Kereső toggle

Család helyett geng

Az angol utcai bandák természetrajza

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az áhított anyagi jólét helyett a légüres térbe bevándorló fiatalok tömegei, illetve a pénztárcájuk és a reklámok által felkorbácsolt igényeik között henyélő nincstelenek - szakértők szerint ez a két csoport játszott meghatározó szerepet az elmúlt hetek angol zavargásainak energizálásában. A szigetország nagyvárosaiban korábban sem volt ismeretlen az erőszakos, bűnöző bandákba tömörülő fiatalok látványa, akik ma etnikai, vallási és lakóhely alapján szerveződve tartják rettegésben a lakosságot, és folytatnak háborút egymással.

Leginkább az amerikai társaik által kitaposott ösvényeken tévelyegnek azok a fiatalok Angliában, akiknek vezénylete alatt az elmúlt két hétben soha nem látott káoszba süllyedtek a szigetország nagyvárosai. A világnézetüket és származásukat illetően rendkívül színes háttérrel rendelkező bandák legalább egy dologban egyetértenek: mindannyian előszeretettel fordulnak az Egyesült Államokból importált mintákhoz. Carl Fellstrom, angol bandaszak - értő egy nyilatkozatában ezt úgy fogalmazta meg: „ezek a tinédzserek saját világukban élnek - és ezt a világot keresztül-kasul átszövik az amerikai társaiknál és a hollywoodi filmekben látott minták".

A bandatagok beszéde népszerű amerikai rapperek szövegeire hajaz, a tagok a közösségi oldalakon előszeretettel használnak képeket a Keresztapából vagy az Al Pacino főszereplésével készült A sebhelyes arcú című opuszból. Többek között ezért sem meglepő, hogy David Cameron éppen a napokban jelentette be: amerikai szakértők segítségét veszik igénybe a helyzet kezelésére (lásd keretes írásunkat). A miniszterelnök egyértelművé tette azt is, hogy az elmúlt hetek anarchikus állapotaiért egyértelműen a különböző bandák megerősödését teszi felelőssé - még akkor is, ha az „alkalom szüli a tolvajt" felkiáltással a fosztogatásokban nagy részt vállaltak az egyéb körülmények között törvénytisztelő átlagpolgárok is.

Az amerikai példa nem véletlenül vonzó a brit politikus számára. Összehasonlításképpen: New Yorkban tavaly egy egész év leforgása alatt alig több mint kétszáz, bandákhoz köthető bűncselekményt jegyeztek fel a statisztikák - annak ellenére, hogy ott a londonihoz viszonyítva majdnem tízszer több aktív bandatagot tartanak számon, mintegy tizenhétezer fiatal tagja egy-egy ilyen társaságnak.

Kés és golyó

A bandák történelme színes. Londonban már az 1500-as években megjelentek az első utcai huligánok: egy korai vezetőjük például ígéretesnek tűnő jogászkarriert szakított félbe, hogy az angol főváros utcáin terrorizálja a békés járókelőket, és az akkori polgárőrség tagjaival háborúzzon. Az évszázadok során aztán egyre-másra bukkantak fel hasonszőrű társaságok, míg napjainkra a helyzet annyira leromlott, hogy egy 2007-es felmérés egyedül Londonban mintegy százhetven önálló bandáról számolt be, míg egy másik számvetés ugyanebben az évben nem kevesebb, mint kétszáz öt venhetet számolt össze.

A felmérések keretében arról is beszéltek szakértők, hogy ezeknek a huligántársaságoknak legalább egynegyede követett már el gyilkosságot. A bandák átlagos létszámát húsz-harminc főre becsülték akkor. A jelentés készítői megállapították: „Bár alig ezerötszáz-kétezer fő az, aki bandatagként részt vesz ezeknek a szerveződéseknek az életében, a bandák hatása London életére óriási." Ez olyannyira igaz, hogy például a Peckham Boys névre hallgató bűnöző társaságot 2006-ban a London Time Out magazin a London életére legnagyobb befolyást gyakorló száz szervezet vagy személy közé válogatta be.

