Kereső toggle

Pénz helyett ingyen kritika

Murszi nem azt kapta, amit várt

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Elnökségének legnagyobb társadalmi válsága idején látogatott Németországba Mohamed Murszi egyiptomi elnök, aki arra számított, hogy a németek a keblükre ölelik, és elengedik országa tartozásait. Pénzt ugyan nem kapott, de volt helyette ingyen kritika és kemény dorgálás, így hát Murszi gyorsan haza is repült, hogy nem sokkal ez után az Egyiptomba látogató Mahmúd Ahmadinezsáddal építhesse a kapcsolatokat.

A múlt heti németországi látogatás nem úgy sikerült, ahogy Murszi elnök arra számított, kénytelen volt ugyanis végighallgatni Merkel szájából mindent, amit a német választók hallani akartak. Részletes útmutatást kapott a demokráciáról, a jogállamiságról, a vallásszabadságról, illetve az állam és az egyház szétválasztásáról. Amit viszont ő akart hallani, az kicsit máshogy hangzott el, mint amire számított. Nem kapott ugyanis ígéretet arra, hogy a 240 millió eurós tartozást elengedik Egyiptomnak, annak ellenére, hogy ezt Merkel korábban kilátásba helyezte, és arról sem esett szó, hogy a nagy német cégek elkezdenének milliárdos beruházásokat telepíteni a zavargásoktól terhelt közel-keleti országba. Pénz helyett viszont bőven volt ingyen jó tanács: „Minden azon múlik, hogy a munkát, amit még el kell végezni, elvégzik-e” – mondta a német kancellár a politikai és gazdasági stabilitás megteremtésére utalva.
Egyiptomban 2011 óta nem csitultak el az utcai zavargások, a forradalom második évfordulóján még mindig folyamatosan tüntetések zajlanak, csak a múlt héten hatvanan haltak meg (Tűzharc. Hetek, 2013. február 1.). A német külügyminisztérium figyelmeztetést adott ki a turisták számára, hogy nem ajánlja megtekintésre a Kairó központjában álló Egyiptomi Múzeumot – könnyen a felbolydulás kellős közepén találhatja magát, aki nem hallgat a jótanácsra.
Nem volt sokkal kellemesebb Murszi többi találkozója sem. Gauck elnökkel már nem sikerült tárgyalnia, elutazása előtt azonban még egyszer elbeszélgetett a sajtó képviselőivel. A Spiegel
magazin főszerkesztője, Georg Mascolo azonban nem bizonyult olyan készségesnek, mint az al-Dzsazíra újságírói; keményen a szőnyeg szélére
állította az egyiptomi elnököt korábbi kijelentései miatt, amelyekben a cionistákat vérszívóknak, majmok és disznók leszármazottainak nevezte. Murszi kijelentette, hogy ez egy tévedés, és úgy vélte, hogy a mondatot kivették az eredeti kontextusból – ám az újságírók nem hagyták annyiban a kérdést. A Spiegel-főszerkesztő megpróbálta elérni, hogy Murszi színt valljon, vagy kérjen elnézést, ám csak annyi hangzott el, hogy az elnök az ominózus kijelentés elhangzásakor nem a zsidóságra, hanem a cionistákra gondolt, akik minden eszközzel a palesztin nép ellen harcolnak. Hithű muzulmánként ugyanis tisztelnie kell a zsidó vallást, így az ellen nem is szólhatott. Úgy tűnt, valóban nem érzi a különbséget az otthoni és az európai sajtó között – ezzel ugyanis semmit nem javított a helyzeten. A német sajtó ennek megfelelően kellően negatív színben tudósított a rövidre szabott látogatásról.
Miután Murszi gyorsan elhagyta Európát, hétfőn ugyanilyen nagy sietséggel, személyesen ment ki a repülőtérre, hogy Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnököt fogadja. Igazi nagy pillanatnak számított a két vezető összeölelkezése, 1979 óta ugyanis meglehetősen fagyos volt a két ország közötti viszony. Azzal, hogy a kapcsolatok felolvadni látszanak, Murszi elnök Amerika felé is jelezni kívánta, hogy Mubarakkal ellentétben ő nem hagyja magát irányítani. Ahmadinezsád számára is éppen a megfelelő ember áll Egyiptom élén: egy olyan iszlamista, aki hasonló vehemenciával lép fel a „cionista megszállás” ellen. Közel-Kelet-szakértők szerint Murszinak kizárólag a külpolitika maradt meg eszközül, hogy valahogyan politikai tőkét kovácsoljon magának, a gazdaság ugyanis romokban hever, a Muzulmán Testvériség egyre nagyobb teret veszít a társadalomban, és a népnek is egyre kevésbé tetszik, ahogy a rendfenntartó erők erőszakkal lépnek fel a tüntetők ellen. Még erősebbé teheti a két vezető közötti viszonyt az a tény, hogy Ahmadinezsád sem áll jobban saját országában; nem indulhat újra a júniusban megrendezésre kerülő választásokon, és ellenfele, Ali Larindzsáni máris nagy erőkkel támadja, nehogy a radikális iszlamista elnök véletlenül saját bizalmasát ültethesse az elnöki székbe.
A nagy összeölelkezés ellenére azonban még így is jelentős érdekkülönbségek vannak a két ország között. Nemzetközi porondon Egyiptom ugyan támogatja a perzsa-öbölbeli országokat, ezeknek ugyanis a gazdasági súlya igen jelentős, ám Szíria kérdésében pont az ellenkező oldalon állnak – Teherán Asszadot támogatja, Egyiptom viszont a felkelőket. Sőt, az egyiptomi szalafistáknak az sem tetszik, hogy az iráni síita irányzat erős térítő tevékenységet folytat Egyiptomban, és amikor januárban az iráni külügyminiszter Kairóba érkezett, a szalafisták is meghívták az iráni szeparatista mozgalom vezetőit. Úgy tűnik, hogy a lassan felolvadó viszony egyelőre még nem nagy szerelem, sokkal inkább kényszerházasság.

Olvasson tovább: