Hontalanok országa

1996-ban a kongói központi hatalom összeroppant, és regionális háborúba sodródott, ami 1998-ban ismét kitört, amikorra a kongói vezetés már fél tucat afrikai országot is bevont a háborúba. A két háború több mint ötmillió áldozatot követelt, ami a második világháború óta a legmagasabb szám.
Most újra fennáll a veszélye, hogy Kongó háborúba manőverezi magát, amiből ezúttal sem fognak kimaradni a szomszédos államok. Ez az oka annak, hogy egy bozótharc jellegű afrikai katonai konfliktus első hírére a helyszínen teremtek az ENSZ, az USA, Anglia és Franciaország legmagasabb rangú diplomatái. Kongó Észak-Kivu tartományának Goma nevű fővárosában saját jelenlétükkel kívánják elejét venni, hogy a lázadó Nkunda tábornok kezére jusson a stratégiai település. A Gomát körülvevő hegyek feletti ellenőrzést stabilan kezükben tartó lázadó gerillák ugyanis meghátrálásra kényszerítették a kongói hadsereget, és a várost is bevették volna, ha nem hirdetnek tizenegy órás tűzszünetet a múlt héten.
Mindez azután történt, hogy két évvel ezelőtt Kongóban általános választásokat tartottak, amely az eddigi legdrágább afrikai választás volt, és csakis külső államok anyagi támogatásával jöhetett létre. A 17 ezer ENSZ-békefenntartó jelenléte – a világszervezet egy országba delegált legnagyobb katonai kontingense – sem volt elég a stabilitás fenntartásához. Érthető, miért mondja a belga Ghent Egyetem professzora, Koen Vassenroot: „az okozott politikai kár óriási”.
Ennél is húsba vágóbb viszont a menekültek helyzete, akiknek megóvása lenne elvileg a világszervezet feladata. A békefenntartók azonban nem voltak képesek megállítani a lázadó csapatok előrenyomulását, így azok elfoglalták a helyi ENSZ-főhadiszállást, de képtelenek voltak megvédeni a civileket is. A helyieket nemcsak a lázadóktól kellett volna megvédeniük, hanem a kormányzati kötelékben harcoló megvadult katonáktól is, akik október utolsó napjaiban a visszavonulásuk alatt fosztogattak, nőket erőszakoltak meg, és civileket gyilkoltak.
Egy személyes beszámoló szerint Gomában az ENSZ-állomáshelytől kevesebb, mint három kilométerre lakó családot a távozó kormánykatonák fegyverrel arra kényszerítettek, hogy pakolják fel értékeiket a katonai teherautóra. Miután ezt megtették, a tizenhét éves Mercit, a család fiúgyerekét búcsúzásképpen a katonák hátba lőtték. „Merci azért halt meg, mert egyetlen békefenntartó katona sem volt a környéken” – írja a The New York Times napilap. „Teljesen magunkra hagytak minket” – mondta Safi Dayoo hatgyermekes családanya, aki sok százezer társával együtt egyik napról a másikra menekültté vált.
„Figyelemre méltó, hogy tizennégy évvel a ruandai tömeggyilkosságok után az ENSZ békefenntartói ugyanúgy nem képesek megvédeni a civilek életét, mint akkor. Minden védelemnyújtásról szóló nyilatkozat ellenére ez a helyzet, a közép-afrikaiak számára ezek a nyilatkozatok nem jelentenek többet üres kliséknél” – nyilatkozta a genocídiumok ellen fellépő amerikai Enough Project (Elég Projekt) szervezet vezetője, John Prendergast.
Az ENSZ szerint nincs elég katonája a térségben. Gomában például csak 900 békefenntartó van, akiknek egyszerre kellene visszatartani a fővárost körülvevő lázadó csapatokat, és rendőri feladatokat ellátni az utcákon. „Nyilvánvalóan kevesen vagyunk. Ennél mi nem tudunk többet tenni” – nyilatkozta Alan Doss, az ENSZ kongói missziójának vezetője.
A menekültáradat megindulása után a Gomától tíz kilométerre északra fekvő Kabati átmeneti tábor létszáma ezer főről 50 ezerre nőtt. A menekültek nagy része egy héten keresztül nem jutott élelemhez, miután otthonuk elhagyására kényszerültek. Az ENSZ menekültügyi szervezete szerint összességében egymillió ember kényszerült útnak indulni.