hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kampány mindenhol

2012. 12. 06.
Dübörög a kampány a szomszédban – a romániai városokat teljesen újraszínezik a jelöltek magabiz­tos­ságot sugárzó fotói. Még két hét, és kiderül, ki nevet a végén.

A jelenleg kormányzó baloldali USL-koalíció mindent megtesz a négyéves kétharmados felhatalmazás megszerzéséért. A másik oldalon létrejött formációnak Basescu elnök régi pártja, a PDL áll a tengelyében, de arra, hogy a következő két hétben ellensúlyozni tudják a szocialisták fölényét, nem sok esély mutatkozik. A magyar szavazókat csupán két párt képviseli a de­cember kilencedikei választásokon: az RMDSZ, és ahogyan az erdélyiek hívják, a „püspök falatja”, az EMNT, vagyis Tőkés László egykori püspök maroknyi székelye.

„Autonómiát a magyarságnak” – ezzel a hívással igyekszik szavazókat mozgósítani a két magyar párt a magyarok által többségben lakott városokban.

A szlogen azonos, a tartalom azonban mindkét esetben más. Míg az RMDSZ az autonómiát Románián belül képzeli el, addig a püspök hívei a teljes területi autonómiát hirdetik, csakúgy, mint a katalánok Spanyolországban. A múlt hétvégén körülbelül ezerötszáz erdélyinek volt fontosabb az autonómia, mint a szombat délutáni tévéműsor. Ennyi székely és magyar gyűlt össze délelőtt a sepsiszentgyörgyi Szabadság téren, ahol Székelyföld területi autonómiáját követelték.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!