Sor került a várva várt találkozóra az új amerikai elnök és Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök között, aki újfent miniszterelnökként tért vissza Washingtonba. A mostani eléggé hosszúra nyúlt megbeszélés azonban más légkörben zajlott, mint az amerikai és izraeli vezetők eddig létrejött találkozói. Izraelben egyesek úgy látták, hogy két nem egyenlő fél folytatott párbeszédet, némely kérdésnél Obama és Netanjahu viszonya leginkább a tanár-diák kapcsolatára emlékeztette őket. A találkozó legfőbb témakörei már korábban közismertek voltak: leginkább a kétállam megoldás, Irán megfékezése és a kettő közötti összefüggés kérdésére készültek a szervezők. Éppen emiatt nem volt meglepő, hogy Obama elsőként a kétállam megoldást hangsúlyozta, az azonban elődjeihez képest újszerűen hangzott, hogy leginkább a palesztin oldalról közelítette meg a kérdést. Sőt ennél tovább is ment: arról akarta meggyőzni az izraeli kormányfőt, hogy „ragadja meg a történelmi alkalmat, hogy komoly lépést tegyen", példaként állítva az annapolisi folyamatokban tett előrelépéseket (amelyeket az új izraeli kormánykoalíció egyébként ellenez).
A Gázával szemben alkalmazott gazdasági szankciókat is bírálta Obama, mondván, hogy a lépéssel „reménytelenségbe taszítják" a palesztinokat. Emellett azt is elvárásai között sorolta fel, hogy Izrael az úgynevezett útitervben felvázolt kötelezettségeinek megfelelően hagyjon fel a telepek építésével és terjeszkedésével Ciszjordánia térségében. Ezzel a felhívással nem aratott sikert Izraelben, különösen azok köreiben, akik az érintett területeken élnek: véleményük szerint ahogy bárki másnak a világon, úgy nekik is joguk van ott élni, ahol akarnak. Az is ellenérzést váltott ki, hogy a Gázában kialakult humanitárius helyzet és Szderót biztonsági helyzete között nem tett különbséget: Gázában ugyanis azért lehetetlenedett el az élet, mert a szélsőséges iszlamisták az övezetet használják fel az Izrael elleni támadásaik végrehajtásához.
Az izraeli miniszterelnök valójában az iráni nukleáris kérdéssel készült a fehér házi találkozóra, de Obama nem tett eleget várakozásainak: semmilyen konkrét határidőt nem adott arra vonatkozóan, hogy meddig várnak arra, hogy Irán felfüggessze atomprogramját. Mindössze annyit jegyzett meg, hogy talán az év végére a kormánynak sikerül képet kapnia arról, miként reagál Irán az Egyesült Államok újfajta, az eddigieknél „jutalmazóbb" közeledésére. Ami az izraeli vezető számára még aggasztóbb volt, hogy Obama nem említette utolsó lehetőségként a katonai fellépést az iszlám köztársasággal szemben, hanem csupán erőteljesebb nemzetközi szankciókat helyezett kilátásba. Megdöbbentő módon céljaként vázolta fel, hogy meg akarja győzni az irániakat arról, hogy nem érdekük az atomfegyver kifejlesztése, és hogy ebben a kérdésben változtatniuk kellene - mindez naivitásnak tűnhet az elnök részéről, Izraelben pedig felteszik a kérdést: vajon mi lesz, ha az irániak nem hallgatnak Obamára?
2009. 05. 22. (XIII/21)
