Kereső toggle

Adok-kapok: Joe Biden az új merikai külpolitikáról

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Joe Biden amerikai alelnök programadó külpolitikai beszédet tartott a müncheni biztonsági konferencián, amelyben körvonalazta Washington stratégiai terveit az orosz, az iráni és az európai kapcsolatok jövőjéről. „Egy olyan új kormány nevében jöttem Európába, amely eltökélte, hogy új hangnemet üt meg nemcsak Washingtonban, hanem a világ minden táján” – harangozta be küldetését az alelnök.

Biden üzenetében azonban hangsúlyozta: Amerika nemcsak adni, de kapni is szeretne ezekben a kapcsolatokban. „A jó hír az, hogy Amerika többet fog tenni a jövőben. A rossz hír viszont az, hogy többet várunk majd el a partnereinktől is.”
Miután kiemelte, hogy az Obama-kormány kész együttműködni más nemzetekkel és a nemzetközi intézményekkel a világ minden táján, azt is világossá tette: Amerika gesztusának ára van. „Például arra kérünk másokat, hogy ők is vállaljanak felelősséget azokért, akiket Guantanamóról elengedünk. Biztonságunk közös ügy. És tisztelettel utalok rá, hogy a felelősségünk is közös annak megvédésében.” Biden szerint Amerika partnereinek készen kell állniuk a világban felmerülő problémák közös megoldására, különös tekintettel Afganisztánra, ahol a NATO kemény próbákon esik át.
Már a konferencia előtt találgatták a szakértők, hogy vajon Biden milyen irányvonalat jelöl ki az Oroszországgal fenntartott kapcsolatban. Követi-e a Bush-adminisztráció stílusát, amely nyilvánosan megbékélést kereső nyilatkozatokat tett, miközben mégis olyan politikai lépéseket hajtott végre (NATO-bővítés, rakétavédelem), amelyeket a Kreml a saját érdekszférájának megsértéseként értékelt, vagy pedig Biden most megerősíti Moszkvát afelől, hogy Obama nem bolygatja meg a volt szovjet érdekeltségeket?
Biden korábban már bírálta Bush elnök oroszországi politikáját. „Akármi is volt a terv – és nem igazán vagyok meggyőződve róla, hogy egyáltalán volt terv –, mostanra egyértelmű, hogy nem működik” – nyilatkozta egy 2007-es szenátusi bizottság előtt, épp egy orosz-amerikai kardcsörgető időszak közepette. Új tervükben Obamáéknak mindenesetre világossá kell tenniük, hogy mennyire lesznek kemények, és milyen áron. „Stratégiai döntést kell hozniuk arról, mi a fontosabb: az oroszországi vagy az afgán politika” – nyilatkozta George Friedman, a Stratfor nevű, geopolitikai kockázatok elemzésével foglalkozó társaság vezetője.
Az új kormány számít Moszkva segítségére az Iránnal kapcsolatos politikában. Washington szeretné, ha az oroszok, az európaiak és Kína támogatná az Irán elleni szankciókat, amennyiben Teherán nem adja fel urándúsító programját. Ugyanakkor Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök már korábban jelezte, hogy ellenzi az Irán elleni szigorúbb szankciókat. Barack Obama viszont már többször utalt rá, hogy kész a közvetlen tárgyalásokra a perzsa állammal.
Az orosz–amerikai kapcsolatok kérdése egyébként már korábban is dominált a konferencián. 2007-ben például Putyin – akkor még elnökként – azzal vádolta meg Washingtont, hogy atomfegyverkezést provokál olyan országokban, amelyek megpróbálják megvédeni magukat „a katonai erő Amerika részéről történő majdnem korlátlan bevetésével szemben”. Robert Gates védelmi miniszter erre akkor azt reagálta, hogy „egy hidegháború elég volt”.
Biden azonban más pozícióból kíván tárgyalni: „Itt az idő, hogy (…) megnyomjuk az »újraindítás« gombot, és újból áttekintsük azokat a területeket, ahol együtt tudunk és együtt kell működnünk.” Az alelnök kiemelte a potenciális nézeteltéréseket is: „Nem fogunk mindenben egyetérteni Oroszországgal. Például az Egyesült Államok nem ismeri el Abbáziát és Dél-Oszétiát független államként. De az Egyesült Államok és Oroszország mégis együtt tud működni azokon a területeken, ahol az érdekeik találkoznak, márpedig azok számos ponton találkoznak.”
Moszkva óvatos optimizmussal fogadta a pozitív üzenetet, amely annak ellenére érkezett, hogy a Kreml még a konferencia előtt küldött egy-két kardcsörgető gesztust Obama felé. Például Moszkvában kiszivárogtatták, hogy tengeri és légi bázist kívánnak létrehozni Abbáziában, amelynek Grúziától való elszakadását csak Moszkva ismeri el. Aztán aláírtak egy légvédelmi egyezményt Fehéroroszországgal, amely nyilvánvalóan még a Bush-kormány által Lengyelországba telepíteni kívánt rakétaelhárító védelmi rendszert hivatott ellensúlyozni.
Ezenkívül a Kremlnek sikerült meggyőznie a közép-ázsiai Kirgizisztánt, hogy számolják fel a Manasban lévő amerikai légi bázist. Egyes források szerint Moszkva 2 milliárd dollár hitelt és 150 millió dollár pénzügyi támogatást ajánlott fel cserébe, bár a Kreml ezt tagadja. A bázis nagyon fontos Amerika számára, hiszen az afganisztáni utánpótlást ezen keresztül szállítják.
Medvegyev elnök pedig még arra is célzást tett, hogy Oroszország Örményországgal, Fehéroroszországgal, Kazahsztánnal, Kirgizisztánnal, Tadzsikisztánnal és Üzbegisztánnal együtt létrehoz egy gyors reagálású hadtestet, amellyel a NATO hasonló egységét kívánják ellensúlyozni.
Oksana Antonenko, a londoni Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézetének Oroszországra és Eurázsiára szakosodott szakértője szerint az orosz lépések célja egy amerikai reakció kiprovokálása és új tárgyalási pozíciók megszerzése volt. „Oroszországban nem volt akkora eufória Obama kapcsán, mint Európában. A Kreml nem bízik Amerikában, Putyin pedig különösen nem. Moszkvában most azon az állásponton vannak, hogy Amerika hanyatlásnak indult, és kénytelen lesz egy gyenge pozícióból tárgyalni Oroszországgal. Úgy tűnik, mindenféle engedményre számítanak Obamától, ami viszont irreális.”
Az amerikai alelnök törekvéseit a háromnapos müncheni konferencián a franciák és a németek is támogatták, és igyekeztek baráti hangnemet megütni a Kreml irányában. Nicolas Sarkozy is kifejezte, hogy a Nyugat készen áll pozitív kapcsolatok kiépítésére Moszkvával: „Nem hiszem, hogy ma Oroszország katonai fenyegetést jelent a NATO vagy az Európai Unió számára. Helyre kell állítanunk a bizalmat.”
A nagy kérdés persze az, hova áll majd Oroszország az Irán-kérdésben. Ahogyan Sarkozy kifejezte: „Szükségünk van Oroszország segítségére, hogy az Irán elleni szankciók hatékonyak legyenek.”
Biden Iránnal kapcsolatban is jelezte Washington álláspontját: „Hajlandók leszünk tárgyalni Iránnal, és nagyon világos választás elé állítjuk: vagy továbbmegy a jelenlegi irányban és nyomással és elkülönítéssel szembesül, vagy felhagy illegális atomprogramjával és a terrorizmus támogatásával, és akkor viszont értelmes ösztönzőket tárunk elé.” Angela Merkel is világossá tette álláspontját: „Készek vagyunk együtt menni ezen az úton. De készen állunk arra is, hogy amennyiben nem lesz előrelépés, keményebb szankciókat vezessünk be.”
Ari Larijani, az iráni parlament elnöke ennek kapcsán megjegyezte: „Az Egyesült Államoknak el kell fogadnia azt, hogy a régió országai sakkjátékot várnak, nem bokszmeccset.”
A Bush-kormánynak a demokrácia terjesztésére vonatkozó ambícióira reagálva Biden a következőket mondta a konferencián: „Kormányunk nagy célokat tűzött ki: a demokráciát nem kívülről, erővel akarjuk rákényszeríteni másokra, hanem a kormányok és a civil társadalmak mérsékelt elemeivel való együttműködés révén, olyan intézmények kiépítésével, amelyek védelmezik a szabadságot.”
Biden Izrael és a palesztin kérdés kapcsán a „kétállamos megoldás” eléréséről beszélt. „Ennek megvalósításán fogunk dolgozni, illetve a konfliktust szító szélsőségesek leverésén. Építeni fogunk a Szaúd-Arábia által javasolt békekezdeményezés pozitív elemeire, és Izrael és arab szomszédai regionális békéjén fogunk munkálkodni.”

Olvasson tovább: