Kereső toggle

Káosz és terrorveszély Franciaországban

Nem látni a végét

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Szabályos belháborúvá terebélyesedett Franciaországban a munka törvénykönyvének tervezett módosítása. A szakszervezetek az országot megbénító sztrájksorozatot hirdettek, a bizalmat vesztett, népszerűtlen kormánynak viszont a tíz százalék körüli munkanélküliség miatt égetően fontos lenne a reformok bevezetése. Bár egyik fél sem látszik engedni, csak remélni lehet, hogy a kialakult helyzet csupán megelőzi, nem pedig a hátterét adja majd a június 10-én induló, egy hónapig tartó labdarúgó Európa-bajnokságnak.

A május 26-án kezdődött, egész Franciaországra kiterjedő sztrájk- és tüntetéshullámot több mint egy hónapos szervezés előzte meg, becslések szerint 150–300 ezer résztvevő mozgósításával. A munkaügyi törvény tervezett módosítása ellen leghangosabban tiltakozó szakszervezeti tömörülés, a CGT olajfinomítók és üzemanyagraktárak blokádjára szólított fel, így a stratégiai tartalékokat kellett hozzáférhetővé tenni, hogy tankolni lehessen. Ezzel párhuzamosan a nukleáris erőművek alkalmazottai is a munkabeszüntetés mellett döntöttek, veszélyeztetve az áramellátást. Ezen a héten többek között a közlekedési, a párizsi régióban pedig a hulladékkezelési szektort is érintették a tiltakozások.

A vitatott törvénytervezet a munkáltatói feltételek rugalmasabbá tételével próbálja elérni a munkaerőpiac serkentését. Ehhez lazítani kíván a határozatlan idejű szerződéseken, az elbocsátási és fizetéscsökkentési, szabadságolási körülményeken, és lehetővé tenné, hogy az alkalmazottak vállalati szinten szavazhassanak a 35 órás munkahéttől való eltérésről (a szakszervezeteknek jelenleg vétójoguk van az ilyen megegyezések fölött).

Mindez valóban nem előrelépésnek tűnik az aktuális helyzethez képest, melyben a munkavállalók erősen védett jogokkal rendelkeznek: a 35 órás munkahét intézményessége mellett ott van a fizetett szabadságok részletesen szabályozott rendszere, továbbá az elbocsátás elleni biztosítékok (a felmondás drága, időigényes procedúra, melyet különleges indokkal lehet kezdeményezni). Az érem másik oldala azonban az, hogy ebben a rendkívül merev berendezkedésben a vállalatok nem szívesen vesznek föl új alkalmazottakat, illetve inkább ideiglenes szerződéseket kötnek. Az eredmény pedig a tíz százalék körüli munkanélküliség, a vállalkozókedv csökkenése, a hazai és külföldi befektetetések elmaradása és a fogyasztás stagnálása. A bajokat orvosolni hivatott, Myriam El Khomri munkaügyi miniszter nevével fémjelzett tervezet részben más európai országokban, például Németországban és Nagy-Britanniában évtizedekkel ezelőtt végrehajtott reformokat vesz mintául.

Militáns érdekvédelem

Franciaországban azonban teljesen egyedi a társadalom hozzáállása. Eddig minden jelentősebb munkaerőpiaci változtatást tiltakozás fogadott (a mostani még el is marad az 1990-es években a nyugdíjreformot kísérő ellenállástól, amely lényegében megbénította az országot). A közelmúltban napvilágot látott felmérések szerint tízből hét francia úgy gondolja, hogy vissza kellene vonni a törvénytervezetet, amely már így is egy „felvizezett” változat az eredetihez képest. Bár a szakszervezetek viszonylag kevés taggal rendelkeznek (a CGT például a munkavállalók csupán három százalékát tömöríti), a kivívott munkaerőpiaci jogokat mindig is a legharcosabban védelmezték. Ugyanakkor 1995 óta nem sodorta Franciaországot olyan közel a leálláshoz egyetlen szakszervezet sem, mint az elmúlt két hétben a CGT, amelynek 2015-ben megválasztott vezetője Philippe Martinez a militánsabb irányvonal híve. Az elmúlt héten például olyan képsorokon tűnt fel, melyeken az egyik lezárt olajfinomító előtt autógumikat dobál a tűzbe, de az a lépés sem szokatlan tőle, hogy amikor a legfontosabb napilapok nem hozták le ingyen az álláspontját magyarázó írását, a CGT nyomdász szervezete leállította az újságkiadást, s egyedül a baloldali L’Humanité került a standokra. Az egyik magyarázat szerint az elmúlt húsz évben inkább kompromisszumokat kereső CGT újraradikalizálódása mögött az áll, hogy a mérsékeltebb CFDT (amely az El Khomri-törvényt is elfogadja) kezdi veszélyeztetni a helyét mint az ország első számú szakszervezete. Martinez feltehetően bizonyítani igyekszik, hogy a „régi stílusú” érdekképviselet hatékonyabb – ami egyáltalán nem biztos, hiszen a kormány nem visszakozik, ráadásul a társadalom nagy része a tiltakozásokkal ugyan egyetért, az azokat kísérő zavargásokat viszont elutasítja. Többen, így Pierre Gattaz, a munkáltatói szövetség (MEDEF) elnöke vagy Ivan Rioufol újságíró pedig terroristákhoz hasonlították a CGT aktivistáit. Reményre adhat azonban okot, hogy Martinez kedden már békésebb hangot ütött meg, hangsúlyozva, hogy kész a párbeszéd folytatására. A törvény teljes visszavonása helyett – amit eddig követelt – a „nem megfelelő cikkelyek visszavonásához” ragaszkodik. A CGT szerint ezek: a legvitatottabb második pont, amely megbontaná az eddigi jogszabályi hierarchiát; a kollektív elbocsátások hatásköre, a vállalati szavazás kérdése, valamint az üzemorvosi rendszer változásai.

Két tűz között

François Hollande hétfőn az újabb sztrájkok bejelentése ellenére határozottan kiállt a pillanatnyilag a szenátus előtt sorsára várakozó törvénytervezet mellett, amely, mint fogalmazott, „hasznos előrelépés az ország számára”. Manuel Valls vasárnap szintén azt erősítette meg, hogy nem szándékozik „azoknak a politikusoknak a hosszú sorába beállni, akik társadalmi megmozdulás nyomására visszavonulót fújtak”. A népszerűtlenségi mélypontokat döntögető kormány két tűz között van: a szakszervezetek és a társadalom támogatásának hiánya mellett a szocialista párton belül is sokan ellenzik a módosítást. Manuel Valls miniszterelnöknek az alkotmány 49. pontjának 3. cikkelyéhez kellett folyamodnia, amely lehetővé tette, hogy a csomag parlamenti megvitatás nélkül egyből a szenátus elé kerüljön. A munkáltatók szerint ugyanakkor egy átható gazdasági reformhoz túl gyenge az immár sokszorosan átírt szöveg.

Hollande és Valls vélhetően a kivárás taktikáját választotta: a szenátus június 24-ig fogja tárgyalni a tervezetet, majd a június 28-i szavazás után küldi vissza a parlamentnek. A jobboldali többségű felsőház kilátásba helyezte az első verzióhoz való visszatérést több ponton. „A képviselőknek nem volt lehetőségük a vitára, ez most a mi felelősségünk. François Hollande ezzel a törvénnyel fejezi be ötéves elnökségét, egy használható reformmal még elkerülheti a hajótörést” – jegyezte meg ironikusan Bruno Retailleau, a Republikánus Párt képviselője. Mindeközben a jobboldal is profitálhat a kialakult helyzetből, hiszen lehetőségük nyílik olyan reformjavaslatokkal előállni, amelyekkel megkezdhetik a helyezkedést a jövő évi elnökválasztásra. A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a legnagyobb nyertesek valóban a jobbközép jelöltjei lehetnek, illetve mellettük a munkásoknak még több jogot követelő és a válságot a kormány támadására felhasználó szélsőjobbos Nemzeti Front.

De nem csak hosszabb távon forog most sok minden kockán. A következő országos sztrájknapot június 14-ére, vagyis négy nappal a futball Európa-bajnokság elstartolása utánra tűzték ki, amelyre a társadalmi elégedetlenség okozta felforduláson kívül – ha ez nem lenne elég – a terrorfenyegetés sokkal sötétebb árnyéka vetül. A tavaly novemberi párizsi merényletek óta szükségállapot van érvényben az országban, és Patrick Calvar belbiztonsági főigazgató szerint az Iszlám Állam újabb támadásokra készül. Az amerikai külügyminisztérium kedden közleményben figyelmeztette állampolgárait, hogy a labdarúgó Eb terrorcélpont lehet.

Nemzeti konzultáció gall módra

Miközben a nemzetközi szinten is érdekes francia hírek közé csak a sztrájkok, az üzemanyaghiány és az Eb verekedte be magát, a francia belpolitikában váratlan és érdekes folyamat indult el, amelynek még nem látni a végét. Emmanuel Macron gazdasági miniszter új mozgalmat indított útnak a múlt héten, amelynek a Menetelés nevet adta. A mozgalom aktivistái júliusig ötszázezer ajtón kopogtatnak majd, megkérdezve a franciák véleményét arról, hogy milyen irányba mennek a dolgok Franciaországban, és milyen változtatásokat javasolnának. A gazdasági miniszter kezdeményezése azért nagyon érdekes, mert nem áll mögötte a kormány – és ami ennél fontosabb, korábbi politikai mentora, François Hollande sem.
Emmanuel Macron, aki szakmája szerint befektetési bankár, a francia elnök felfedezettje: Hollande azonnal megérezte a fiatal gazdasági tanácsadó intellektuális és politikai tehetségét, ezért bevetette legbelsőbb csapatába. Macron, akit az európai gazdasági szintéren is kedvelnek a francia politikában liberálisnak számító gazdasági szemlélete miatt, egy korábbi kormányátalakításnál kapta meg a gazdasági tárcát. A népszerű gazdasági miniszter zászlóbontása sokak szerint már az elnökválasztási kampányra való felkészülés, bár ezt egyelőre még nem ismerte el. „Az a célunk, hogy artikuláljuk azok véleményét, akiknek a hangja nem hallható, hogy megrajzoljuk a portréját egy politikai pártok által nem ismert Franciaországnak.” Macron szerint már mintegy 50 ezer ember csatlakozott az új mozgalomhoz, amelyről egy dolog azonnal megállapítható: nem a jelenlegi elnök szekerét tolja. A gazdasági miniszter ugyanis azt állítja, hogy mozgalma se nem baloldali, se nem jobboldali.
Ez persze feltűnt egykori elődjének, Nicolas Sarkozynek, aki húsz évvel ezelőtt töltötte be a gazdasági miniszteri pozíciót, és nem habozott rámutatni ennek a pozicionálásnak az ellentmondásosságára: „Kulcsfigurája ennek a kormánynak, és most azt állítja, hogy nem baloldali. Akkor hova tartozik? Hol van a határa a cinizmusnak?” A volt elnök éles szavai érthetőek: Sarkozy könnyen felismeri a tehetséges és ezért (rá nézve) veszélyes politikust. A nagy menetelés vége ugyanis minden valószínűség szerint az lehet, hogy Macron lesz az elnökjelölt a baloldalon vagy középen. A 38 éves, népszerű gazdasági minisztert pedig biztosan nem lesz olyan könnyű megverni, mint a rendkívül népszerűtlen François Hollande-ot. Emmanuel Macron mozgalma és a francia nemzeti konzultáció ötlete mögött mellesleg profi stratégák állnak. A vezetéknevük alapján LMP-nek nevezett csapat tagjai között amellett, hogy mind a hárman a harmincas éveikben járnak és Elzászból származnak, van egy másik fontos közös pont. Guillaume Liégey, Arthur Muller és Vincent Pons 2008-ban mindhárman a Harvardon tanultak, ahol teljes erővel bevetették magukat az Obama-kampányba, és elsajátították azokat a „fogásokat”, amelyeknek köszönhetően Obama lekörözte ellenfeleit párton belül és kívül egyaránt. A hármasfogat már 2012-ben, François Hollande kampányában tudományos igényességgel tesztelte a kopogtatási stratégiát, és kimutatták, hogy két forduló között 0,6 százalékkal tudták növelni Hollande népszerűségét az adott régióban. A mostani nemzeti konzultációt mintegy 300 koordinátorral valósítják meg, akiknek mindegyikéhez húsz önkéntes lesz beosztva. Egy önkéntes három, mintegy kétórás kopogtatásos közvélemény-kutatást végez majd. A tervek szerint első körben az ország mintegy tíz százalékát fogják ilyen módon lefedni. (Lukács András)

Olvasson tovább: