hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A tüntetés mindenkié

2013. 04. 05.
December óta immár harmadszor vonultak fel múlt vasárnap a homoszexuális házasságról és a homoszexuális házaspárok örökbefogadási jogáról szóló törvénytervezet ellenzői Párizs utcáin.

A tüntetést szervező civil platform szerint az egész országból érkezett 1,4 millió tüntetővel sikerült felülmúlniuk a januári tömegtüntetés méreteit is. „A házasság mindenkié” című, azonos neműek házasságkötését szorgalmazó kormánykezdeményezéssel szemben életre hívott civil platform „A tüntetés mindenkié” címmel harmadszor is bizonyította, hogy olyan tömegeket képes megmozgatni, amire jelenleg egyetlen francia politikai párt vagy szakszervezet sem képes. Januárban és most márciusban is jóval több mint egymillió tüntetőt sikerült az utcára hívni, illetve kevesebb mint három hét alatt a valaha látott legsikeresebb papíralapú aláírásgyűjtést bonyolították le a szervezők, 700 ezer aláírást gyűjtve össze a melegházasság ellen.
A siker azonban harmadszor is elmaradt: a vasárnapi tüntetés után az Elysée palota azt közölte, hogy Francois Hollande-nak továbbra sem áll szándékában népszavazást kiírni az azonos neműek házasságának kérdéséről, sőt a civil platform szóvivőivel sem kíván találkozni. (A fran­cia alkotmány 2008 óta biztosítja a népszavazási kezdeményezés lehetőségét, de a részletes szabályozás hiánya miatt technikailag csak a köztársasági elnök írhat ki referendumot). A tüntetők bosszúságát tetézte, hogy a rendőrségnek hivatalosan ismét csak 350 ezer tüntetőt sikerült meg­számolnia.
Az alsóházban már elfogadott törvénytervezetet jelenleg a felsőházban vitatják, szakértők meghallgatásával. Április elején várható a zárószavazás. Arra a kérdésre, hogy a szakértők tengerében miért pont „A tüntetés mindenkié” civil kezdeményezés képviselői nem kaptak helyet, a szenátus szocialista elnöke a következő választ adta: a szenátus nem
kíváncsi azoknak a véleményére, akik a katolikus egyház tanításának a befolyásolása alatt állnak.
A civil platform ereje azonban a számos civil hálózat megmozdításában rejlik. A kezdeményezéshez egyrészt erős civil szervezetek adták a nevüket: polgármesterek, ügyvédek, pszichiáterek, gyermekvédelemmel, árvaellátással foglalkozó szakmai jellegű civil szervezetek, másrészt a jobboldalhoz kötődő összes politikai és civil szervezet. Ezen kívül több szélsőbaloldali és zöld szerveződés is csatlakozott az utóbbi időben a mozgalomhoz, és egyénileg több szocialista politikus is támogatja a civil mozgalmat.
A kormány számára kezdettől legzavaróbb tényező azoknak a homoszexuálisokat képviselő szervezeteknek és homoszexuális értelmiségieknek a részvétele, akik ellenzik a kormány adoptálásról szóló tervezetét. Mindemellett természetesen az ország összes jelentős vallási irányzata képviselteti magát a tiltakozók között, a muzulmánoktól a zsidókig. A mozgalom finanszírozásában ugyanakkor valóban kiemelkedő szerepet játszanak a katolikus egyházhoz közel álló szervezetek.
Vasárnap délután, a tüntetés idején néhány fiatal átlépte a rendőrségi kordont, amely a Champs-Élysées-t zárta el a tüntetés engedélyezett helyszínétől. Lapzártánkkor egyelőre tisztázatlan körülmények között a rohamrendőrség könnygázt kezdett el fújni a kordonon túl, még az engedélyezett útvonalon közlekedő tüntetőkre is, akik a zsúfoltság miatt nem tudtak menekülni. A beszámolók szerint a rendőrök válogatás nélkül fújták a könnygázt családokra, gyermekekre, idős emberekre. A konzervatív jobboldal a belügyminiszter azonnali lemondását követeli, aki azzal védekezett, hogy a szülők a hibásak, nem kellett volna gyermekekkel együtt menniük tüntetni.
Paradox módon, míg a kormány folyamatosan a szélsőjobboldallal riogatva igyekszik eltántorítani az embereket „A tüntetés mindenkié” civil platform támogatásától, magatartásával a mozgalom radikalizálódását váltja ki. Az eseményeket figyelemmel kísérő újságíró, Paul Ohlott kérdésünkre elmondta: „Amennyiben a kormány a továbbiakban is folytatja autokrata magatartását, és a továbbiakban is lenéz minket, valószínűsíthető, hogy a mozgalom be fog keményedni, sőt erőszakos eseményeknek lehetünk tanúi… és a felelősség teljes mértékben a kormányé lesz.”

Visszavonás

Kedden vizsgálta az amerikai legfelsőbb bíróság annak a kaliforniai rendelkezésnek az alkotmánnyal való össze­egyeztethetőségét, amely 2008-ban – egy népszavazás eredményével összhangban – megtiltotta két azonos nemű személy házasságát. A rendelkezés visszavonását célzó beadványt többek között Barack Obama elnök is támogatja. A meghallgatásokat követő szavazásra júniusban kerül sor, és amennyiben megszavazzák a visszavonást, az további hét államban nyithatja meg az utat a melegházasságok előtt. Amerikában jelenleg kilenc államban, valamint a fővárosban legális a homoszexuálisok házassága.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!