A rendőrség gyanúja szerint legalább fél tucat gyilkosságért felelős, fiatalokból álló banda alig néhány hellyel maradt el a sztárszakács, Jamie Oliver 62. helyezésétől, míg Thierry Henry focista 78. helyét tizenhárom pozícióval tudták megelőzni. A brit miniszterelnök is a bandák befolyásának növekedéséről beszélt az elmúlt napok eseményeinek kapcsán az angol parlament alsóházában. „Pénzt csinálnak a drogkereskedelemből és egyéb bűncselekményekből. Rendszerint egy szuggesztív vezető köré csoportosulnak, s a környéken, ahol megjelennek, elhervad az élet: bandaközi háborúk és a rendőrség folyamatos provokálása jellemzi a hétköznapokat" - foglalta össze a bandajelenséget a miniszterelnök.

Nos, a jellemzés találó, az élet valóban hervadásnak indul azokban a körzetekben, ahol a huligántársaságok felütik fejüket. Az egymás közötti konfliktusokat - köszönhetően a tengerentúlinál szigorúbb brit fegyvertartási törvényeknek - elsősorban a vétlen civilekre kevésbé veszélyes késharcok jellemzik. Angliában a statisztikák szerint évi nem kevesebb, mint öt ezer késelés történik, de előfordulnak lövöl dö zések is. A már említett Peckham Boys vezetőjének Fiat Pandájában a rendőrök egy komplett fegyverarzenált találtak: egy gépfegyver, három pisztoly, majdnem négyszáz tárnyi lőszer, hangtom pítók és mintegy másfél millió forint értékű kokain lapult a kisméretű autó csomagtartójában. De nagy port kavart az az eset is, amikor egy londoni bandához tartozó tizenkét és tizenhárom éves testvérpár egy törött üveggel egy ezüstszínű dzsekiért sebzett halálra egy tízéves nigériai fiút. A tettesek évekig nem kerültek elő, és csak az eset után hat évvel sikerült őket rács mögé dugni. Hasonlóan ijesztő volt Shakilus Townsend esete, akit saját barátnője csalt végzetébe.

A lány egy másik bandába tartozó fiúval csalta meg a tizenöt éves fiút, az új barát pedig azt követelte a lánytól: bizonyítsa be, hogy bármit megtenne érte. A végeredmény: Shakilust baseballütőkkel felfegyverzett bandatagok verték halálra egy elhagyatott helyen, ahova a barátnő csalta le. A Muslim Boys tagjai főként dél-londoni fekete fiatalok, akiket kifejezetten lepusztult körzetekből toboroznak a tagok. Ők is csak egyek lennének a több száz londoni banda közül, ám a 2000- es évek közepétől egyre félelmetesebb hírnevet szereztek, méghozzá az erőszakos iszlámra térítő tevékenységükkel. „Tagjaik iszlámhívők és bűnözői dzsihádot folytatnak" - foglalta össze velősen tevékenységüket a The Independent lap.

A társaság tagjai komolyan veszik az általuk önként felvállalt dzsihadista szerepet: 2005-ben nagy felháborodást váltott ki az angol társadalomban, hogy Adrian Marriottot egyszerűen agyonlőtték, miután a fiatal férfi nem volt hajlandó az iszlámra áttérni. Egyes újságírók gyanúja szerint ugyanez a csoport a drogból és egyéb illegális forrásokból származó jövedelmét terrorista akciók pénzelésére fordítja. Az erőszakos bandáktól a környéken élők beszámolói szerint mindenki tart, mivel a tagok semmilyen tekintélyt nem hajlandók tiszteletben tartani. Volt, hogy az általuk meggyilkolt fiú teteme több, mint egy napig hevert érintetlenül egy londoni közparkban. A Peckham Boys fenyegetése miatt előfordult, hogy két iskolát bezártak egy-egy napra, illetve a tanítási idő lejárta előtt hazaküldték a tanulókat, miután kiderült, hogy a banda a környéken kíván öszszecsapni egyik régi riválisával.

Nincs százszázalékos biztonságban az sem, akinek csupán családtagja vesz részt a bandák tevékenységében: 2007-ben az éjszaka közepén a házába berontva egy ártatlan tinédzsert lőtt agyon két bandatag alvás közben. A támadók az áldozatot a bátyjával tévesztették össze, aki egy másik banda tagjaként hajtott végre rablásokat. Az ilyen módon meggyilkolt öcs egy keresztény gyülekezet rendszeres látogatója volt. Létszámukat tekintve a legtöbb bandatag afrikai-karibi származású, őket a dél-ázsiai térségből származók követik, de előkelő, harmadik helyen állnak a fehérek is.

Még egy érdekes szempont: a vallási hátteret a szakértők szintén meghatározónak ítélték a bandák önszerveződését illetően. Több olyan csoportról is tudnak, amely kifejezetten csak muszlim vagy csak katolikus vallásúakat fogadnak tagjai közé. A tagok olykor megdöbbentően fiatalok: a Ghetto Boys, elsősorban fekete tagokból felálló banda már tizenkét éves fiatalok előtt is nyitva áll, de van olyan társaság, amelyik külön csoportot működtet már hét-nyolc - éves (!) gyerekek számára.

Se minta, se szabály

Szakértők arról beszélnek, hogy a bandák uralmát nehéz lesz megtörni. Szvetnik Endre, Angliában élő újságíró egy rádiós műsorban például negatív spirál kialakulásával magyarázta a most felszínre törő, de már régóta érle lődő folyamatot. Számtalan fiatal van a szigetországban ugyanis, akikre szüleik nem figyelnek, nekik pedig a családjuk helyett lesz család a „geng". Az összeszokott társaságok rendszeresen inzultálják a környezetükben élőket, sok hátrányos helyzetű fiatalt pedig éppen a tőlük való félelem hajt huligáncsoportok tagjai közé, itt keresnek ugyanis menekvést mások piszkálódásai elől.

Szvetnik úgy látja, hogy a csoportok nem szigorúan etnikai alapon szerveződ nek, és a korábbi, hierarchikus szervezetekkel ellentétben ma már sokkal nagyobb az egyének szerepe a csoportokon belül, a tagok nem feltétlenül egyegy meghatározó egyéniség mögött sorakoznak fel. Vajda Zsuzsanna gyermekpszicholó gus az egymás mellett élő, rendkívüli sokféleséget látja a konfliktusok legfontosabb forrásának. A szakember Londont a globalizálódó világunk városméretű makettjeként vizualizálja, ahol kis területen él egymás mellett a világ szinte valamennyi országából, kultúrájából és népcsoportjából származó, tiritarka vallási, etnikai és sokféle világnézetű embertömeg.

Ez az érdemi párbeszéd nélküli és egymás legelemibb megértését, megismerését nélkülöző egymás mellett élés lehet a magyarázat arra is, hogy miért vesznek részt a lázongásokban, miért tömörülnek adott esetben a sokkal rosszabb körülmények között élő fekete és ázsiai honfitársaikhoz hasonlóan bandákba a középosztálybeli fehér tinédzserek is. „Az emberi érintkezésnek vannak szabályai, egy közösségnek kell hogy legyenek a társas kapcsolatokat szabályozó normái, amit a közösség egésze elfogad" - vallja Vajda, aki pont ezek hiányát érzi globalizálódó világunkban. A választ a reménytelennek tűnő helyzet megoldására sokan a leszakadó, egymás mellett élő társadalmi csoportok integrációjában látják.

Az ötlet jó, a nemes célig vezető út azonban nemcsak hogy rögös, de jelen pillanatban még a körvonalai sem láthatók. Vajda szerint voltak korszakok, amikor jobban döcögött az integráció szekere, jelenleg inkább rosszabbul, vagy még inkább sehogy: „Ma már az USA sem az a híres olvasztótégely, ami nem is olyan régen még volt." A nyugati országok középosztályának jóléte erős vonzerőt gyakorol a szegényebb országok - főként fiatal - lakosaira, akik tömegével hagyják el szülőföldjüket egy jobb élet reményében, ami persze számukra a fejlett országokban is jórészt álom marad. A befogadó országokban a közvélemény a bevándorlókat okolja, ám ez álszent dolog. A célországok többsége az elmúlt évtizedekben nem tett valódi erőfeszítéseket, hogy a beáramló tömegeket integrálják a többségi társadalomba. Sőt Vajda emlékeztet arra is, hogy például Németországban, ahol ma már többmilliós török kisebbség él, nem megoldott az oktatásuk, és nem rendelkeznek megfelelő politikai képviselettel.

De hogy következnek mindebből az elmúlt hetek angliai zavargásai? Egy a londoni bandákkal kapcsolatos információk összegyűjtésére szakosodott honlap adminisztrátora szerint a „zavargások mögött meghúzódó egyik legfontosabb motivációs erő az, hogy sokakat megvakított korunk fogyasztási kényszere". Az egyébként LSG néven bemutatkozó fiatalember (vagy hölgy) úgy fogalmazott, hogy az egyik legfontosabb motívum a pénzszerzési vágy egy olyan társadalomban, ahol a leszakadó tömegek nem vásárolhatják meg maguknak azokat a termékeket, melyek fogyasztására viszont a reklámok a nap huszonnégy órájában, minden elérhető fronton buzdítják őket. Az ő véleményét Vajda Zsuzsanna is osztja: „Ezek az emberek érzékelik a feszültséget, amely a hirdetésekben bemutatott világ és saját helyzetük közt húzódik - egyfajta »fogyasztói feszültség « ez" - summázza a jelenséget a szakértő.

A csodazsaru titka

Az elszabadult tömegek és indulatok megfékezésére szerzdtetett amerikai rendrparancsnok, Bill Bratton (képünkön) korábban nagy nevet szerzett magának az erszakos bŐncselekmények sikeres kezelésével Amerika három nagyvárosában is. A Bostonban, New Yorkban és Los Angelesben már sikerrel alkalmazott módszerek a nagyvárosok rendrségei számára modellértékŐvé váltak szerte az Egyesült Államokban. Eddigi talán legnagyobb sikerét a kilencvenes években érte el, amikor is New Yorkban rendrbiztosként sikerült visszaszorítania a városban elharapódzó bŐnözést. „Mikor elfoglalta pozícióját, New York a legveszélyesebb város volt. Ma a legbiztonságosabb” – írja róla a The Daily Telegraph. Bratton következetesen alkalmazta a zéró tolerancia elvét, melynek ideológiai alapját a „betört ablakok elmélete” adja. Ennek értelmében egy város egészében megersödik a bŐnözés, amennyiben a kisebb fajsúlyú bŐncselekmények nincsenek következetesen megbüntetve. Ha ugyanis – állítja az elmélet – egy utcában egy ház ablaka be van törve, és az hosszabb idn át kijavítatlan marad, az felbátorítja a környék lumpen elemeit, akik bátorítást nyernek abból, hogy (legalábbis látszólag) senki nem tördik a házzal. Ezt követen a második, harmadik ablak is be fog törni, majd egyre gyorsuló tempóban az egész ház állaga leromlik. Amelyik utcában már van egy pusztulófélben lév ház, ott hamarosan meg fog jelenni a második, harmadik is – így jutunk el egy betört, de ki nem javított ablaktól egy lepusztult utca képéig.

Olvasson tovább: