Kereső toggle

Pekingi kacsa - Kína átverte a világot

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Szédítő hullámvasútba ültette be Kína a világ tőzsdéit augusztus végén. Az elmúlt években a globális gazdaság motorjának tartott országról kiderült, hogy tündérmese volt a 7 százalékos növekedés. Azt még nem tudni, mekkorát hazudtak a pekingi kommunisták a világnak, de hogy nagyot, az biztos. Kérdés, hogy mélybe rántja-e Kína a fejlett világot is, vagy sikerül a negatív hatásokat a régióban tartani, mint az 1997-es ázsiai válság idején. Vezető közgazdászok szerint az esélyek rosszabbak, mint valaha: egyszerűen nincsen olyan eszköz a gazdaság irányítóinak a kezében, amivel meg lehetne fordítani a zuhanást, ha egyszer igazán elindul.

A közgazdászok szívesen hasonlítják a világgazdaságot egy bipoláris depresszióban szenvedő beteghez, mondván, a piacokon rendszeres időközönként váltják egymást a kétségbeesés és eufória időszakai. Minden válságot fellendülés követ, ami egy idő után szükségszerűen kifullad, miközben a kilengések egyre nagyobbak lesznek – magyarázta lapunknak Tomas Sedlacek cseh közgazdász egy korábbi interjúban (Arisztotelész nem vett volna Ferrarit. Hetek, 2013. május 3.).

Két nap alatt három Apple

Nehéz lenne azonban orvosi hasonlatot találni arra, ami a Wall Streeten az utolsó augusztusi hét kezdetén történt. A sanghaji tőzsde zuhanása nyomán az amerikai Dow Jones index rekordméretű, közel 1100 pontos veszteséggel nyitott, aminek közel felét nap közben visszakorrigálta ugyan, de az 588 pontos bukással az augusztus 24-ei hétfő így is bekerült minden idők 10 legfeketébb tőzsdei napja közé. A Wall Street részvényeseinek zsebéből 24 óra alatt 811 milliárd dollár párolgott el, ami kétszerese a világ leggazdagabb vállalata, az Apple teljes értékének.

A rákövetkező napon úgy tűnt, eloszlottak a fellegek. Hirtelen mindenki fellélegzett, és az események igazolni látszottak a fehér házi szóvivő – kissé a néhai TASZSZ-közleményekre emlékeztető – megnyugtató szavait: az amerikai gazdaság erős, aggodalomra nincs ok. Déli 12 órára szinte a teljes hétfői veszteséget ledolgozták, amikor ismét eluralkodott a pánik, és zárásra sikerült az előző nap mínuszát egy újabb Apple értékével megfejelni.

Nincsenek mentőcsónakok

A szédítő hullámzás az elkövetkező napokban várhatóan folytatódni fog, és ha be is következik átmeneti fellélegzés, nem nagyon látszik alapja egy pozitív fordulatnak. „A világ olyan, mint egy óceánjáró, amelyen nincsenek mentőcsónakok” – mondta a német Die Welt napilapnak Stephen King, a negyedik legnagyobb nemzetközi bank, a HSBC vezető közgazdásza. Amíg a globális gazdaság nem ütközik jéghegynek, a felszínen marad, de ha mélyütés éri, akkor nincs eszköz a mentésre, még annyi sem, mint a 2008-as pénzügyi összeomlás után.

Hogyan jutottunk újra a szakadék szélére? A fő bűnbak ezekben a napokban természetesen Kína, nem ok nélkül. A világ vezetői az elmúlt években mindent megtettek azért, hogy az emberekkel elhitessék, vége a válságnak, és a recesszió a múlté. A krízisből való kilábaláshoz nagy biztatást adott a kínai gazdaság töretlennek látszó szárnyalása. Peking tündérmeséje a korábban 9, az utóbbi három évben 7 százalékos növekedésről, betonbiztos jüanárfolyamról és hatalmas devizatartalékokról szólt, amit a gazdasági adatok folyamatosan alátámasztottak.

Igen ám, de a nagy bizakodásban a fejlett világ vezetői eltekintettek attól, hogy a kínai adatokat nemhogy több, de egyetlenegy független minősítő intézet sem ellenőrzi, szemben a világgazdaság más szereplőinek a teljesítményével.

A pekingi számok mögött csak a Kommunista Párt Központi Bizottságának kétségtelenül impozáns, ámde kevéssé transzparens jelentései álltak.

Negyedszázaddal a keleti blokk összeomlása után a Nyugat mintha elfeledkezne arról, hogy a marxista-leninista alapokon álló közgazdaságtantól nem áll távol az eredmények ideológiai célzattal történő kozmetikázása, magyarul a hazugság. „A KGST olyan, mint a dongó:

a fizika törvényszerűségei szerint képtelenség, hogy a levegőben maradjon, mégis repül” – állapította meg a londoni Economist egyik elemzője 1985-ben. Nos, néhány éven belül mégis kiderült a különbség: a dongóval ellentétben a kommunista gazdaságok – élen a Szovjetunióval – csak úgy tűnt, mintha repülnének, valójában már régóta a nyugati kölcsönök tartották őket a levegőben.

A jüan leértékeléséről szóló augusztus 11-ei váratlan pekingi bejelentés nyomán most ugyanez derül ki a kínai gazdaságról, mégis mindenki csodálkozik. Warren Buffett amerikai sztárbefektető kissé nyers hasonlatával: a világ eddig boldogan lubickolt együtt a kínai fürdőzőkkel a tengerparton a dagályban. Most mégis mindenki sikoltozik, mert az apályban kiderült, a kínaiak fürdőnadrág nélkül szálltak a vízbe. Ma még senki nem tudja, hány nudista kínai van, pedig ettől függ az amerikai gazdaság közeljövője – figyelmeztetett Buffett.

A tőzsdei várakozások szerint inkább több, mint ma látszik, ami legjobb esetben is azt vetíti előre, hogy Kínára nem lehet számítani az újabb válság megoldásában, lévén maga is a probléma része. Egy mentőcsónakkal kevesebb.

Kamatok: nincs lejjebb

Kína mellett a 2008-as krízisből történő kilábalásnak másik fontos eszköze volt a kamatcsökkentés. Mind az amerikai Fed, mind az Európai Központi Bank radikálisan mérsékelte az alapkamatot, amivel újra hitelnyújtásra tudta ösztönözni a bankokat. A csökkentés egészen drasztikus volt: a Fed a 2008-as 5,25%-ról 0,25%-ra vágott, míg az EKB ugyanebben a hét évben 4,50%-ról 0,05%-ra, gyakorlatilag nullára csökkentette az alapkamatot.

A bankok az olcsó jegybanki forrásokból vonzó feltételekkel tudtak pénzt adni a vállalatoknak, ám ennek súlyos ára volt. A betéti kamatok tartósan elmaradtak az inflációtól, ami a megtakarítások értékvesztését okozza. A növekvő hitelkiáramlás mögött emiatt folyamatosan csökkenő betétállomány áll, ami egy újabb pénzügyi lufi kialakulásához vezethet. Ráadásul 2008-hoz képest ma a jegybankok nem tudják hova csökkenteni a kamatokat, hogy beindítsák a növekedést. Még egy mentőcsónakkal kevesebb.

Irán lesz az új Kína?

De van-e olyan új erőforrás a világgazdaságban, ami 2008-ban nem állt rendelkezésre? Egy ilyen lehetőség látszik, mégpedig Irán bekapcsolódása. A 2015 nyarán megkötött atomalku egyrészt felszabadítja a perzsa állam közel 150 milliárd dollár értékű, eddig zárolt külföldi számlákon lévő vagyonát, másrészt lebontja az Iránnal szembeni gazdasági embargót. Korábbi cikkeinkben írtunk arról, hogy gyakorlatilag az aláírás másnapján a nemzetközi óriáscégek vezetői megváltották teheráni repülőjegyüket, és azóta sorra kötik a milliárdos szerződéseket a mollákkal. (A boomot magyar érdekeltségű cégek is igyekeznek meglovagolni, legutóbb a Graphisoft jelentette be, hogy készül az iráni piacra lépésre.)

Az iráni mentőcsónak ugyanakkor nyilvánvaló kockázatokkal is jár. Egyrészt Irán jelentős, de önmagában sokkal kisebb piaci szereplő, mint Kína, és ha elkölti az elmúlt húsz évben az embargók miatt felhalmozódott tartalékát, még kisebb lesz.

A tartósan alacsony kőolajárak mellett az iráni bevételek várhatóan nem növekednek, a beáramló nyugati tőke viszont a rezsim kezében a hatalmi célok megvalósítását szolgálhatja. Ha a fejlett világ bajba került vezetői Iránban látják a gazdasági válságból kivezető szalmaszálat, akkor várható, hogy még az eddigieknél is hajlamosabbak lesznek behunyni szemüket az ajatollahok fegyverkezése előtt.

Olvasson tovább: