Kereső toggle

Izrael barátja vagyok

Történelmi fordulat a francia–izraeli kapcsolatokban?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A diplomácia véletlenszerűségének köszönheti Izrael, hogy François Hollande francia köztársasági elnök régóta tervezett első államfői látogatására aligha kerülhetett volna sor jobb időpontban: a két ország kapcsolata történelmi csúcsponton van, mióta két hete főleg Párizs ellenállásának köszönhetően hiúsult meg az Irán elleni szankciók enyhítését célzó nemzetközi megállapodás.

A zsidó államba és a Palesztin Hatóság területére tett kétnapos látogatás valóban baráti légkörben zajlott le a hét elején. Hollande meglepetést okozott Netanjahunak, amikor rögtön fogadtatásakor ivritül jelentette ki: „Izrael barátja vagyok.” Elődjeitől eltérően nem használta ki az első közös sajtótájékoztatót annak felsorolására, hogy mi mindenben nem ért egyet az izraeliekkel, hanem diplomatikusan végig azt hangsúlyozta: nem azért jött, hogy leckét adjon bárkinek egy rendkívül nehéz és összetett helyzetben.

Ezzel a hozzáállással nagy tetszést aratott az izraeli vendéglátók között, akik az izraeli sajtó szerint Obama márciusi látogatásának megfelelő pompával fogadták a francia elnököt. Hollande részletesen kitért az iráni kérdésben elfoglalt francia álláspontra, miszerint komoly biztosíték nélkül Párizs nem fogja támogatni a szankciók enyhítését.

A kétnapos látogatás során Hollande találkozott Simon Peresz izraeli államfővel és Mahmúd Abbásszal, a Palesztin Hatóság elnökével is. Látogatása végén beszédet mondott a Kneszetben, ahol az „izraeli gyarmatosítás” említésén  kívül más vitapont nem került előtérbe.  Netanjahu miniszterelnöknek és Cipi Livni külügyminiszter asszonynak komoly diplomáciai botrányt sikerült az utolsó percben elhárítania, amikor közvetlenül a hétfő esti gálavacsora előtt kiderült, hogy az izraeli kormányból meghívott hat miniszter különböző elfoglaltságokra hivatkozva visszamondta a meghívást. A vendéglátók az utolsó pillanatig a ráérő miniszterek után vadásztak (lapzártánkkor még nem teljesen egyértelmű, hogy szervezési baki vagy szándékos bojkott van a háttérben, ahogyan egy francia zsidó hírportál állítja).

Ramallahban,  a Mahmúd Abbásszal közös sajtótájékoztatón Hollande részletesebben is kitért arra, hogy az „izraeli gyarmatosítást” tartja az igazi akadálynak a béke előtt. Megismételte, hogy a konfliktus rendezéséért az érintett felek felelősek, így konkrét lépéseket nem javasol, viszont felsorolta egy jövőbeli békemegállapodás alapelveit: az 1967-es határokhoz való visszatérés, vagy, ahol ez nem életszerű, megfelelő  területcsere; Jeruzsálem mint a két állam közös fővárosa. Ugyanakkor hangsúlyozta azt is, hogy a Palesztin Hatóságnak egyes területeken „reális követelésekkel” kellene előállnia a béke érdekében.

A francia elnök nem üres kézzel érkezett a palesztinokhoz, hanem egy újabb 12 millió eurós segélycsomaggal. Hollande megemlítette, hogy 2007 óta Franciaország összesen 300 millió euróval támogatta a Palesztin Hatóságot, ami azt jelenti, hogy ez az első számú külföldi segélyprogram a francia állam számára. Palesztin partnereit finoman arra szólította fel, hogy olyan környezetet teremtsenek, amely lehetővé teszi a támogatásokkal való elszámolást, az átláthatóságot és a közigazgatás hatékonyságát, mert végső soron csak így lehet magántőkét vonzani a térségbe.

Marad a kérdés: vajon François Hollande számára miért éri meg felvállalni az Izrael-barát szerepét, amikor ez a politika saját táborán belül sem túl népszerű? Természetesen van egy őszinte és erős meggyőződés az iráni kérdést illetően (amelyben a  francia titkosszolgálatok nagyon tájékozottak), másrészt a kétnapos látogatásra Hollande nem egyedül érkezett: hat miniszterrel és 200 üzletemberrel, köztük a legnagyobb francia cégek képviselőivel. A Figaro című napilap újságírója szerint a francia befektetések szerepe a növekvő izraeli gazdaságban elenyésző: a külföldi befektetéseknek csupán 2 százalékát képviselik egy olyan országban, ahol százezer francia állampolgár él, és vélhetően több százezer francia ajkú. Ezért a rossz bizonyítványért a politika felelős, mivel Franciaország nagyon régóta úgy véli, hogy az Izraellel való együttműködés sérti érdekeit az arab világban. Számos vállalatvezető és befektető viszont szívesen szakítana ezzel a politikával, amióta rájöttek,  hogy Izrael hatalmas földgázmezőkkel rendelkezik.

Csalódások

„Én a Biblián nőttem fel” – nyilatkozta magáról François Mitterrand a Kneszet előtt 1982. március 4-én. Az ötödik köztársaság első szocialista elnökének történelmi látogatása nagy reményeket keltett Izraelben, hiszen az 1967-es háború óta De Gaulle minden együttműködést megszakított az országgal.
Mitterrand elnökről kevesen tudják, hogy katolikus anyjával folyamatosan olvasott Bibliát, az Ószövetséget is beleértve, így talán ő volt az egyetlen francia elnök, aki komoly bibliai műveltségre tett szert. Jeruzsálemet a Föld szellemi központjának tartotta, és bizalmasan bevallotta az egyik barátjának: „Ha zsidó lennék, soha nem adnám vissza Jeruzsálemet és Szamáriát” – olyan időszakban, amikor a francia diplomácia nyomatékosan követelte, hogy állítsák vissza az 1967 előtti határokat. Megválasztása után egyik legelső döntése az volt, hogy megszüntette az Izrael ellen 1967 óta fennálló gazdasági embargót, majd 1993-ban az 1967 óta érvényes fegyverembargót oldotta fel.
Állítólag Mitterand győzte meg Jasszer Arafatot arról, hogy el kell ismernie Izrael állam létét. Számos érdeme ellenére vasárnap a 90 éves Simon Peresz két másik híres francia szocialista államférfihoz hasonlította François Hollande-ot, Léon Blumhoz és Guy Mollet-hez. Léon Blum a 20-as évek rendkívül népszerű szocialista miniszterelnöke volt, aki zsidó származásúként egyértelműen támogatta a korai cionista mozgalmat. Guy Mollet miniszterelnöksége alatt került sor a szuezi válságra, ekkor álltak a tetőpontjukon a francia–izraeli politikai, katonai kapcsolatok. Beszédében Peresz is méltatta Franciaország történelmi szerepét, de kizárólag az 1967 előttiét, amikor az ENSZ-fegyverembargó ellenére Franciaország szállított fegyvereket a zsidó államnak. Joggal felmerülhet a kérdés, hogy a baloldali érzelmű Simon Peresz miért hagyta ki a méltatásból a szocialista Mitterrand-t, aki mellesleg François Hollande  politikai mintaképe?
Mitterrand sok dologban valóban eltért De Gaulle  és a gaullista elnökök politikájától, de a leglényegesebb kérdésekben nem szakított politikájukkal.  Számtalanszor kiállt Izrael létezéséhez való joga mellett, ám soha, egyetlen beszédében sem ismerte el Izrael zsidó jellegét. Peresz, aki már átélte a Mitterrand 1982-es látogatásához fűződő reményeket, talán ismét csalódni fog, hiszen az egész látogatás során nem hangzott el Hollande szájából a sok izraeli által várva várt mondat, amely Izrael állam zsidó jellegét végre elismerte volna.

Olvasson tovább: