Kereső toggle

Diktatúra vagy jogállam

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Óráról órára változik a helyzet Kijevben lapzártánk idején. A Ráda, azaz az ukrán parlament nem támogatta a Vitalij Klicsko által benyújtott bizalmatlansági indítványt, emellett a tüntetők követelését Mikola Azarov miniszterelnök és Vitalij Zaharcsenko belügyminiszter távozására szintén visszautasítja. A Szvoboda párt igyekszik ellehetetleníteni a kormány ülésezését, a készenléti rendőrség pedig kordonokkal zárja le a tüntetőktől a kormányzati épületeket. A tüntetők „Ukrajna Európában van” feliratú transzparensekkel demonstrálnak. Janukovics elnök mindeközben Kínától vár gazdasági segítséget az ukrán csőd elkerülésére: kedden Pekingbe utazott, hogy a pénzügyi összeomlástól megmentse az országot.

Az előzetes várakozásoknak megfelelően úgy ért véget a vilniusi Keleti Partnerség csúcstalálkozó, hogy az ukránok nem írták alá a társulási szerződést, eközben Kijevben, és a nagyobb ukrán városokban százezres tömegek vonultak az utcákra a kormány ellen. Az Európai Unió egy ötvenmilliós országra nem tudta kiterjeszteni befolyási övezetét, ugyanakkor egy korrupcióval mélyen átitatott, gazdasági csőd szélén táncoló ország konszolidálásának terhétől is megkönnyebbülhet.

Angela Merkel német kancellár a hét végén Vilniusban tartott konferencia állófogadásán barátságos szemrehányással jegyezte meg Janukovics elnöknek, hogy az egyeztetéseken túl többet vártak a találkozótól, mire az ukrán államfő szintén barátságos szabadkozással közölte, hogy nagyon nehéz helyzetbe került. A színfalak mögött persze Merkel és az EU képviselői megkönnyebbülten felsóhajthattak, hogy egy olyan országgal nem tudták aláírni a társulási szerződést, melyet a görögországi állapotokat messze meghaladó gazdasági krízis és korrupció jellemez, amely a társadalom minden szintjét áthatja a politikán túl az igazságszolgáltatáson keresztül, az egészségügytől a rendfenntartásig, beleértve az oktatást is. Nem csoda tehát, hogy az úgynevezett „Jevromajdan” elnevezésű tiltakozások (Majdan Kijev egyik tere, ahonnan az EU-párti tüntetések elindultak) kormányellenes ellenzéki demonstrációvá váltak, melynek csak egyik része az európai integráció sürgetése. Sokkal inkább a függetlenség és a jogállam követelése került a megmozdulások középpontjába: az orosz függőség az autokratikus berendezkedést és korrupciót erősíti, míg az EU-s inkább a jogállamot. 

Anton Sehovcov, az ukrán szélsőjobbos mozgalom kutatója kérdésünkre elmondta: szerinte a megmozdulások már a harmadik napon, amikor a rendőrség erőszakosan lépett fel a tüntetőkkel szemben, elveszítették unió-párti jellegüket, és az ukrán értelmiség által energizált, korrupcióval szembeni demonstrációvá váltak.

A húsz–negyvenöt év közötti fiatal értelmiség Sehovcov szerint sokkal inkább az oroszok ellen és a függőséggel szemben tüntetett, mint az EU-csatlakozásért. Az ukrán ellenzéki pártok szavazótáborai az utcán egyesültek, és Vitalij Klicsko lett az akciók egyik vezető arca: az addig megosztott politikai erők, az UDAR, a szélsőjobbos Szvoboda és a Timosenko által vezetett Bitykivsina (Hazafiság) – mely politikai értelemben inkább a populista szociáldemokrácia oldalára helyezhető – egyként követelte Janukovics lemondását. Timosenko a börtönben szolidaritási éhségsztrájkba kezdett, a Szvoboda radikálisai pedig már kormányzati épületek elfoglalását sürgetik.

Az egyezmény aláírásának elmulasztásával Janukovics sokkal inkább a rövid távú érdekeinek rendelte alá országa sorsát, hiszen egyes elemzők szerint a 2015-ös választásokig ez jelenti számára a túlélés kulcsát. Ugyanakkor Anton Sehovcov szerint az események olyan irányt vettek hazájában, hogy nem biztos, hogy Janukovicsnak terveznie kellene 2015 utánra – ugyanis az is kétséges, hogy kitölti-e jelenlegi ciklusát. A kutató úgy véli, az ország elérte a „point of no return” (azaz a pont, ahonnan nincs visszaút) helyzetet, és vagy diktatúra lesz a keleti szomszédunk, vagy politikai és közjogi átalakítások révén független, demokratikus országgá alakul – legalábbis a fiatal értelmiség reménye szerint.

Karl Bilt, aki az egész Keleti Partnerség értelmi szerzője volt, mély csalódásának adott hangot az aláírás elmulasztása miatt, kijelentve, hogy Ukrajna sem keletre, sem nyugatra nem tart, hanem a mélybe. Ugyanakkor a helyzet Sz. Bíró Zoltán szerint még nem ennyire tragikus, hiszen – mint az InfoRádió Arénájában elmondta – Ukrajna még nem írta alá az oroszok által az Eurázsiai Unió előszobájának tartott vámunió szerződést sem (amelynek tagja Belorusszia és Kazahsztán). Mindemellett Ukrajnának előbb-utóbb állást kell foglalnia, hogy merre kíván integrálódni, hiszen ha az Eurázsiai Unión is kívül reked, a vámpolitika nagymértékben büntetni fogja a gazdaságát.

Joggal merül fel a kérdés, hogy ha nyelvi és kulturális értelemben, a hagyományokat tekintve Ukrajna évszázadok óta Oroszországtól függött, miért ne lehetne ez továbbra is előnyös a számára. Az egyik ok, hogy az orosz gazdaság a Szovjetunió felbomlása után –  noha erőteljesen növekedett – nem modernizálódott, és még a szovjet időkhöz képest is archaikus berendezkedésű, hiszen a hadiipart leszámítva technológiai fejlődés alig történt, exportját pedig csaknem teljes egészében a szénhidrogének teszik ki. Másfelől a társadalom szerkezete sem a jogállamiság megerősödését mutatja, hanem egyre inkább a korrupció és az önkény fokozódik. Az ukrán tüntetők tulajdonképpen az ettől való eltávolodást akarják kiharcolni, ezen a platformon tudott egyesülni a populista balközép a szélsőjobbal.

Noha a Szvoboda (Szabadság) párt európai értelemben nem szalonképes radikális, xenofóbiához közelítő nézetei miatt, Anton Sehovcov szerint az ukrán szélsőjobbot nem az etnikai nacionalizmus mozgatja, és nem is hasonlít az európai jobboldali radikálisokhoz.

Az ukrán nacionalizmus sokkal inkább Oroszországgal szemben határozza meg magát – még a lakosság negyedét kitevő ukrán állampolgárságú, de orosz ajkú népesség körében is. Ezért is tapasztalható az a látszólagos ellentmondás, hogy míg az EU-ban a jobboldali radikálisok az európai integrációval szemben foglalnak állást, az ukrán szélsőjobb tüntet az integrációért: ők nem osztják az EU jogállamisággal kapcsolatos értékeit, a polgári szabadságjogok iránti elkötelezettséget, ugyanakkor a Kreml befolyása alól szeretnék kivezetni Ukrajnát.

Sehovcov szerint a tüntetések akkor vettek hatalomellenes jelleget, amikor a híradásokban megjelentek az első képek a békés tüntetőkkel szembeni hatósági fellépésekről. Az ukrán társadalom abban is különbözik az orosztól, hogy míg ott a tiltakozásokat könnyen elnyomták erőszakkal – lásd a Bolotnij téri moszkvai eseményeket –, az ukránoknak ez inkább olyan, mint a vörös posztó a bikának: annál inkább mobilizálódnak. Sehovcov szerint a Majdan téri tüntetések szétverése stratégiai hiba volt, hiszen az ukrán polgári társadalom megsértése még erősebb tiltakozásokat szül. A kutató szerint a Putyin kezében lévő gazdasági befolyásolási eszközök, leginkább a gáz, már nem annyira jelentősek, hogy megakadályozzák a társadalmi változásokat, így véleménye szerint, ha a jelenlegi forradalom eléri a célját, akkor Ukrajna polgárai reménykedhetnek egy demokratikus fordulatban, ha viszont Janukovics erőszakkal leveri a tüntetéseket, rendőrállammá változik az ország.

Szvoboda

Az ukrán parlament kormányzó pártja, a Régiók Pártja 210 fős többséggel rendelkezik a 450 tagú törvényhozásban. Timosenko Blokkja 99 tagot delegált, továbbá a maradék 141 helyen csaknem egyenlő arányban osztoznak a függetlenek, a Klicsko féle UDAR (Ütés), a Kommunista párt és a radikális nacionalista Szvoboda (Szabadság).
Az 1991-ben alapított szélsőjobboldali formáció először az Ukrán Nemzeti-Szocialista párt nevet viselte, és nem csak nevében emlékeztet az egykori német náci pártra – antiszemita és xenofób nézeteivel 10 százalékos választási eredményt tudott elérni a 2012-es választásokon. Az Oleg Tyahnyibok által elnökölt párt fő programja a közelebbről meg nem határozott „ukránellenes tevékenység” elleni küzdelem az élet minden területén. Teljes átvilágítást követelnek az ország vezetésében, hogy a „Kreml ügynökeitől” megtisztítsák Ukrajnát. Ezen kívül harcolnak a bevándorlás ellen – ami Ukrajnát tekintve egyáltalán nem aktuális. Az Európai Unióval kapcsolatban nagyratörő tervekkel álltak elő: Ukrajnát Európa geopolitikai centrumává akarják tenni, és olyan birodalmat létrehozni, amely képes hatékonyan védelmezni az „ukrán nemzet életterét”.
Törekvéseik között megtalálható a különböző nemzetiségek arányának megfelelő képviselet minden szférában: így az oktatásban, a fegyveres testületekben, a hatalmi ágakban, az egészségügyben, a kultúrában, sőt még a cégek tulajdonlásában is. Ezen túlmenően az ukrán nyelv védelmében megtiltanák a médiában a 78 százalékot meghaladó külföldi (orosz) nyelvhasználatot. Jóllehet az egyetlen hivatalos nyelv az ukrán, a lakosság mintegy negyede más nemzetiségű, többségében orosz.

Olvasson tovább: