Kereső toggle

Orosz kémtorta

Hírszerzők keleti akcentussal

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az utóbbi hónapokban világszerte az orosz kémtevékenység megélénküléséről számol be a sajtó. Ukrajnában a szeparatista lázongások szervezésével vádolják a titkosügynököket, akiknek fejére Igor Kolomoszkij milliárdos egyenesen „vérdíjat”  tűzött ki. Németországban minisztériumi tisztségviselők panaszkodnak diszkrét, ám céltudatos zaklatásra, és a világsajtóban nagy port vert fel a Jobbik botránya is.

Dnyepropetrovszk dúsgazdag kormányzója a Facebookon hirdette meg az orosz kémek elleni hajtóvadászatot, miszerint minden egyes elfogott és a biztonsági erőknek átadott ügynök után 10 ezer dollár (2,2 millió forint) jutalmat fizet ki. Már korábban letartóztatták Csernyihivben V. Makarovot, aki két éve élt hamis iratokkal Ukrajnában, és a rajtaütéskor éppen a legújabb önirányító robbanófej-rendszerekről vett át titkos dokumentumokat. Az orosz hírszerzés embereként azonosították Igor Sztrelkovot is, aki egy támadó csoportot vezetett áprilisban az orosz-ukrán határon, amelynek tagjai meggyilkolták az Ukrán Biztonsági Szolgálat (UBSZ) egy tisztviselőjét, és több személyt megsebesítettek. Az UBSZ ezeken kívül még temérdek esetet tart számon, amikor lehallgatott telefonbeszélgetések alapján meg nem nevezett ügynökök Moszkvától vettek át utasításokat, amelyeket aztán továbbítottak a szeparatistáknak.
„Kétségtelen, hogy az orosz kémek aktívabbak, mint általában” – ismerte el Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár egy sajtótájékoztatón. Rasmussen azt is kiemelte, hogy az oroszok emellett a médián és civil szervezeteken keresztül próbálják befolyásolni a NATO-országok közvéleményét. Hans-Georg Maaßen, a német Alkotmányvédelmi Hivatal elnöke arról számolt be a Die Weltnek, hogy Németországban az oroszokat egyszerűen minden érdekli. A német vállalatokról éppúgy gyűjtik az információkat, mint a NATO-csapatok elhelyezkedéséről – minderről több száz konkrét eset, azaz beszervezési és információszerzési kísérlet tanúskodik. Német oldalon úgy vélik, hogy a berlini orosz követség munkatárainak mintegy harmada hivatásos kém lehet.
Wilhelm Unge, a svéd Állambiztonsági Szolgálat vezetője egyenesen úgy fogalmazott, hogy az orosz titkosügynökök annyira felélénkültek, mintha anyaországuk háborúra készülne. Hasonló tendenciát tapasztaltak a balti államokban is.
De valójában hol helyezkedik ma el egy orosz kém a Richard Sorgétől Kovács Béláig terjedő skálán? A Külső Hírszerzési Szolgálat toborzója szerint csak a „legjobbak legjobbjai” teljesíthetik a képzést, és válhatnak hivatásos hírszerzővé. „A hírszerzés mindig is magas szintű intellektuális tevékenység volt és marad, ami megköveteli a teljes önátadást, kitartást és a céltudatosságot a világ különféle szegleteiben adódó bonyolult feladatok megoldásához” – írja a szolgálat weboldala. Valóban, a régi legendás szovjet kémek még 4-5 nyelven beszéltek, gyakran magas tudományos fokozatokra tettek szert, és nemegyszer kitűntek a művészetek területén is, mint a Rudolf Abelként elhíresült William Fisher, vagy az 50 fölött szobrászként befutó Jelena Koszova – akinek első komoly munkája egy Magyarországon készített, Petőfit ábrázoló szobor volt. Ők még az atomkorszakhoz tartoztak, azaz a szovjet atombomba mielőbbi elkészítését segítették elő az Egyesült Államokból továbbított technológiai információkkal, komoly veszélynek téve ki magukat az Amerikát ekkor uraló hisztérikusan antikommunista hangulatban.
A közelmúlt orosz Bondjai azonban megesik, hogy egyetlen idegen nyelvet is árulkodó keleti akcentussal beszélnek, mint a 23 éven át konspiráló „Heidrun és Andreas Anschlag”, akiket 2011-ben kapcsoltak le Németországban, vagy Vlagyimir Gurnyev, akinek nyilvánvaló akcentusa ellenére Richard Murphy néven egy olyan cégbe sikerült rendszergazdaként beépülnie, amely az amerikai kormányzati döntéseknek a globális piacra gyakorolt hatásáról készített elemzéseket. A mai kémek gyakran átlagos családként élik az életüket, mint az Anschlag házaspár, akik felnevelték, majd orvosi egyetemre küldték lányukat, miközben több ezer oldalas, NATO és ENSZ titkokat tartalmazó iratot juttattak el Moszkvába trükkös módszerekkel, például ártatlannak tűnő youtube-os kommentekben, amiket Frau Anschlag „Alpinkuh1” néven töltött fel. Arra is volt példa, hogy a titkosügynökök saját csemetéiket képezték ki utódaikká. 2010-ben az Egyesült Államokban egy egész hálózatot lepleztek le, amelynek tagjai emigráns családoknak álcázták magukat, és arra készültek, hogy nagykorúvá váló gyermekeiknek adják át a stafétabotot – akik már teljes jogú amerikai polgárokként nőhettek fel. (Kémnevelde. Hetek, 2012. augusztus 03.)

Kivégzés, kitüntetés vagy mindkettő

A kémek hőskorában kémkedni a Szovjetunió számára enyhén szólva nem volt életbiztosítás. A második világháború alatt nemcsak a lebukás jelentett veszélyt a tikos ügynököknek, sokakat pont a hazatérés után likvidált saját kormányuk. Nem csoda, hogy könnyen pánikba estek, amikor hirtelen hazahívták őket „pihenőre”. Richard Sorge, akit a történelem legeredményesebb titkosügynökeként tartanak számon, egyenesen megtagadta az engedelmességet fontos teendőire hivatkozva, ehelyett továbbra is Japánban maradt, ahonnan napra pontosan lejelentette a német támadás időpontját, amit azonban Sztálin figyelmen kívül hagyott, mivel nem felelt meg saját koncepciójának. Így nyert még néhány évet, mielőtt Japánban elfogták és kivégezték.
A jelenlegi Külső Hírszerzési Szolgálat elődjének, a hírhedt Cseka külföldi részlegének első 13 vezetőjéből 8-at kivégeztek, kettőt 5 illetve 15 év börtönre ítéltek, többségüket azonban rehabilitálták 1956-ban – egyeseket még posztumusz ki is tüntettek. De akár pórul jártak, mint az atomkémkedésért kivégzett Rosenberg házaspár, akár túlélték életüknek e kalandos időszakát, mint a brit börtönből megszökött George Blake vagy az amerikai kémekre kicserélt William Fisher, mindenképpen igyekeztek legendát gyártani belőlük. Utóbbinak még volt lehetősége, hogy instrukciókkal járuljon hozzá az életét feldolgozó filmalkotáshoz, amit vadregényes külső helyett megtörhetetlen jellemével inspirált, mivel saját valós nevét is beleértve semmit nem árult el az őt kihallgató tiszteknek.

Olvasson tovább: