Kereső toggle

A Koszovó-csapda

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Koszovó február 17-én ki-kiáltotta és méltósággal megünnepelte
függetlenségét – volt tűzijáték és utcai felvonulás, óriástorta, ének és zene. A
szuverén Koszovó Köztársaságot máris elismerte számos ország, és az EU tagjai is
(néhány kivételtől eltekintve) jelezték, hamarosan követik az amerikai példát. E
felhőtlennek tűnő kezdet után nem illendő azt feszegetni: nyolc év ENSZ-EU-NATO
kliens-státusz és számolatlan segélymilliárdok után Koszovó egyáltalán nincs
felkészülve az önálló állami létre.

Fabio Mini olasz tábornoknak nin-csenek illúziói. Mini szerint Koszovó
függetlensége nem az átlagembereknek – akik annyira nem hisznek már a
függetlenségben, hogy a választásokon csak 45 százalékuk szavazott –, hanem „a
klánoknak kell, akiknek szükségük van egy helyre, ahol új bankokat lehet nyitni.
Egy szabadkikötőre a keletről érkező pénzeknek, mert Monte Carlo, Ciprus,
Madeira már nem megbízhatóak….” – írta a Corriere Della Sera című lapban a
tábornok, aki 2002 októbere és 2003 októbere között a NATO-erők parancsnoka volt
Koszovóban.

A demokratikus intézmények csak papíron léteznek az új államban. A gazdaság
stagnál, mert nincs semmiféle termelő tevékenység. A munkanélküliség 57 százalék
körüli, de a 25 év alattiak körében inkább 70 – és a lakosság fele 25 év alatti.
Ezen csak nagyarányú befektetésekkel lehetne változtatni, de a befektetőket
elriasztja a jogbizonytalanság, a közbiztonság hiánya és a korrupció. Nem
működnek a közszolgáltatások – nyolc év alatt nem sikerült elérni, hogy
folyamatos legyen az áramszolgáltatás, és rendszeresen elszállítsák a szemetet
(egy helyi vicc szerint Koszovóban csak két szeméttelep van: az út jobb oldala
és az út bal oldala). Közbiztonság gyakorlatilag nem létezik – annak ellenére,
hogy a rendőrök lakossághoz viszonyított aránya egész Európában itt a
legmagasabb. Az igazságszolgáltatás csak annak szolgáltat igazságot, akinek mély
zsebe és jó bűnszervezeti kapcsolatai vannak. Rendőrök, pénzügyőrök, bírák
gyorsan a célponttá válnak, ha egy befolyásosabb gengsztert mernek zaklatni.

A negatív indexek szempontjából viszont Koszovó a csúcson van. A korrupció fő
haszonhúzói a nemzetközi bürokraták. Az etnikai és vallási tisztogatás, ha még
nem is valósult meg tökéletesen, jó úton halad: a jugoszláv fegyveres erők
visszavonulása után negyedmillió szerbet, cigányt, goranit és nem-muszlim albánt
üldöztek el (gyakran a KFOR közreműködésével). A függetlenségi mozgalmat
eredetileg nagyrészt az európai és amerikai albán bűnszervezetek finanszírozták,
és ez a kapcsolat a mai napig fennmaradt, mert előnyös mind a bűnszervezetek,
mind a politikai karriert választó felkelők számára. A titkosszolgálatok és
rendvédelmi szervek bizalmas jelentései a Koszovót irányító új politikai elit
valamennyi tagját kapcsolatba hozzák a szervezett bűnözéssel. Ma Koszovó az
európai kábítószer-kereskedelem egyik fő elosztó központja és tranzit-útvonala:
az Interpol óvatos becslése szerint koszovói szervezetek ellenőrzik és
irányítják Európa heroinforgalmának mintegy 40 százalékát. Koszovóban a
bűnszervezetek nem korrumpálják és nem befolyásolják a kormányt – ők maguk
alkotják a kormányt.

Az ENSZ és az EU nemzetközi bürokratáinak sikerült nagyrészt titokban tartaniuk,
hogy Koszovó mekkora kudarc a nemzetközi közösség számára. Ebben nyilván
szerepet játszott, hogy a konkrét problémákat elsősorban a szerbiai és a helyi
sajtóban szellőztették: albánul senki nem ért, és amit a szerbek mondanak, az
automatikusan megbízhatatlan információnak számít.

Koszovó valószínűleg működésképtelen állam lesz, amely évtizedeken át csak
külföldi segélyekkel tud fönnmaradni; idegen segítség nélkül képtelen lesz
kormányozni vagy megvédeni önmagát; rendőrségét és igazságszolgáltatását Európa
fogja irányítani. Nem fog helyet kapni sem az ENSZ-ben (mert Oroszország és Kína
vétóját nem lehet figyelmen kívül hagyni), sem a modern állam működéséhez
nélkülözhetetlen nemzetközi szervezetekben. De fontos egyáltalán, hogy a
nemzetközi bürokraták eltapsoltak (és elsikkasztottak) néhány milliárd eurót?
Fontos, hogy kétmillió koszovói tud-e üzemeltetni egy modern államot, vagy
visszacsúsznak az anarchiába? Fontos egyáltalán, hogy az új állam vezetői
bűnszervezeteket irányítanak, és valószínűleg háborús bűnösök is? Talán nem is
lenne fontos, ha Koszovó nem a Balkánon lenne.

A szerb kormány több fórumon is elég világosan és érthetően hangsúlyozta, hogy
nem tervezi fegyveres erővel felszámolni Koszovó függetlenségét. Ez nem jelenti
azt, hogy Szerbia nem fog valamilyen módon beavatkozni, ha a Koszovóban maradt
szerbek újabb etnikai tisztogatás áldozatai lesznek. Nem jelenti azt sem, hogy
meg tudja (vagy nagyon meg akarja) fékezni a forrófejű nacionalista milíciákat.
És az albánok egy szóval sem mondták, hogy elégedettek Koszovóval, és nem
szándékoznak folytatni a Nagy Albánia megteremtésére irányuló hadjáratukat,
amelyet kénytelenek voltak felfüggeszteni 2001-ben. Nyugat-Macedóniában,
Észak-Görögországban, Crna Gorában, Szerbiában sok albán él, és a Koszovóban
bevált módszerekkel meg lehet ismételni a koszovói sikert – ami viszont
beláthatatlan következményekkel járhat, különösen, ha az érintett államok
szövetségesei is beavatkoznak.

De ennél valamivel többről van szó. A világ valószínűleg túlélné a balkáni
határok erőszakos átrajzolását. De Mini tábornok szerint a koszovói függetlenség
kikiáltása – vagy talán inkább a függetlenséghez vezető út – bátorítást ad a
világ valamennyi függetlenségi mozgalmának, és utat nyit további erőszakos úton
történő határmódosításoknak. „…(a) függetlenségi nyilatkozat felrúgja az államok
szuverenitásán alapuló nemzetközi jogot. … És ha az ENSZ elismeri a koszovói
függetlenséget, ezzel mindenkit feljogosít ugyanerre: Észak-Írországot, a
baszkokat, a csecseneket, a katalánokat. Az elsők a boszniai szerbek lesznek:
köztársasági státuszuk magasabb, mint Koszovóé – azonnal kiválhatnak a boszniai
államszövetségből. Gyakorlatilag ugyanazt követelik, amit Milosevics akart…”.

A nemzetközi jog két alapelve az 1684-es vesztfáliai béke óta az államok
szuverenitása és területi integritása. Ezeket az elveket persze számtalanszor
megsértették, háromszáz éven át mégis ezek maradtak a nemzetközi jog alapvető
elemei. A második világháború pusztításai után a te-rületi integritás és állami
szuverenitás bekerült az ENSZ alapokmányába is. A hidegháborúra megoldást kereső
Helsinki Egyezmény is megerősítette ezeket az elveket, és kiegészítette őket a
határok sérthetetlenségének elvével. Ezek általános és univerzális érvényű
elvek, melyek garantálják, hogy a kis államoknak se kelljen tartaniuk erősebb
szomszédaik agresz-sziójától. Nem lehet felfüggeszteni őket különleges
esetekben, vagy azért, mert akadályozzák egy erős állam politikai céljait. A
jelentésük egyszerű és világos: határokat nem lehet megváltoztatni az érintett
államok beleegyezése nélkül. Ezt a világos és áttekinthető rendszert rúgná föl
Koszovó függetlenségének elismerése – az orosz ultranacionalista Zsirinovszkij
szerint egyenesen Európa újrafelosztásának küszöbén vagyunk.

A függetlenség körül bábáskodó amerikai és EU-bürokraták és politikusok
hangoztatják, hogy Koszovó „különleges eset”, és hogy „nem lesz precedens”. De
nemzetközi precedens nem feltétlenül abból lesz, amit annak szánnak, hanem
abból, amit a gyakorlat elfogad annak. A világ különböző függetlenségi mozgalmai
máris jelezték, hogy ők bizony precedensnek tekintik a koszovói eseményeket, és
ha az albánoknak bejön a dolog, ők is megpróbálják. India, Kína, Oroszország,
Spanyolország, Ciprus, Románia, Szlovákia és még egy tucat más állam pontosan
ezért jelentette be, hogy nem szándékoznak elismerni Koszovó függetlenségét.

Tom Clancy aforizmája szerint „ha fenékbe akarod rúgni a tigrist, jó, ha van egy
terved arra is, hogy hogyan birkózol meg a fogaival”. A koszovói függetlenség
kérdésében láthatóan az amerikai és az EU-diplomácia eddig csak a fenékberúgás
tervével állt elő, de egyelőre fogalmuk sincs arról, hogyan kezeljék a
helyzetet, ha a tigris megfordul és rájuk támad.

(A szerző katonapolitikai szakértő)

Támogatók és ellenzők

Koszovó megosztotta a világot. Az Európai Unió 27 tagállama közül a nagyok –
Nagy-Britannia, Franciaország és Németország – egyértelműen támogatják az új
balkáni állam létrejöttét, míg négyen – Ciprus, Szlovákia, Románia és
Görögország – elutasítják a koszovói állam elismerését.



sötétkék: már hivatalosan elismerték

világoskék: hamarosan elismerik

szürke: nem döntöttek vagy semlegesek

narancssárga: további tárgyalásokat sürgetnek

citromsárga: nem hajlandók elismerni

Az Egyesült Államok elsőként üdvözölte a függetlenségi nyilatkozatot,
Oroszország viszont „illegitim aktusnak” nevezte, és közleményben utasította el
azt. Moszkva az ENSZ Biztonsági Tanácsához fordult az ügyben, mondván, az sérti
az ENSZ alapokmányát és Szerbia szuverenitását. Oroszország a háttérben –
amellett, hogy balkáni befolyását is szeretné megőrizni – az orosz nemzetiségi
érzelmek fellángolásától tart, mely a legpesszimistább forgatókönyvek alapján
akár még a föderáció szétesésével is fenyegethet.

A Szerbiával jó kapcsolatokat ápoló Kína is aggódik, természetesen szintén
belpolitikai megfontolásokból. Peking attól tart, hogy az európai sikereken
felbuzdulva Tajvan, sőt Tibet is hasonló egyoldalú és radikális lépéseket tesz
függetlensége kivívásáért, s ehhez támogatókat is talál.

Nem meglepő, hogy viszont Tajpej az elsők közt üdvözölte az új európai állam
létrejöttét.

Kínához hasonlóan Izrael is tart a koszovói precedenstől, mivel palesztin
részről az egyoldalú elszakadás hivatkozási alap lehet területi konfliktus
megoldására.

A „nagyok” mellett Srí Lanka is „kockázatos precedensnek” nevezte, és jelentős
veszélyforrásként értékelte az eseményeket. Az ország szingaléz többsége már
több mint húsz éve küzd a tamil tigrisek függetlenedési törekvéseivel, és a
konfliktusban csak tavaly 5500 ember vesztette életét.

Olvasson tovább: