hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ki védi meg az embert?
Fenyegetések a pápa ellen

2009. 01. 07.
Vihart kavart XVI. Benedek pápa karácsony előtt elmondott üzenete, amelyben a társadalmi nemek elnevezésű elméletet kritizálta. A pápa véleménye szerint az elmélet elmossa a férfi és a női nem közötti különbségeket, ez pedig az emberi faj önpusztításához vezethet.

A Vatikán magas beosztású hivatalnokai előtt elmondott szokásos év végi beszédében a pápa úgy vélekedett, hogy Isten teremtésének védelmébe nemcsak a föld, a víz, a levegő védelme tartozik, hanem magának az emberiségnek a védelme is az önpusztítástól. XVI. Benedek szerint „az esőerdők megérdemlik a védelmünket, de maga az ember sem érdemel kevesebbet”. A pápa szerint az emberiségnek el kell fogadnia a teremtés rendjét, különben a pusztulásba rohan.
A pápa a társadalmi nemek elméletét kritizálva egy liberális „szent tehenet” támadott meg, és nem is kellett sokáig várni a válaszra, amely, ahogy az lenni szokott, többnyire szélsőséges hangnemben kritizálta a pápát. Pedig a pápai nyilatkozat nemigen tartalmaz új kritikai elemet az ötvenes évektől formálódó elmélettel szemben, amely azt tartja, hogy a nemi szerepek nem biológiai eredetűek, hanem társadalmi hatások eredményei. Ahogyan Simone de Beauvoir, az elmélet egyik francia ideológusa megfogalmazta, „valaki nem nőnek születik, hanem azzá válik”. Az elméletet eleinte a feminizmus karolta fel, mára azonban a homoszexuális és transzszexuális körök ideológiájává vált. Ennek is köszönhető, hogy a pápai beszédre ezekből a körökből érkeztek a több esetben szinte minősíthetetlen stílusú kritikák. Nemcsak vallásos oldalról érték kritikák a társadalmi nemek elméletét: Simon Baron-Cohen és Steven Pinker pszichológusok véleménye szerint a tipikus női és férfi viselkedésmódoknak biológiai okai vannak – kaptak is emiatt hideget, meleget.
Giles Frases, az anglikán melegpárti mozgalom, az Inclusive Church vezetője szintén élesen támadta a pápai beszédet: „Azt hittem, hogy a karácsonyi angyalok azt mondták, ne féljetek. A pápa ehelyett azt a félelmet terjeszti, hogy a melegek veszélyeztetik a földet. Ez abszurditás… nem tudna valami jobbat mondani karácsony alkalmából?”
Pam Spaulding ismert leszbikus blogger ennél is élesebben kritizálta XVI. Benedeket: a pápa „megnyitotta a száját, és a homofóbia úgy bűzlik, mint a felgyűlt szemét a New York-i szemetesek sztrájkja során”. Peter Tatchell jogi aktivista szerint a pápa elvesztette erkölcsi tájékozódási képességét, amikor a homoszexualitásra fókuszál az éhség, a háborúk és a hajléktalanság kérdései helyett.
Nem csak szóbeli fenyegetések érték az ünnep idején a katolikus egyházfőt. A karácsonyi éjféli mise után egy vörös ruhába öltözött nő próbált a biztonsági kordonokon átugorva odarohanni XVI. Benedekhez, ám néhány méterre tőle a biztonsági szolgálat emberei lefogták a támadót. A vatikáni szóvivő nem árulta el, hogy miért akart az illető a pápa közelébe jutni, csak annyit árult el, hogy Benedek élete nem forgott veszélyben.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!