Kereső toggle

Tőzsde-interpol

Gazdasági világfelügyelet lehet a kiút a válságból?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az elmúlt évtizedek legsúlyosabb gazdasági válsága nyomán a világ húszgazdasági hatalmának vezetői gyűltek össze Washingtonban, hogy közösen megoldást
találjanak a kialakult helyzetre. A kiutat többen egy nemzetek feletti pénzügyi
felügyelőszerv felállításában látják.

Bár abban megegyeztek, hogy együtt kell működniük a gazdaság
felélénkítésében, a pénzügyi szabályozás „rázósabb” kérdéseinek megoldását a
jövő évre halasztották, komoly kihívások elé állítva ezzel az épp csak
startvonalhoz álló Obama-kormányt.

A G20-ak között éppúgy képviselték magukat a gazdagabb, mint a feltörekvő
országok. A találkozón, amelyet annak az országnak a fővárosában tartottak, ahol
az egész válság elkezdődött, sokak szerint azoknak az intézményeknek a szélesebb
értelemben vett reformja kezdődött meg, amelyek a második világháború óta a
globális piacok domináns szereplői voltak.

A csúcstalálkozó után kiadott ötoldalas közlemény tartalmazott általános
alapelveket és konkrét lépéseket is, melyek keretében a G20-ak elkötelezték
magukat többek között a bankok és a hitelminősítő intézetek felügyeletének a
megerősítésére, a pénzügyi vezetők fizetésének az átvizsgálására és a mostani
válságért felelőssé tett kockázatos befektetési alapok ellenőrzésének a
szigorítására.

A találkozó utáni nyilatkozatokból kitűnt: a gazdasági válság által különböző
mértékben sújtott országok közötti ideológiai szakadék áthidalása nagy kihívás
elé állíthatja majd az új amerikai elnököt, a világ többi vezetőjével
egyetemben.

Az elméleti megoldásokról másként gondolkodnak az Atlanti-óceán két partján: az
európaiak többnyire a piacok erősebb állami szabályozását szorgalmazzák, akár
határokon átnyúló hatáskörrel rendelkező szabályozószervek segítségével is, míg
az Egyesült Államok a nemzeti szabályozószervek elsőbbségét hangsúlyozza.
A sokak által várt nyílt egymásra mutogatás elmaradt, és miután Bush elnök már a
találkozó előtt megtartotta a kapitalizmus melletti „védőbeszédét”, a vezetők
megerősítették a szabadpiacok és -kereskedelem melletti elkötelezettségüket.
Ugyanakkor burkolt szemrehányást is megfogalmaztak. Kifejezték, hogy „néhány
fejlett ország” nem tett megfelelő lépéseket a kockázatok megelőzésére.

A csúcstalálkozón több területen meghatározták, hogyan vizsgálnák felül a
szabályozásokat, miközben a konkrét munkát szakértői csoportokra bíznák. A
következő megbeszélésen, amelyet Nicolas Sarkozy 2009 áprilisában Londonban
szeretne tartani, egy európai javaslat alapján létrehoznának egy felügyelő
szervekből álló testületet, amely rendszeresen összeülne, hogy megosszák egymás
között az információkat, többek között a több országban is működő globális
bankokról. Egy másik kezdeményezés az iparosodott országok pénzügyminisztereiből
és jegybankvezetőiből álló befolyásos Pénzügyi Stabilitási Fórum tagságának a
kibővítése lenne Brazíliával és Kínával. A zárónyilatkozatban a résztvevők
elkötelezték magukat „a Bretton Woods-i intézmények reformja mellett, hogy azok
megfelelően tükrözzék a világgazdaság változó súlypontjait”.

Bár néhányan már egyenesen II. Bretton Woodsról (lásd keretes írásunkat)
beszéltek a csúcstalálkozót megelőzően, néhány szakértő csalódottságának adott
hangot a G20-as találkozó után. „Ezekről megállapodhattak volna csúcstalálkozó
nélkül is” – nyilatkozta Simon Johnson, a Massachusetts Institute of Technology
közgazdásza, az IMF korábbi vezető közgazdásza. – Mi az újdonság azon kívül,
hogy G7-ek helyett most G20-ak ültek össze? Ugyanakkor annak fényében, hogy az
amerikai kongresszus valószínűleg fontolóra vesz majd egy gazdasági
ösztönzőcsomagot az elkövetkezendő hetekben, Johnson szerint elképzelhető, hogy
Barack Obama erős pozícióból indulhat majd a következő csúcstalálkozóra. „Annak
ellenére, hogy Amerika okozta a bajt, a végén még meghatározó szerepet játszhat
a helyzet helyreállításában.”

„Aki azt várta, hogy a G20-ak majd nagy bűnbánatot tartanak a globális pénzügyi
válság miatt, nagyot fog csalódni” – szögezte le Kenneth S. Rogoff, a Harvard
Egyetem közgazdászprofesszora. „A vezetők ugyanis furcsamód bagatellizálják az
amerikai és az európai vezetés vétkességét.”

Amint Bush elnök kifejtette: „Országaink egyetértenek abban, hogy a pénzügyi
piacokat átláthatóbbá és beszámoltathatóbbá kell tenni. Ugyanakkor –
figyelmeztetett – egyetlen találkozó nem fogja megoldani a világ problémáit.”
Charles Freeman, a washingtoni Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjának
elemzője szerint sem lehet egyetlen rendezvénytől teljes megoldást várni: „Ez
egy folyamat lesz, és nem csupán egy eseményben kell gondolkodni.” Emellett
számos amerikai szakértő úgy véli, hogy célravezetőbb lenne előbb a jelenlegi
krízis megoldására koncentrálni, mint messzemenő reformokon vitatkozni.

A G20-ak találkozóján részt vett Argentína, Ausztrália, Brazília, Kanada, Kína,
Franciaország, Németország, India, Indonézia, Olaszország, Japán, Dél-Korea,
Mexikó, Oroszország, Szaúd-Arábia, Dél-Afrika, Törökország, az Egyesült Államok,
az Egyesült Királyság és az Európai Unió. Hollandia és Spanyolország is
képviseltette magát, valamint a meghívottak között szerepelt az IMF vezetője,
Dominique Strauss-Kahn, a Világbank elnöke, Robert Zoellick és az ENSZ főtitkára,
Ban Ki-Moon is. Összességében a vezetők a világ gazdaságának 85 százalékát
bonyolító országokat képviselték.

A vendégek listája annyiban volt figyelemre méltó, hogy a gazdasági hatalom
eltolódásáról adott képet. Míg az Egyesült Államok és Európa válsággal küzd, és
a bankok stabilizálására törekszik, most Kína, Japán és Szaúd-Arábia bukkantak
elő mint olyan országok, amelyek mentőövet dobhatnak a küszködő országoknak.

Az új világgazdaság alapjai

Az Egyesült Nemzetek 1944-es Monetáris és Finanszírozási Konferenciája, azaz
a Bretton Woods-i konferencia a második világháború végén került megrendezésre.
Az itt megkötött egyezmények alapján jött létre a Nemzetközi Újjáépítési és
Fejlesztési Bank (IBRD), az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT, ma
működő jogutódja a Kereskedelmi Világszervezet, a WTO), valamint a Nemzetközi
Valutaalap (IMF). A Világbank néven ismert intézmény egyik fő oszlopa az IBRD.

A konferencia 1944. július 1-jétől július 22-éig tartott az amerikai New
Hampshire-beli Bretton Woodsban.

Az itt meghozott döntések 1959-től lettek igazán hatályosak, miután az európai
valuták konvertibilisek lettek. A Bretton Woods-i rendszerben az IMF egy állandó
nemzetközi szervezet szerepét kapta. Feladata az volt, hogy szabályozza a
valuták közti átváltási arányokat, és adott esetben segítséget nyújtson a
fizetési nehézségekkel küzdő országoknak. Az egyezmények július 22-én keltezett
összefoglalója szerint: „A nemzeteknek tárgyalniuk kell, és egyetértésre jutniuk
a nemzetközi monetáris változásokkal kapcsolatban, melyek mindannyiukat érintik.
A világ jólétére ártalmas gyakorlatokkal kell szakítaniuk, és segíteniük kell
egymást abban, hogy átlendüljenek a rövid távú nehézségeken.”

A Bretton Woods-i konferencia ötlete a nyitott piacok eszméjéből eredt. Henry
Morgenthau a konferencián búcsúzóul elhangzott beszédében kifejtette, hogy a
Világbank és a valutaalap létrehozása a gazdasági nacionalizmus végét jelenti.
Ez azt jelentette, hogy az országok továbbra is érdekeik szerint cselekszenek,
ám kereskedelmi akadályok és a befolyásolás gazdasági eszközei nélkül. A
konferencia mögött meghúzódó másik elképzelés pedig a nyugati gazdasági és
politikai rend együttes kezelése volt. Eszerint a legfejlettebb ipari és
demokratikus országoknak csökkenteniük kell a kereskedelem útjában álló
akadályokat, és elő kell segíteniük a szabad tőkeáramlást. (Forrás: Wikipedia)

Olvasson tovább: