Kereső toggle

Jichak Samir - Elment a nagy túlélő

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az izraeli politika nagy túléljének tartották. Szinte szállóige lett, hogy Jichak Samir képes bárkit és bármit túlélni. Olyan korban élt, amikor erre számos lehetség adódott: ellentmondásos pályája nem szŐkölködött a váratlan fordulatokban, de abban következetes volt, hogy Izrael létrehozása, megvédése, biztonsága mindenek felett áll.

Jichak Samir a lengyelországi Ruzimirben, 1915 októberében látta meg a napvilágot, s tizenöt esztendősen, a byalistoki középiskolában csatlakozott a cionista mozgalomhoz – méghozzá annak harcos, revizionistának mondott osztagához, a Betárhoz, amely eleve egy „Nagy Izraelt” tekintett céljának. 1935-ben alijázik Palesztinába, ott földműves, könyvelő, majd jóval később pótolja Varsóban megszakított egyetemi tanulmányait. De elsősorban a brit mandátum hatóságokkal szemben vívott függetlenségi harc résztvevője, az Irgun szervezetében.
Amikor a második világháború során több szakadás is történik (a vita lényege, hogy felfüggesszék-e a küzdelmet az európai zsidóságot végpusztulással fenyegető nácik ellen fellépő Londonnal szemben), Samir a hajthatatlan álláspontot képviselve a szélsőséges Lehi szervezethez, majd a Stern csoporthoz csatlakozik. Mély illegalitásban tevékenykedik, rejtekhelyét csak késő este hagyja el egy haszid rabbi öltözékében, s feleségével „lehallgatásmentes családi kóddal” tartja a kapcsolatot. ( A tavaly elhunyt Sulamit nem lett aktív résztvevője a politikának, de a nyolcvanas években sikeres jószolgálati delegációt vezetett szülőföldjére, Bulgáriába.)
A brit katonai rendőrség kétszer is elfogja Samirt, egyszer még Palesztinában sikerül megszöknie, másodjára Eritreába internálják, onnan szökik meg ismét, rendkívül kalandos körülmények között. Végül Francia Szomáliában (Dzsibuti) kap menedékjogot, onnan térhet haza immár függetlenné váló hazájába.
Különleges alakulatokban küzd a diverzánsokkal szemben, majd egy hosszabb moszados időszak következik, amelyben elsősorban a „francia vonalat” viszi.
A hetvenes évek elején látványosan összebékül Beginnel, akivel a már említett második világháborús szakítás idején tértek el útjaik. Későn érett politikusként, majd hatvanévesen lesz a mai Likud elődpártjának, a Herutnak parlamenti képviselője, s Begin 1977-es nagy választási győzelme után a Kneszet, a parlament elnöke. Ezután különböző kormánytisztségek következnek, egészen a miniszterelnök-helyettességig. Az akkori izraeli vélemények szerint Begin állandóan „felfelé nyomta”, mert biztos lehetett benne: Samir nem lesz a riválisa.
1983-ban mégis mentorát váltotta a kormányfői bársonyszékben, az ország nyolcadik miniszterelnökeként. Igaz, némi szépséghibával: akkor egy nagykoalíciós, nemzeti egységkormány létrehozására kényszerültek, s a négyéves ciklust fele-fele arányban megosztották Samir, illetve a munkapárti Simon Peresz között. Begin ezt a „társbérletet” már nem vállalta, de rábeszélte a tisztségre védencét. Samirnak bevált a legelső vonal, s az egységkormány után, immár tizedik kormányfőként újra ő alakíthatott kormányt (1986–1992). Újabb hosszabbítást is vállalt volna, de vesztett Rabinnal szemben. Ekkor lemondott pártelnökségéről is, nyolcvanegy évesen pedig visszavonult a közélettől. Egy ideig még szerepelt a hírekben, de 2004-től már az Alzheimer-kórral kellett megküzdenie, s egy speciális otthonban érte a halál, csaknem kilencvenhét évesen.
Samir nem volt a kompromisszumok embere, de képes volt önmagát is legyőzni, ha országa reálpolitikája követelte ezt. A Camp David-i szerződés, vagy a Sínairól történő visszavonulás esetében nem szállt szembe Beginnel, de tartózkodott a szavazástól. Bizalmatlan volt a palesztinokkal szemben, óvatos a béketervekkel kapcsolatosan – egyébként is az Intifáda, a palesztin felkelés, valamint Szaddám Huszein Scud rakétáinak becsapódása idején állt a kormány élén.
De 1991-ben, amikor Madridban megkezdődött a közel-keleti békefolyamat újabb szakasza, erre pozitívan reagált, személyes jelenlétével is támogatva azt. Fordulatos életének részletes elemzése alighanem sok munkát ad majd a történészeknek.
Jichak Samirt a Herzl-hegyen temették el, ahol Izrael nagyjai nyugszanak. Körülötte olyanok alusszák örök álmukat, akikkel nem keveset vitázott-csatázott életében, céljuk közös volt, ám az oda vezető utakat nem mindig azonosan képzelték el. De hát a sírrendeket a különben gyakori izraeli kormányváltások idején sem szokták átszervezni.

Olvasson tovább: