hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Perrel akarják tisztázni, hol született Obama
Az elnök nyomában

2009. 09. 05.
Hol született Barack Obama? Honoluluban, Vancouverben vagy Mombassában? Erre az egyszerű kérdésre sok amerikai számára nem egyértelmű a válasz. Közel hétszázezren írták alá azt a petíciót, melyben azt követelik, hogy a hawaii hatóságok tegyék közzé az elnök eredeti születési dokumentumait. A Fehér Ház és a demokraták szenátusi szóvivője nevetségesnek tartják a kérdést. A – természetesen nagy többségében republikánus – kritikusok azonban az alkotmányra hivatkoznak. A tét nem csekély: az Egyesült Államok elnöke csak olyan személy lehet, aki az Államok területén született.

A Globe című bulvárlap egyik augusztus végi számának címlapsztorijában közölte, hogy az amerikai elnök „hivatalos" születési anyakönyvi kivonata hamisítvány, és elképzelhetőnek tartja, hogy Obama valójában Kanadában született. A szenzációhajhászásáról ismert újság állításait több forrásra alapozza: meg nem nevezett íráselemzőkre hivatkozik, valamint arról a kórházról szóló különböző beszámolókat említi, ahol az Egyesült Államok első színes bőrű elnöke született. Obama ugyanis állítólag Honoluluban jött világra, de hivatalosan egyetlen ottani kórház sem erősítette meg ezt, még az az intézmény sem, amelyet egy pénzgyűjtő kiadványban használt levelében az elnök megnevezett. A Globe egy kanadai férfira is hivatkozott, aki azt állította, hogy Obama édesanyja a kanadai Vancouverben szülte meg gyermekét, mielőtt a Washington Egyetemre ment volna Seattle-be. Brian Barron szerint mikor Stanley Ann Dunham megtudta, hogy az idősebb Obamának más felesége van, úgy döntött, eltitkolja, hogy fia Kanadában (más verziók szerint a kenyai Mombassában) született, és inkább amerikai állampolgárként regisztrálja Hawaiion, nehogy az édesapa kenyai útlevelével elvigye a gyermeket.

A CNN egyik veterán műsorvezetője, Lou Dobbs is foglalkozott a témával, és egyik műsorában megszólaltatott olyan vendégeket, akik szerint az elnök nem Amerikában született. Dobbs emiatt kellemetlen helyzetbe is került, pedig ő maga nyilvánvalóvá tette, hogy úgy véli, Obama valóban Hawaiion született. Az egyik hírügynökség úgy fogalmazott, hogy a műsorvezető szégyent hozott a felettesére, és voltak, akik elbocsátását követelték, pedig Dobbs mindössze arra próbált kilyukadni, hogy a hivatalos születési anyakönyvi kivonat nyilvánosságra hozatalával ezeket a vádakat el lehetne hallgattatni.

Annyi bizonyos, hogy sok a tisztázatlan és megválaszolatlan kérdés az elnök születésének körülményeit illetően. Obama kampánystábja tavaly egy olyan bizonyítványt tett közzé, amely egy születési anyakönyvi kivonat összegzését tartalmazta. Ezt a hawaii állami hatóságok állították ki, azonban ilyen dokumentumot azok is kaphatnak, akik nem az Egyesült Államokban születtek. Az egyoldalas papíron olyan lényeges információk nem szerepelnek, mint a születés helye és annak az orvosnak a neve, aki a szülést levezette. Az ellentmondásokat erősíti, hogy Obama családja két különböző kórházat jelölt meg születési helyként.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!