hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Röpködnek a beszólások
Választási kampány előtt Romániában

2014. 09. 30.
Még el sem kezdődött a román elnökválasztási kampány, máris durva közhelyek röpködnek a román sajtóban. Victor Ponta miniszterelnök a népszerűsége alapján biztos befutónak számít a decemberi választáson, amit igen komolyan vesz, hiszen ezzel a győzelemmel gyakorlatilag minden fontos poszt a baloldali tömörülés kezébe kerülne. Egyes elemzők az egypártrendszer kialakulásától féltik Romániát.

Az erdélyi magyarságnak két jelöltje is van: Kelemen Hunor RMDSZ-elnök és Szilágyi Zsolt az EMNP részéről, akinek az esetében sokkal inkább pártja továbbélése a tét, mintsem az elnöki ambíciók. A helyzetet színesíti, hogy a héten mutatják be az RMDSZ autonómiatervezetét, amelynek nyomán a román sajtó máris komoly hangulatkeltésbe fogott.
Kolumbán Gábor székelyudvarhelyi politológus is személyeskedő és durva kampányra számít a decemberi választásokig. Véleménye szerint a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy a jelenlegi miniszterelnök, Victor Ponta nem lesz képes 50 százalék fölött teljesíteni, és Klaus Johannis (kis képünkön fent) jobboldali jelölt sem lesz képes a 30 százalékot meghaladni. Komoly fordulatnak kellene beállnia ahhoz, hogy Ponta már az első fordulóban államelnök lehessen, és ahhoz is, hogy Johannist bármelyik jobboldali kihívója megelőzze. „Azt tartom valószínűnek, hogy a második fordulóban egy Ponta–Johannis összecsapásra kerül sor” – mondja a politológus.
Sok még a tisztázatlan kérdés, így például az is, hogy a színfalak mögött megegyeztek-e már az első forduló jelöltjei az esélyesekkel. Cãlin Popescu-Tãriceanu volt miniszterelnök hangsúlyosan Ponta mellett áll, de ennek ellenére sem biztos, hogy őt választják a szavazói. Kolumbán szerint nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy kit támogat Traian Bãsescu jelenlegi elnök, hiszen ő még mindig megkerülhetetlen tényező a román politikában, és az is kérdés, hogy kire szavaznak a magyarok. Bár a politológus szerint Kelemen Hunor elnökjelöltként úgy viselkedik, mintha nem is a saját kampányát folytatná, hanem éppenséggel Ponta kampányának lenne a részese, ez nem meglepő, hiszen az RMDSZ elnöke a kampányt is igyekszik kihasználni arra, hogy célzott támogatásokat hozzon a Székelyföldre. A miniszterelnök éppen a múlt héten járt a Csíki-medence településein, és komoly támogatásokat ígért a régiónak.
Nagy Árpád, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem tanára szerint érthetetlen, hogy miért ebben a politikailag lehetetlen időszakban állt elő az RMDSZ az autonómia tervezetével: „A jelenlegi helyzetben, a nacionalista felhangokkal terhelt román médiában szinte olaj a tűzre egy ilyen tervezet bemutatása, hiszen egy kampányban semmi sem számít tabunak” – mondja lapunknak Nagy Árpád, aki szerint az RMDSZ kampányban való részvétele már sokkal inkább a következő választások előjátékának számít: hiszen ha Ponta most nyer, akkor pártja szinte biztosan nyeri majd a 2018-as önkormányzati választásokat, és a parlamenti választások után is a jelenlegi koalíció lesz hatalmon. Az RMDSZ viselkedése pedig mindig az aktuális kormányban való részvételt célozza, mivel szerintük csak így lehet hatásosan képviselni a magyarság érdekeit Romániában.
Eközben a túlélésért küzd a másik magyar párt, az EMNP – teszi hozzá Nagy Árpád. Miután a Fidesz „kistafírungozta” a szervezet eszmei vezetőjét, Tőkés Lászlót, nagyon komoly érvekkel kell meggyőznie az anyaországi „mecénást”, hogy tovább finanszírozza a pártot. Ezért az ő esetükben még a támogató aláírások megszerzése sem lesz könnyű menet, hiszen kétszázezer támogatót kell felmutatnia Szilágyi Zsoltnak.
Klaus Johannis, a jobboldal jelöltje viszonylag új arc a romániai nagypolitikában. A német származású politikus Nagyszeben polgármestereként sikeres volt ugyan, de a kezdeti lendület kevésnek bizonyulhat a következő két hónapban: Johannis kezdi elérni a támogatottsága felső határát, ugyanis hiányzik be­lőle az a plusz, ami a szerepléseit egyedivé teszi, nincsenek a román politikai szereplőket jellemző „beszólásai”, amelyekre a román közvélemény odafigyel. Ráadásul a kormányoldal sikeresen bélyegezte meg azzal, hogy Bãsescu embere, ami nem teszi túl népszerűvé a választók között. Johannis ez ellen pedig csak annyira tiltakozhat, hogy ne veszítse el a Bãsescu-pártiak szavazatait, amelyekre égető szüksége van, ha versenyben akar maradni.
Ha mégis szoros eredményt jeleznek a PSD kampánystratégái, akkor a PSD kampánygépezete gondolkodás nélkül ki fogja használni azt, hogy Johannis nem román és nem ortodox, mint ahogyan a „magyar kártyát” is elő fogják venni a kampányban a jobboldali kampánystra­tégák – állítja a politológus, aki szerint a sárdobálás már el is kezdődött, éppen az autonómiatervezet kapcsán.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!