hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Halálos fenyegetés
2000 kilométeres hatótávolságú rakétát tesztelt Irán

2008. 07. 16.
Sikeres rakétakísérletet hajtott végre Irán. A perzsa állam kilenc közepes és nagy hatótávolságú rakétát lőtt ki, és egyben bejelentette, hogy izraeli és amerikai célpontok ellen indít csapást, amennyiben támadás éri.



Teheráni fenyegetés. Európát is elérhetik az iráni rakéták

Grafika: Szabados Attila

A tesztelt rakéták közül az egyik, a Sahab-3 típusú hatótávolsága 2000
kilométer, vagyis képes elérni Izraelt, illetve a Perzsa-öböl térségében működő
amerikai katonai támaszpontokat.

A rakétakísérleteket az iráni hadsereg elit egysége, a Forradalmi Gárda hajtotta
végre a Perzsa-öbölben tartott hadgyakorlata során. Iráni bejelentés szerint, ha
az Egyesült Államok megtámadná az ország atomlétesítményeit, az első
válaszcsapás célpontja Tel Aviv és az öbölben lévő amerikai hadiflotta lesz.

Az iráni elnök a fejlődő országok malajziai csúcstalálkozóján szánalmasnak
nevezte az országa elleni fenyegetéseket. „Sem Bush úr, sem barátai nem képesek
egy karcolásnyi kárt sem ejteni az iráni népen” – mondta Mahmúd Ahmadinezsád.

A rakétakísérletek hírére ismét két dollárral emelkedett az olajár, amely az
előző napokban jelentősen csökkent. Izraelben éles reakciókat váltott ki az
iráni fenyegetés. Az egyik miniszter szerint elkerülhetetlen a katonai
konfliktus. „Izraelnek fel kell készülnie arra, hogy egymaga tegye meg azt, amit
meg kell tenni” – jelentette ki a knesszetben Zeev Boim izraeli építésügyi
miniszter.

Az ellenzéki Likud párt képviselője szerint ugyanakkor Izrael meg tudja
védelmezni magát az iráni rakétákkal szemben. „Tisztában kell lennünk azzal,
hogy ha egyszer az iráni rakétákat atomtöltettel szerelik fel, akkor az halálos
fenyegetést jelentene nemcsak Izrael, hanem Nyugat-Európa számára is. Ezért meg
kell tennünk mindent, hogy ezt megakadályozzuk, mielőtt még túl késő lenne” –
figyelmeztetett Juval Steinitz parlamenti képviselő.

Az iráni rakétafenyegetéseket elítélte az Egyesült Államok is, de Washington
továbbra is diplomáciai úton szeretné elérni a teheráni atomprogram leállítását.

Meteor okozott pánikot Tel Avivban

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!