Kereső toggle

Megjöttek az oroszok

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Míg a minszki megállapodás után úgy tűnt, hogy az orosz fél kihátrál a kelet-ukrajnai konfliktusból, az utóbbi hetekben ismét komoly csapatmozgásokat észlelnek a Donyecki Népköztársaság területén – az EBESZ- megfigyelők szerint orosz haderőét. Az előzetes várakozásokkal szemben az oroszok valószínűleg nem hagyják, hogy télen az ukrán hadsereg magához térjen az ősz során elszenvedett veszteségeiből, hanem fokozzák az eddigi „hibrid”, hadüzenet nélküli háborújukat nyugati szomszédjuk ellen.

A NATO főparancsnoka, Philip Breedlove megerősítette az információt az orosz nehéztüzérség és tankok bevonulásáról a Donbasszra, valamint lapzártánkkal egy időben összehívták az ENSZ BT rendkívüli ülését Ukrajna ügyében. Oroszország cáfolta, hogy csapatai támogatnák a szeparatista felkelőket, noha a helyi lakosok és az EBESZ megfigyelői is megerősítették a katonai konvojok jelenlétét a területen. A hivatalos adatok szerint háromezer fő fölé emelkedett az ukrán konfliktus áldozatainak száma, ebből mintegy ezer katona, a többi polgári személy. Míg Oroszország hivatalosan továbbra is belső konfliktusként értelmezi az Ukrajnában zajló eseményeket, a szeparatisták korábbi vezetője, Igor Girkin (ismertebb nevén Sztrelkov) hazautazott Moszkvába, és a LifeNews orosz csatornának interjút adott, amelyben Putyin elnököt főparancsnokaként nevezte meg.
Míg a kremli álláspont határozottan tagadja, hogy hivatásos orosz haderő lenne ukrán területeken, az orosz média pedig következetesen felkelőknek nevezi az itt harcolókat, a helyi lakosok továbbra is azt állítják, hogy naponta lépik át az ukrán–orosz határt harckocsik és páncélozott járművek. Noha létszámuk egyelőre csak a megszállt területek megtartására elegendő, a folyamatosan növekvő haderő ütőképessége az ukránok szerint hamarosan el fogja érni a támadáshoz elegendő szintet. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az elmúlt napokban megjelentek az első robbantásos merényletek a megszállt területekhez közel eső, még ukrán fennhatóság alatt álló városokban (Mariupol, Harkov), érthető az aggodalom, amely szerint nyílt orosz megszállástól félnek a Kijev-barát területeken élők.
Az ukrán információs csatornák szerint az őket fenyegető haderő mintegy 25 ezer főből áll, amelynek magvát orosz hivatásos és szerződéses katonák, speciális alakulatok tagjai képezik (akik éppen szabadságon vannak), valamint orosz zsoldosok és önkéntesek, továbbá a helyben verbuvált vagy fegyveres szolgálatra kényszerített „önkéntesek”. Rajtuk kívül még magukat kozák szabadcsapatokként definiáló fegyveres bandák csapódtak a harcolók mellé, akik valójában a helyi alvilág időnként egymással is harcoló csapatai. Ezen túlmenően mintegy 40 ezer főnyi katonaság található közvetlenül az ukrán határ mentén orosz oldalon, amely nehéztüzérséget, légierőt és tankelhárító egységeket is magában foglal, ezek jelentős része Krímben koncentrálódik. A magát sokszor ukrán haderőnek álcázó orosz fél nehéztüzérséggel lövi a városokat, hogy a népirtás indokával ürügyet szolgáltasson a Donbassz lakosságának „megvédésére”. Ha ehhez hozzávesszük az orosz média nyílt és agresszív propagandáját a kijevi vezetéssel és a Nyugattal szemben, a helyi lakosság jó része „Novorosszija” függetlenségének és Oroszországhoz való csatlakozásának a híve lett, amihez persze hozzájárult a helyiek kiábrándultsága a korrupt és kizsákmányoló előző politikai rendszerrel szemben. Az oroszok célja ezeket a területeket illetően nem elsősorban az annektálás, hiszen egy szétvert infrastruktúrájú, gazdasági csődben lévő terület plusz terhet jelentene az orosz büdzsének – geopolitikai és külgazdasági szempontból azonban elengedhetetlen az oroszok számára egy szárazföldi folyosó létrehozása az ukrán területeken keresztül Krímbe, amelynek megközelítése a hamarosan kezdődő viharszezon miatt tengeren szinte lehetetlenné válik orosz oldalról.

Szibéria ereje

Eközben az Oroszországi Föderációban a nyugati szankciók, a gyenge rubel és az alacsony olajárak miatt egyre alacsonyabb színvonalon élő lakosságnak is nagy szüksége van a „Novorosszija” projekt életben tartására és „megvédésére”, mivel a társadalmi elégedetlenséget és az országra nehezedő megoldatlan problémákat ezzel az eszközzel hatékonyan iktatják ki a közbeszédből. Tekintettel arra, hogy az Eurázsiai Unió gazdasági hasznát még csak abban látják az oroszok, hogy a tiltott nyugati termékeket Belorusszián keresztül be lehet vinni az országba, Putyin elnök a további keleti nyitást szorgalmazza. Ennek jegyében a kínai–orosz kapcsolatokban áttörést vártak a pekingi APEC (Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés) csúcstalálkozón. A megállapodás azonban, amelytől az orosz gáz kínai importját lehetővé tevő Szibéria Ereje vezeték megépítését várták, kínai visszakozás miatt nem jött létre. Hasonlóan nagy horderejű döntés született azonban a két ország között az energiahordozók elszámolásának tekintetében: a dollár szerepének mérséklése érdekében a két ország megállapodott abban, hogy rubelben és jüanban is megvalósulhatnak az üzletkötések. Úgy tűnik, Putyin végleg elkötelezte magát a keleti nyitás iránt, ahol semmilyen mértékben nem függenek a gazdasági kapcsolatok az országok demokrácia és emberi jogok iránti elkötelezettségétől, a nyugatias értékektől, kizárólag a nemzeti érdektől.

Olvasson tovább: