Ugyan Silvio Berlusconi politikai karrierje során már számos alkalommal került padlóra, valamilyen váratlan lépéssel – a legtöbbször előre menekülve – mindig sikerült talpon maradnia. Néhány rövid pillanatig azonban úgy tűnt, október elején mégis eljött az a pont, amikor már számára sincs tovább. Mint ismeretes, a semmítőszék augusztus elején adócsalásért immáron jogerősen 4 év szabadságvesztésre ítélte (amiből három évet életkorára való tekintettel azonnal el is engedtek), s két évre a közügyektől is eltiltották.
A helyzetből kiutat keresve szeptemberben Berlusconi öt miniszterét hívta vissza a kormányból, s bizonyos adóügyi törvényekre hivatkozva bizalmi szavazást provokált ki az Enrico Letta vezette koalíciós kormánnyal szemben, sőt egészen odáig ment, hogy sajtónyilatkozataiban még Giorgio Napolitano államelnököt is durva vádakkal illette. Ráadásul egy ideig úgy tűnt, próbálkozása sikerrel is jár. Az olasz és a nemzetközi politikai közélet egyre fokozódó nyomására azonban az utolsó pillanatban saját miniszterei is szembefordultak vele. Ekkor belátta a kísérlet kudarcát, s ő maga is kihátrált a kormánybuktatásból. Politikai elemzők ekkor már nyíltan beszéltek arról, hogy korábbi védence és kedvence, Angelino Alfano, a jelenlegi Letta-kormány miniszterelnök-helyettesének vezetésével a párt több prominense szemmel láthatóan egyre határozottabban szabadulna a terhessé vált pártelnöktől. Volt, aki már ekkor pártszakadásról beszélt, noha az esetet követően mind Berlusconi, mind Alfano megbecsülésükről és támogatásukról biztosították egymást.
Röviddel ezt követően azonban az olasz szenátus hosszas vita után bejelentette, hogy törvényi kötelezettségének eleget téve november 27-én nyilvános szavazáson fog dönteni Berlusconi szenátusi mandátumának visszahívásáról. Egy korábbi – egyébként másik Berlusconi-kormány által megszavazott – olasz törvény ugyanis kimondja, hogy a legalább kétéves jogerős szabadságvesztéssel sújtott személy nem viselhet közhivatalt, ergo szenátor sem lehet. Politikai elemzők határozott véleménye szerint a szavazás lényegében csak formalitás, annak csak egy kimenetele lehet: Berlusconi kizárása a szenátusból.
Berlusconi október elején már alighanem világosan látta, hogy a jogerős bírósági ítéletet követően hamarosan elrendelt házi őrizet vagy fizetés nélküli szociális munka, az elveszített bizalmi szavazás, a recsegő-ropogó pártegység s a szenátusi mandátum elveszítésének kézzelfogható közelsége számára nem jelent mást, mint a teljes közéleti és politikai megsemmisülést. Egyes, Berlusconit kevéssé ismerő nemzetközi politikai elemzők ekkor már ténylegesen temetni kezdték a volt olasz miniszterelnököt. Rosszul tették. Mint politikai pályája során oly sokszor, a Lovag most is mindent egy lapra tett fel, s mindezt annak világos tudatában, hogy a katasztrófa elkerülésére számára most már egyetlen vékony szalmaszál mutatkozik csupán: továbbra is meghatározó politikai tényezőnek maradni. Ez pedig ebben a politikai konstellációban nem lehetséges. A válasz rövidesen meg is érkezett.
Október 25-én Berlusconi pártja, a Szabadság Népe vezetőségi ülést tartott, ahol a párt prominensei váratlanul úgy döntöttek, megváltoztatják a párt nevét, s felveszik a korábbi Forza Italia nevet. Bár a döntést úgy indokolták, hogy a lépésre azért volt szükség, mert a Szabadság Népe „elveszítette a lelkesedését”, az ülést követő sajtótájékoztatón Berlusconi sietett egyértelművé tenni: a párt eddigi tisztségei megszűntek, ő a Forza Italia elnöke, s ő jelöli ki a párt vezetőit. Jelzésértékű, hogy az ülésen Angelino Alfano jelenlegi belügyminiszter és eddigi pártfőtitkár, valamint a Szabadság Népe párt négy másik minisztere nem jelent meg. Elemzők véleménye szerint ezzel a váratlan húzással Berlusconi célja egyértelmű: Alfanóval és a szakadár miniszterekkel való leszámolás, s a saját pozíciójának párton belüli megerősítése. Ráadásul a Forza Italia első választmányi ülését november 16-ára tűzték ki, vagyis úgy időzítették, hogy az bő egy héttel előzze meg a szenátusi szavazást Berlusconi kizárásáról.
A Berlusconi és Alfano közötti szakadékot azonban a hétvégén újabb nyilatkozatháború mélyítette, s tette immáron véglegessé. Indult mindez Alfanónak a Sky TG24 televízióban folytatott beszélgetésével, amelynek során a főtitkár-belügyminiszter kijelentette: bármi lesz is a Berlusconi szenátusi mandátumáról szóló szavazás eredménye, a Letta-kormányt továbbra is támogatni kell. Ez a kijelentés valósággal sokkolta Berlusconit, aki alig néhány órával később a Huffington Postnak adott indulatos interjújában válaszolt, s immáron nemcsak nyíltan megfenyegette Alfanót és társait, hanem azt is kijelentette, hogy elképzelhetetlennek tartja a kormányzást olyanokkal, akik megszavazzák a kizárását. Ezzel pedig nemcsak Alfanóéknak, hanem a baloldali koalíciós társnak (PD) is üzent: saját személyes túlélése érdekében a legmesszebbre is hajlandó elmenni. Ez utóbbi pedig, vagyis a Letta-kormány megbuktatása továbbra is igen valószínű forgatókönyv, hiszen a jelenlegi politikai környezetben – bárhonnan nézzük is – Berlusconi számára már nem maradt levegő.
S miközben Silvio Berlusconi saját személyes és politikai túlélése érdekében szinte mindenre képes, az országnak most a legkevésbé egy elhúzódó belpolitikai válságra vagy egy előrehozott választásra lenne szüksége. Az olasz statisztikai hivatal épp a napokban közölte, hogy az országban 1977 óta mért munkanélküliségi adatok ez év szeptemberében minden idők legmagasabb értékére, 12,5 százalékra nőttek. De még ennél is megrázóbb, hogy a fiatalok közötti, már eddig is példa nélkül álló 40 százalék feletti munkanélküliség szeptemberben tovább nőtt, s 40,4 százalékkal szintén rekordértéket ért el.
2013. 11. 15. (XVII/46)
