Kereső toggle

Mindenki a fedélzetre!

48 óra alatt véget ért a kampány Izraelben

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Nemzeti egységkormányt háború vagy békeszerződés előtt szoktak alakítani Izraelben. 1967. június 4-én Lévi Eskol izraeli miniszterelnök bejelentette, hogy nagykoalíciót alakít, és Mose Dajant nevezi ki hadügyminiszternek. Másnap kitört a hatnapos háború. 2012. május 8-án Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök még szélesebb koalíciót alakított Saul Mofaz volt vezérkari főnökkel, aki ráadásul teheráni születésű. Vajon küszöbön áll a háború Iránnal, vagy épp ellenkezőleg, a kormány békeegyezményre készül a palesztinokkal?

Előrehozott választások helyett háromnegyedes nagykoalíció: erre a váratlan hírre ébredtek május 8-án Izraelben. Alig 48 órával korábban Benjamin Netanjahu miniszterelnök még azt jelentette be a Likud választmányi gyűlésén, hogy négy hónapon belül (vagyis legkésőbb szeptember 6-án) előrehozott választást kell tartani. A kormányfő ezzel véget vetett a hetek óta tartó találgatásoknak (Gyorsított futam. Hetek, 2012. május 4.), és azonnal be is indult az országos kampánygépezet. Az újságok számba vették a pártokat és jelölteket, a közvélemény-kutatók közölték a legfrissebb adatokat (ezek a Likud biztos győzelmét ígérték), a politikai elemzők megállapították, hogy Netanjahu ismét ravaszul taktikázott, és túljárt Barack Obama eszén, mert hamarabb újraválasztatja magát, mint arra az amerikai elnöknek egyáltalán esélye lenne, az ügyeletes politikai sztárnak számító Jair Lapid új pártjához pedig özönleni kezdtek a kampányaktivisták. A kormányképviselők benyújtották a knesszet feloszlatásáról szóló törvénytervezetet, amit gyorsított eljárásban 72 óra alatt le is tárgyaltak volna. Izraelben gyakran mondogatják, hogy „várd a váratlant", mert ez az élet normális velejárója, de azért ekkora fordulatra a beavatottakon kívül talán senki nem számított.

A kampány ugyanis azzal kezdődött, hogy a legnagyobb kormánypárt (a Likud) és a legnagyobb ellenzéki párt (a Kadima) vezetői megállapodtak, hogy nagykoalícióra lépnek egymással. Egy órán belül az is kiderült, hogy az eddigi fő koalíciós partnerek (a Lieberman-féle Jiszrael Beiteinu és a Sasz) is maradnak. Ezzel véget ért a kampány, mert kis túlzással mindenki kormánypárti lett: az új formáció Izrael történetében példátlan, több mint 78 százalékos támogatottsággal rendelkezik.

A koalíció mögött 94 képviselő áll a 120 tagú knesszetben. Természetesen azonnal megindult a találgatás, hogy miért egyezett ki egymással Benjamin Netanjahu és fő politikai ellenfele, Saul Mofaz, a Kadima elnöke, akit nemrég Cipi Livni helyére választottak.

A lehetséges történelmi párhuzam - a hatnapos háború előestéje - nagyon drámaian hangzik. Ráadásul a volt védelmi miniszter és vezérkari főnök Mofaz csatlakozásával igazi katonai kabinet alakult: Ehud Barak szintén a vezérkar első embere volt, ma pedig védelmi miniszter, és ugyanezt a posztot töltötte be Mose Jaalon, aki jelenleg a stratégiai ügyek minisztere az izraeli kormányban. Netanjahu felkészült katonapolitikusokkal veszi körül magát a szűkebb biztonsági kabinetben, ami látszólag arra utal, hogy akár már a nyár elején elrendelheti a megelőző csapást Irán ellen. Ugyanakkor Mofaz csak végső esetben támogatja a katonai fellépést (és akkor is az Egyesült Államok vezetésével), így bekapcsolódásával nem erősödtek a „héják" a kormányban. Hacsak nem arra számít Netanjahu - állítja Jakov Katz, a Jerusalem Post elemzője -, hogy Mofaz számára most hozzáférhetővé váló új hírszerzési információk meggyőzik őt arról, hogy a támadás mellett szavazzon.

„Szó sincs róla, Iránnak semmi köze a nagykoalíció felállításához" - véli ugyancsak a Jerusalem Post hasábján a lap vezető kommentátora, Caroline Glick. Szerinte ha Netanjahu elrendelné a támadást Irán ellen, a nemzet egy emberként mögötte sorakozna fel, így emiatt aligha volt szüksége az új koalícióra. A megerősített kormánytöbbség, ami közel másfél évre hatalmas mozgásteret ad a miniszterelnöknek, a gazdasági, szociális nehézségek kezelésére kell - állítja Glick, aki úgy véli, hogy Netanjahu nem akarja, hogy a kibontakozóban lévő európai baloldali fordulat hatására Izraelben is a költekező állam modelljét kérje rajta számon a baloldal, különösen a Munkáspárt marxista hátterű új vezetője, Shelly Jahimovics.

„A nagykoalíciós hajtűkanyarral Netanjahu valójában Obamának üzent: nem fog eltűnni, sőt, ha tetszik neki, ha nem, vele kell végigcsinálnia az elnöki pályafutását" - ezt már a DEBKAfile című biztonságpolitikai honlap elemzése tartalmazza. Szerintük Netanjahunak minden esélye megvan arra, hogy megnyerje a 2013 októberében esedékes választást. Ez azt jelentené, hogy ha Obamát most ősszel újra is választják, valószínűleg úgy kell távoznia 2017 januárjában a Fehér Házból, hogy még mindig Netanjahunak hívják az izraeli miniszterelnököt. A portál arra is felhívja a figyelmet, hogy a nagykoalíció bejelentésekor elhangzott: nemcsak Izrael biztonsága, hanem a béke lehetősége is erősödött. Mofaz feladata tehát az is lehet, hogy rábírja a palesztin vezetőket a tárgyalások folytatására, amit két éve megszakítottak Netanjahuval.

Sok más érv szól még az egységkormány mellett, nem utolsósorban az, hogy számos parlamenti képviselő, akik már éppen civil állás után kezdtek nézelődni, most váratlanul másfél éves hosszabbítást kaptak. És kik a vesztesek? „Lemarad, aki kimarad" - az ellenzékbe szorult maroknyi képviselő számára a következő 18 hónap a pusztai bolyongás időszaka lehet, amikor szerepük a háromnegyedes többséggel szemben teljesen jelentéktelen lesz. Amikor Jair Lapid néhány hete új pártjának a „Van jövő" nevet adta, biztos, hogy nem ilyenre gondolt.

Olvasson tovább: