım török miniszterelnök elküldte az Egyesült Államoknak azt a dossziét, amely szerinte bizonyítja Gülen szerepét a puccs előkészítésében.

A letartóztatási hullám kiváltotta az Egyesült Államok rosszallását: John Kerry külügyminiszter jelezte, hogy veszélybe kerülhet Törökország NATO- tagsága, ha nem a demokratikus szabályok szerint jár el a puccs utáni időszakban. Bár Törökország kizárása nem érdeke a NATO-nak, de ha az ország végképp elindul azon az úton, hogy egy iráni jellegű iszlám köztársasággá váljon, akkor a szövetség kénytelen lenne felszámolni törökországi bázisait. Ez tökéletesen érthető, ha belegondolunk, hogy dél-törökországi bázisán a NATO-nak ötven hidrogénbombája van.

Puccsok sora

A 20. század második felében számos puccsra került sor Törökországban. Az első, amely majdnem teljesen vértelen volt, 1960-ban volt. A puccsra azért került sor, mert Adnan Menderes kormányfő Moszkvával akart kialakítani szorosabb kapcsolatot. A puccs során fiatal tisztek, akik közül tizenhatan az Egyesült Államokban tanultak, elmozdították a kormányt, majd több kormánytagot hazaárulással, korrupcióval és alkotmányellenességgel vádoltak meg. A következő puccsra 1971-ben került sor.
A „Memorandum puccs” során a katonaság figyelmeztette a kormányt a törvényes rend helyreállítására a sorozatos sztrájkok és utcai zavargások miatt. Néhány hónappal később Süleyman Demirel miniszterelnök lemondott, és egy konzervatív és technokrata politikusokból álló kormány stabilizálta az országot.
1980-ban újabb puccsra került sor, azt követően, hogy zavargások törtek ki a baloldaliak és a nacionalisták között. Több vezető politikust letartóztattak, majd feloszlatták a politikai pártokat, a parlamentet és a szakszervezeteket. Egy öttagú Biztonsági Tanács vezette az országot, amely felfüggesztette az alkotmányt és átmeneti alkotmányt léptetett életbe, amely majdnem teljhatalmat adott a katonai vezetésnek.
A század utolsó puccsa 1997-ben volt, amikor a hadsereg – a politikai és üzleti szféra támogatásával – lemondásra kényszerítette Necmettin Erbakan miniszterelnököt, aki a Jólét Párt vezetőjeként megnyerte az 1995-ös választásokat. Erbakan pártját később eltiltották a politikai aktivitástól, mert az iszlám fundamentalizmus terjesztését tűzte ki célul.

Atatürk öröksége

Musztafa Kemal Atatürk katonaként – maga is tábornok volt – az elvesztett első világháborút győzelemre vezette a hadsereget az ország szuverenitásának megvédésében; ezután lett az ország első elnöke és a modern kori Törökország legnagyobb hatású politikusa. Atatürk tette ugyanis Törökországot, Európa „Beteg Emberét”, ahogyan az ottomán birodalomra tekintettek a 19. század második felében, modern szekuláris állammá.
Atatürk politikai koncepciója az állam és az egyház totális szétválasztása volt, amelyet konzekvensen és sokszor kíméletlenül véghez vitt. 1924-ben eltörölte a kalifátust – ez krízist okozott az iszlám világban –, majd nem sokkal később felszámolta a saría bíróságokat is. Utasítására lett a mecsetként működő Hagia Sophia katedrálisból múzeum 1935-ben. Modernizálta az oktatási rendszert, és visszaszorította a vallási oktatás szerepét a társadalomban. Atatürk olyannyira eltökélt volt a modernizációt illetően, hogy még öltözködési reformot is végrehajtott: az 1925-ben bevezetett „kalap-törvény” nyugati típusú kalapok viseletére kötelezte a lakosságot a fez helyett. A köztiszt-viselőknek is előírta a nyugati típusú ruhák viseletét. Kemal Atatürk reformjainak eredményeképpen Törökország modern szekuláris állammá vált, minek következtében személyét olyan nagy tisztelet övezi, hogy a közintézményekben (irodákban, laboratóriumokban egyaránt) ki van téve a képe. Az összes török pénzen szintén Atatürk képe látható.

Olvasson tovább: