hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Megbukott a Veszett Kutya-terv
Botránysorozat tépázza a brit kormányfőt

2009. 05. 01.
„Született 1994. július 21-én, elhunyt 2009. április 22-én. A halál oka: adósságba fulladt. Az Új Munkáspárt családja és szerettei körében távozott az élők sorából. A temetési szertartásra 2010 májusában kerül sor” – írta az Új Munkáspártról a brit Daily Telegraph múlt szombati számában Lance Price, a párt korábbi kommunikációs igazgatója azt követően, hogy a kormány beterjesztette a 2009-es költségvetést.

Az új költségvetés, úgy tűnik, végérvényesen megpecsételte Gordon Brown sorsát, akinek az amúgy is jelentősen meggyengült népszerűségét megrogyasztotta az elmúlt hetek botránysorozata. Az első és egyben legnagyobb csapást Jacqui Smith belügyminiszter (a bal oldali kis képen) mérte saját kormányára. Kiderült ugyanis, hogy a belügyminiszter pornófilmek letöltését is elszámoltatta képviselői kerete terhére. Az eset azonnal reflektorfénybe állította a képviselői juttatásokat, az újságok napról napra közölték a képviselők költekezésének adatait, amelyekből kiderült, hogy az adófizetők pénzét igen nagyvonalúan kezelték.

Gordon Brown az első napokban szemmel láthatóan nemigen akart a képviselői kedvezmények kérdésével foglalkozni, a gazdasági válság kellős közepén a közvéleményt azonban irritálta, hogy miközben a brit gazdaság régóta nem látott recesszióba fordul, az adóként befizetett pénzeket a belügyminiszter pornófilmek nézésére használta, és hasonló szellemben költekezett sok más képviselő is. Brown kénytelen-kelletlen napirendre tűzte a képviselői juttatások megkurtítását, mindezzel azonban nem sikerült lecsillapítania az ügy kirobbanása óta is tartó népharagot.

Alig telt el pár nap, és a belügyminiszter ismét nehéz helyzetbe hozta főnökét. A rendőrség egy kiszivárogtatási ügy során ugyanis letartóztatta Damian Green konzervatív képviselőt és a belügyminisztérium egyik munkatársát, Christopher Galleyt. Bár Galley valóban eljuttatott bizalmas anyagokat Greennek, a letartóztatásnak nem volt jogalapja, így a belügyminisztérium meghátrálásra kényszerült, az ügy pedig további mélységekbe taszította Jacqui Smith népszerűségét.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!