Kereső toggle

Brüsszel a nagyobb egységre szavaz

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Európa válaszúton áll. Véget ért egy ötéves európai parlamenti periódus, véget ért az Európai Bizottság ötéves ciklusa is, és véget érni látszik a 2008 óta húzódó pénzügyi-gazdasági válság – legalábbis az eurózóna országaiban, a most elérhető adatok alapján. Véget ért egy korszak, amely után itt a lehetőség, hogy a felelős döntéshozók levonják a tanulságokat, és megtervezzék, hogyan tovább. A lehetőség azonban egyben kényszerhelyzet is. Az unió mélyítése ellen szavazó európaiak millióit ugyanis – úgy gondolhatnánk – nem lehet figyelmen kívül hagyni, ezért a „Hogyan tovább?” kérdésére nem lehet egyértelműen az „előre az integrációban, előre a központosításban” választ adni… vagy mégis?

Zsúfolásig megtelt három – több száz fős – terem a sajtó és a szakma munkatársaival a 15. Brüsszeli Gazdasági Fórumon. Vajon lesz-e önvizsgálat az európai gazdasági döntéshozók részéről, miközben minden harmadik európai szavazó kiábrándult az unióból?
José Manuel Barroso részéről nem, de talán tőle nem is várta ezt senki, leköszönő elnökként most beszélhet a legfelszabadultabban. Az a jó az európai politikusokban, hogy minden kezdeményezésüknek és döntésüknek képesek a jó oldalát látni, és ezt a lehető legnagyobb lelkesedéssel kommunikálni a hallgatóságuk felé. Erre Barroso talán a legjobb példa. Az Európai Bizottság elnöke megköszöni Olli Rehn, a gazdasági és pénzügyekért felelős biztos munkáját. Élcelődve hozzáteszi: „Olli jól végezte a dolgát, ezt bizonyítja az is, hogy nagyon sok jelölt szeretne a helyére lépni a következő Bizottságban.” Ha ez a mérce, akkor maga Barroso végezte a legjobban a munkáját. Az ő pozíciójának betöltése fö-lött ugyanis még olyan kimért kormányfők is képesek összeveszni, mint Angela Merkel és David Cameron (akik ezt pont a konferencia ideje alatt tették meg).
Barroso szerint az eredmények igazolják a válságkezelés eszközeit. Az előrejelzések szerint ugyanis ebben az évben már az eurózóna valamennyi tagállamába visszatér a gazdasági növekedés. Sőt, a zóna idén januárban kibővült Lettországgal – azzal a tagállammal, amelynek a gazdasága 2008-ban a leglátványosabban omlott össze. Lettországban Valdis Dombrovskis korábbi miniszterelnököt tekintik az euróbevezetés értelmi szerzőjének. Dombrovskis szerint a sikeres válságkezelésük kulcsa, hogy a költségvetési politikájukat amilyen gyorsan csak lehetett, hozzáigazították az uniós elvárásokhoz. A volt miniszterelnök példája szerint Görögország ezt ellenezte, ezért tavaly két európai rekordot is átvettek a lettektől: most már náluk a legmélyebb a válság, és náluk van szükség a legnagyobb kiigazításokra is. Dombrovskis aspirál Barroso székére, ezért nem meglepő az integrációpárti üzenete: az eurózóna lassú gazdasági növekedésére és a versenyképesség helyreállítására szerinte a teljes bankunió bevezetése, a belső piac megerősítése, valamint mélyítése, egy egységes digitális és energetikai piac létrehozása a megoldás.
Ez utóbbit egyébként szinte kivétel nélkül minden megszólaló fontosnak tartja. Nem véletlenül. Az integrációt ugyanis a külső nyomások és a belső válsághelyzetek hajtják előre. Így volt ez a történelemben már számtalanszor, de az elmúlt évek is kitűnő példát szolgáltatnak erre. Gondoljunk csak a bankunióra.
A pénzügyi-gazdasági válság előtt elképzelhetetlennek tűnt, a válság kirobbanása óta azonban az eurózóna tagországai már abba is beleegyeztek, hogy az Európai Központi Bank közvetlen felügyeletet kapjon a tagállamok bankjai fölött. A közös energetikai piac felvetése pedig az ukrán válságra adott reakció, ahogy a közös védelmi erők létrehozásának gondolata is. Bár az energetikai unió gondolata még nagyon gyerekcipőben jár, egyes résztvevők szerint Európa alkupozícióját erősítené, ha a tagállamok közösen alkudnák ki az energiahordozók árait. Sajtókörökben az a hír járja, hogy nemcsak Oroszországgal, hanem a diverzifikálás jegyében például a készségesen kínálkozó Iránnal vagy Irakkal is stratégiai kapcsolatot hoznának létre az energiahordozók kereskedelmében. Már csak az a kérdés, hogy tényleg jobb választás-e a friss szankciókkal sújtott Oroszország helyett az évtizedek óta szankcionált, majd azok alól újabban részlegesen kikerült Iránnal kereskedni?
A társadalmak jelentős része számára azonban most nem ez a legfontosabb kérdés, hanem hogy legyen elég munkahely és gazdasági növekedés.
A konferencia egyik, talán legrealistább résztvevője, a portugál pénzügyminiszter asszony is ezt hangsúlyozza. Maria Luís Albuquerque szerint illúzió azt gondolni, hogy a válságnak vége, csak azért, mert a pénzügyi szektor már jobb formában van. „Nem szabad elfelejteni a válság tanulságait. Meg kell felelnünk az állampolgárok elvárásainak. Meg kell értetnünk velük, hogy ezekből mi reális, és mi nem az. Nyitott, közvetlen módon kell ezt megtárgyalnunk velük, mert ha nem, annak súlyos politikai következményei lesznek.” Albuquerque szerint az unió intézményrendszere nem elég jó, nem elég hatékony. A megoldás azonban még szerinte is a több egyeztetés, a nagyobb egységesítés. Ha a mostani vezetőkön múlik, ez vár az Európai Unióra. Ellenkező hangokat ezen a szinten egyelőre nem nagyon hallani.

Olvasson tovább: