hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Egymillióval többen döntöttek Hollande mellett
Hétköznapi elnök egy nyugodt országban

2012. 05. 10.
Egymillióval többen döntöttek vasárnap François Hollande mellett, mint a jelenlegi elnök, Sarkozy mellett: Hollande 51,67 százalékkal lett a választások győztese, szemben vetélytársa, Nicolas Sarkozy 48,38 százalékával. A most megválasztott François Hollande az 1958-ban megalapított ötödik köztársaság második szocialista párti elnöke François Mitterrand után.

Hollande győzelme borítékolható volt a közvélemény-kutatások adatai és az utolsó hét fordulatai alapján - míg ugyanis a szélsőbaloldali szavazók a szocialista jelöltet támogatták, a szélsőjobboldal vezére, Marine Le Pen nem adott ki semmilyen, szavazásra vonatkozó javaslatot, és kijelentette: ami őt illeti, üres szavazólapot fog leadni (Választási fejtörők. Hetek, 2012. május 4.). A bejelentés nem maradt hatástalan, a kétmillió körüli érvénytelen szavazólap minden rekordot megdöntött.

A hatalomátadásra május 15-én kerül majd sor ünnepélyes keretek között. Ekkor ismertetik az új miniszterelnök nevét, röviddel utána pedig a kormány pontos összetételét. A közvélemény-kutatások alapján a miniszterelnök posztjára a franciák a szocialista Martine Aubryt látnák szívesen. Aubry, a mérsékelt baloldali politikusnak, Jacques Delors-nak (aki tíz évig volt az Európai Bizottság elnöke) a lánya az egyik legtapasztaltabb szocialista politikus, aki mind a Bérégovoy (1992-93), mind a Jospin (1997-2002) kormányban kulcsminiszternek számított.

Hollande-hoz közel álló források azonban úgy vélik, hogy egy ilyen fajsúlyos politikus esetleg elnyomná Hollande-ot, aki még miniszter sem volt eddig (Mitterrand kormányaiban elnöki gazdasági tanácsadóként dolgozott), ráadásul sikeres együttműködésükre sincs garancia. Lapzártánkkor a legesélyesebb jelölt Hollande régi barátja, Jean-Marc Ayrault, aki jelenleg a szocialista frakció vezetője a parlamentben.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!