Kereső toggle

Merre tart Szerbia?

Választások Koszovó árnyékában

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Pár nappal az után, hogy az Oroszországot Belgrád mentorának tekintő
radikális nacionalista jelölt megnyerte a szerbiai elnökválasztás első
fordulóját, a szerbek már meg is egyeztek Moszkvával arról, hogy gyakorlatilag
orosz kézbe kerül a szerb energiaipar.



Tomiszlav Nikolics, az első forduló győztese

Az egyik szemünk sír, a másik nevet: jól szerepelt ugyan a magyar jelölt a
szerbiai elnökválasztáson, de kérdés, hogy a Pásztor Istvánra leadott százezer
szavazat mennyi muníciót ad a magyaroknak a második forduló előtti
tárgyalásokhoz. Ráadásul megdőlt a demokraták alaptétele, miszerint minél többen
mennek el voksolni, annál inkább háttérbe szorulnak a szélsőségek. A radikális
nacionalistának tartott Tomiszlav Nikolics ugyanis meggyőző fölénnyel nyerte az
első fordulót. Közel 40 százalékot szerzett rendkívül magas, 60 százalékos
részvétel mellett. A második helyezett demokrata Borisz Tadics, a jelenlegi
államfő 35 százalékot kapott.

A vajdasági magyarok egyöntetű véleménye szerint győzelemként könyvelhetik el,
hogy a több politikai szervezetre szakadt vajdasági kisebbség egységre jutott,
és közös jelöltet állított a szerbiai elnökválasztáson. Pásztor István, aki
Szabadkán adta le voksát, előzetesen tisztes eredménynek tekintette, ha 80 ezer
szavazatot kap, ehhez képest több mint százezer voksot zsebelhetett be. Az
eredmény különösen akkor szembetűnő, ha hozzávesszük, hogy tavaly januárban a
parlamenti választásokon a még külön induló, és egymással is hadakozó magyar
pártoknak összesen csupán 65 ezer szavazatot sikerült szerezni. Ráadásul nem
volt még annyira régen a romániai EP-választás ahhoz, hogy ne emlékezzünk,
mennyire begyűrűzött az anyaországban uralkodó megosztottság az erdélyi magyarok
közé. Nem sokon múlt, hogy a széthúzás nem okozott súlyos károkat az európai
parlamenti székekért versengő magyar jelölteknek.

Vajdaságban viszont az összefogás vezetett szép eredményhez. Sokan mégis
szkeptikusak azzal kapcsolatban, hogy mennyire erős tárgyalási pozíciót biztosít
a magyar szervezeteknek a több, mint háromszázalékos eredmény a második forduló
előtt. Az persze világos, hogy kizárólag Borisz Tadicsot „környékezhetik” meg,
akitől azt várják, hogy támogatásukért cserébe átvállalja programjuk fontosabb
pontjainak teljesítését. A megbeszélések alapja az európai értékrend és a
kisebbségi autonómia támogatása – mondja Pásztor. A Nyugat-barátnak tartott
államfőtől első ránézésre ez nem lenne nagy áldozat. Tadics azonban zokon vette,
hogy a magyarok önálló jelöltet állítottak, és durván kirohant ellenük vajdasági
kortesbeszédében. Ráadásul Tadics ellenzi Koszovó elszakadását, amit a nyugati
vezető körök gyakorlatilag már tudomásul vettek. Pásztor István viszont – a
liberális jelölt mellett egyedüliként – ki merte mondani, hogy a renegát
dél-szerbiai tartomány gyakorlatilag már nem része Szerbiának. A vajdasági
magyar vezetők azt is hozzáteszik, hogy Koszovó és Vajdaság sorsa között
semmilyen párhuzamot nem lehet vonni.

A Szerb Radikális Párt jelöltje, Tomiszlav Nikolics viszont kampányában arra
helyezte a hangsúlyt, hogy Koszovót mindenáron meg kell tartani. Ehhez
Moszkvától várja a segítséget, amely a többségében albánok lakta tartomány
kérdésében is szemben áll a Nyugattal. Oroszország befolyásának növekedését
jelzi, hogy a szerb kormány sietve jelentette be: megegyezett Moszkvával arról,
hogy Szerbián keresztül halad majd a Déli Áramlat gázvezeték nyomvonala. Cserébe
a szerbek többségi részesedést biztosítanak a Gazprom részére az állami
olajmonopóliumból.

Nikolics, aki annak a Vojiszlav Seseljnek az utóda a radikálisok élén, akit
jelenleg a Hágai Nemzetközi Bíróság von kérdőre a délszláv háborúkban játszott
szerepéért, még így is megnyerte az első fordulót. A radikális vezető elsősorban
a rendszerváltásból kiábrándult embereket igyekezett megnyerni. Azt hirdeti,
hogy Szerbia nem jár jól a NATO-val és az EU-val. A demokraták és a magyar
kisebbség szerint viszont csak a nyugati integrációval hagyhatja Szerbia végleg
maga mögött a milosevicsi rezsim és a balkáni háborúk emlékét.

A szerb elnöki hatalom ma már jobbára szimbolikus, a világ szeme mégis Szerbián
van. Február harmadikán ugyanis eldől, hogy a hat és félmillió szavazó melyik
utat választja.

Olvasson tovább: