Kereső toggle

Az iszlám bomba sorsa

Al-Kaida-bázis lesz Pakisztán Musarraf lemondása után?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Lemondott tisztéről Pervez Musarraf pakisztáni elnök. Biztonsági elemzők
szerint hatalmi vákuum jöhet létre az ázsiai országban, amely felveti egy iszlám
forradalom veszélyét is. Tekintve, hogy Pakisztán jelenleg az egyedüli muszlim
ország, amelynek atombombája van, a nyugati világ számára ez a legaggasztóbb
forgatókönyv.

Amikor Musarraf 1999-ben katonai puccsal magához ragadta a hatalmat, a
pakisztániak ünnepeltek, a Nyugat pedig nemtetszésének adott hangot. Mára –
kilenc évvel később – fordult a kocka: most a pakisztániak az utcákon tüntetve
követelték az elnök távozását, miközben a Nyugat szívesebben megtartotta volna
szövetségesét. A szakértők szerint nem tudni, hogy Musarraf lemondása egy
stabilabb pakisztáni kormányzat előtt nyitja-e meg az utat, vagy pedig a hatalmi
vákuumban a szinte minden ponton megosztott ellenzék az iszlamisták kezébe
sodorja az országot.

Eli Karmon, az izraeli Terrorelhárítási Kutatóintézet tudósa szerint a radikális
pakisztáni muzulmán szervezetek már minden bizonnyal szemet vetettek az ország
körülbeül 80-90 darab atombombájára. Bár Karmon szerint a pakisztáni bombák
miatt elsősorban Indiának fájhat a feje, ha a fegyverek a dzsihádisták kezébe
kerülnek, Izraelnek és Amerikának is nyomós oka lesz az aggodalomra.

A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a legutóbbi jelentések alapján az al-Kaida
és a tálibok jelenleg különösen aktívan szervezkednek az afganisztáni–pakisztáni
határ mentén. Ahmed Rashid, a tálibokat elemző, pakisztáni származású szakértő
és a Káoszba süllyedve című könyv szerzője szerint Musarraf eddig kettős
játszmát folytatott: megtűrte a tálibokat az ország határain belül, de közben
sikerült meggyőznie Washingtont is arról, hogy megbízható szövetséges. Amerika
pedig nem volt hálátlan: közel tízmilliárd dollárnyi katonai segélyt pumpált
Pakisztánba, de egyes források szerint további titkos összegek is bankszámlát
cseréltek. Tavaly a The New York Times röppentette fel a hírt, miszerint Amerika
közel száz millió dollárt költött egy olyan titkos programra, amelynek keretében
pakisztáni biztonsági erőket képeztek ki.

Érzelmes búcsúbeszédében Musarraf így méltatta saját magát: „Hol volt Pakisztán
1999-ben? Senki nem ismert bennünket, senki nem állt szóba velünk, és senki nem
hallgatott ránk. Most már felkerültünk a térképre, és észrevesznek minket.” A
kommentárok szerint ez kétségkívül igaz, de korántsem tűnik úgy, hogy ennek
annyira örülni kellene. A legtöbb figyelem ugyanis a biztonsági kockázatok miatt
terelődik a térségre: „Pakisztán nem tudja kontrollálni területe egy részét.
Egyes törzsek szövetségben vannak a tálibokkal és az al-Kaidával, az iszlamista
mozgalmak létszáma pedig több százezerre tehető. Ezek pedig nem kevésbé
szélsőségesek, mint maga az al-Kaida. Ráadásul a pakisztáni hírszerzés, az ISI
is kapcsolatban van velük, támogatja az afganisztáni tálibokat és a kasmíri
iszlamistákat is” – fejtegette Eli Karmon a The Jerusalem Postnak adott
nyilatkozatában.

Ha mindehhez még azt is hozzávesszük, hogy két pakisztáni atomtudósról is
kiderült, hogy együttműködött az al-Kaidával, nem csoda, ha a nyugati biztonsági
szakemberek nem alszanak nyugodtan mostanában. A Foreign Policy magazin és a
Center for American Progress washingtoni kutatóközpont napokban közzétett
felmérésében több mint száz amerikai külpolitikai szakértőt, volt biztonsági
tanácsadót, CIA- és Pentagon-munkatársat faggattak afelől, hogyan látják
Pakisztán jövőjét. Arra a kérdésre, hogy melyik ország válik az al-Kaida
erősségévé a közeljövőben, 2007 júniusában még a megkérdezettek 22 százaléka
Irakot jelölte meg, és 35 százalék tippelt Pakisztánra. Idén májusban már senki
nem jelölte meg Irakot, viszont a megkérdezettek 51 százaléka Pakisztánra
voksolt. A szakértők a terrorizmus elleni harc fő frontjának tehát egyértelműen
Pakisztánt tartják, arra a kérdésre azonban, hogy mit kellene tennie Amerikának,
egyikük sem tudott választ adni.

Pedig a tét nem csekély: kinek a kezébe kerülnek az atombombák? Nehéz ma
áttekinteni a helyzetet a 165 milliós lakosságú országban.

A hatalom várományosai között egyelőre három fő esélyessel lehet számolni: Asif
Ali Zardarival, a közelmúltban meggyilkolt Benazir Bhutto férjével, aki a
kormányzó koalíció vezető pártjának, a Pakisztáni Néppártnak (PPP) a megbízott
vezetője. A másik Navaz Sarif, a Pakisztáni Muszlim Liga (PML) vezetője, aki
korábban már volt miniszterelnök, hatalmától épp Musarraf fosztotta meg az
1999-es katonai puccsal.

A populista retorikájú és feudális szerkezetű pártokat, amelyeknek rivalizálása
komoly múltra tekint vissza, eddig egyetlen cél egyesítette: Musarraf hatalomból
való eltávolítása. E kérdés megoldódásával azonban együttműködésük okafogyottá
is vált, a probléma most már az, hogy szinte minden egyéb lényeges kérdésben
eltérő álláspontot foglalnak el. Ez pedig igencsak megnehezítheti a jövőbeli
kormányzást.

Az egyik fontos napirendi kérdés, hogy visszahelyezzék-e pozícióikba a Musarraf
által menesztett főbírákat: a PML az összeset visszahelyezné, a PPP viszont nem
állítaná vissza az egykori főbírót, mivel attól tartanak, hogy az töröltetné
Zardari amnesztiáját, amelyet még Musarraf adományozott neki. Zardari most
Musarrafnak adna amnesztiát, Sarif viszont bíróság elé állíttatná a volt elnököt
hazaárulás vádjával. No és persze mindkét párt a saját szövetségi rendszeréből
szeretne új elnököt.

Ha Zardari vagy Sarif az iszlamistákkal keres szorosabb szövetséget a
közeljövőben, Eli Karmon szerint az al-Kaida veszélyesebbé válhat, mint jelenleg
Irán. Mindemellett a Tel Aviv-i Egyetem Irán-szakértője, Efraim Kam szerint, ha
Pakisztánban iszlám forradalom zajlik le, Teherán valószínűleg szövetségesi
viszonyt keres majd Iszlamabaddal.

Bár valószínűleg Zardari is és Sarif is ragaszkodni fog a saját elképzeléséhez,
mindketten érzik az elégedetlenkedő tömegek felől érkező nyomást: a nehéz
gazdasági helyzet, a magas infláció, a gyakori áramkimaradások és a törzsi
területeken fokozódó harci készültség mind-mind gyors megoldásra váró kérdés. Ha
nem jutnak konszenzusra, rövid időn belül az ő képeiket égetik majd a
feldühödött tömegek az utcákon.

Egyes szakértők szerint, ha a pakisztáni kormány csődöt mond, újra színre léphet
a hadsereg is, amely utoljára tíz évvel ezelőtt, éppen Musarraf vezetésével
avatkozott bele az ügyekbe. Ezzel a hatalom várományosai között felmerült Asfaj
Kajani tábornok neve is, aki tavaly decemberben vette át a hadsereg irányítását,
miután Musarraf lemondott erről a tisztéről. Korábban a hírszerzés vezetője
volt, ma inkább liberális, Nyugat-párti nézeteiről ismert.

Musarraf sorsa még kérdéses: ha Iszlamabadban marad, hamarosan vád alá
helyezhetik, ha száműzetésre kényszerül, potenciálisan választhatja Londont,
Törökországot, Amerikát vagy akár Szaúd-Arábiát is. Emellett ismét az iszlám
militánsok célkeresztjébe is bekerülhet, hiszen az al-Kaida második számú
vezetője, Ajman al-Zavahiri a közelmúltban „az iszlám egyik, ha nem a legnagyobb
ellenségének” titulálta.

Olvasson tovább: