Kereső toggle

Csoda helyett vérengzés

Újabb súlyos válság Afrikában

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az afrikai kontinensnek nemcsak az északi része forrong – polgárháborús állapotok uralkodnak a nyugaton fekvő Elefántcsontparton is. A huzavona tavaly novemberben kezdődött, amikor 10 év után először tartottak újra elnökválasztást. A rég várt esemény azonban nem békességet hozott, hanem újabb konfliktust: a regnáló elnök ugyanis nem volt hajlandó átadni a stafétabotot utódjának, akinek támogatói elindultak dél felé, hogy „kifüstöljék” a bukott államfőt fővárosi erődítményéből.

Elefántcsontpart egykor a régió virágzó országának számított, amely a világ legnagyobb kakaótermelőjeként és fontos kávéexportőreként sok bevándorlót vonzott egész Nyugat-Afrika területéről. Bár néhány éve még az „elefántcsontparti csodáról” beszéltek, 2002-ben polgárháború robbant ki, az országban kialakult egy észak-déli megosztottság, amit többéves politikai konfrontációk, puccsok és ellenpuccsok, utcai zavargások követtek.
Abidzsán belvárosában mára elsötétültek az irodák ablakai, a befektetők kivonultak, a munkahelyek megszűntek. A Világbank jelentése szerint több mint 4 millió állástalan fiatal van a 21 milliós országban.
A választások után kialakult feszült helyzetben a családok már így is gyakorta éheztek, a tömegközlekedés minimálisra csökkent, az utcákat a Laurent Gbagbo elnök oldalán álló fiatal, kődobáló suhancok tartották elbarikádozva. A nemzetközi szankciók miatt a bankok bezártak, fogytán a készpénz.
Az arab országokbeli forrongások kellőképpen elterelték a világ figyelmét ahhoz, hogy Gbagbo, a baloldali professzorból lett populista vezető még jobban bebetonozza magát a hatalomba. Az eszközökben nem válogatott: csak márciusban kilenc ellenzéki újság zárt be azzal az indokkal, hogy nem bírják tovább a rendőrség állandó zaklatásait és a folyamatos fenyegetéseket.
Gbagbo terminusa voltaképpen 2005-ben járt le, de több afrikai ország kérésére sem volt hajlandó távozni, sőt a katonai beavatkozással való fenyegetőzés sem hatott. Később Dél-Afrika és Angola visszakozott kemény álláspontjából, előbbi még Gbagbo esetleges befogadására is hajlandó lenne.
A tavaly novemberben megtartott választások után az ENSZ, az Afrikai Unió, az Egyesült Államok és az Európai Unió egyöntetűen Alassane Ouattarát ismerte el győztesként. A választási eredményt már ki is hirdették, de utólag az Alkotmányozó Tanács vezetője, aki Gbagbo közeli szövetségese volt, az Ouattara bázisának számító északi országrészben érvénytelenítette a szavazatok egy részét a „kirívó szabálytalanságok” miatt. Így mindkét fél győztesnek kiáltotta ki magát.
A patthelyzetben a vesztes elnök állítólagosan többször is lövetett már a lakosság – például békésen tüntető nők – közé, de a jelentések szerint a másik fél részéről is történtek atrocitások. Az Afrikai Unió végül március 24-ét jelölte meg Gbagbo távozásának határidejéül, de mivel erre nem került sor, Ouattara erői pár nappal később elindultak északi erősségeikből Abidzsán felé, hogy fegyverrel szerezzenek érvényt követelésüknek. Az elemzők nem sok időt jósoltak Gbagbónak, és a piacok be is árazták a fordulatot: a kakaó ára 7 százalékot csökkent a világpiacon.
Az elemzők szerint ritkán látott egyetértés alakult ki a nemzetközi szervezetek között Ouattara győzelmét illetően. Végül az ENSZ és Franciaország közös katonai akciókat indított Gbagbo ellen, amelynek révén a 2002-es polgárháború óta az országban állomásozó ENSZ-békefenntartók nyíltan Ouattara mellett tették le a voksot. Nicolas Sarkozy azzal indokolta az 1600 fős francia haderő bevetését, hogy segíteni kívánja az ENSZ akcióit. Elefántcsontpart 1960-ban nyerte el függetlenségét Franciaországtól, de francia békefenntartók már közel 10 éve állomásoznak az országban.
A nemzetközi nyomás hatására Gbagbo erői végül április 5-én letették a fegyvert, és megkezdődtek a tárgyalások az elnök távozásáról, de ezek lapzártánkig nem hoztak eredményt.
Egyes elemzők szerint a képlet nem fekete-fehér, ahogyan a nemzetközi közösség ezt sugallja. Március 27. és 29. között például a nyugaton fekvő Duékoué városában közel 1000 ember halt meg vagy tűnt el a Vöröskereszt és az ottani katolikus misszió jelentései szerint. Ouattara tagadja, hogy az ő emberei követték volna el a tömegmészárlást, de a nemzetközi vizsgálat még hátravan. Ezenkívül egyébként több mint 500 halottja van már az összecsapásoknak, és közel egymillióan menekültek el az otthonaikból.

Olvasson tovább: