hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Oroszország díszelnöke lehet

2007. 12. 19.
Az orosz állami dumában együttesen a mandátumok háromnegyedével rendelkező két párt – az Egységes Oroszország és az Igazságos Oroszország –, valamint két parlamenten kívüli kis párt Dmitrij Anatoljevics Medvegyevet jelölte az ország elnökének. A döntés mögött álló Vlagyimir Putyin egy televíziós beszédben is letette mellette az obulusát. Sietve támogatásáról biztosította az orosz ortodox egyház is. Ennél biztosabb háttérrel és eséllyel tehát aligha indulhat politikus az államfői posztért, amelyet Medvegyev – szinte függetlenül attól, hogy kik lesznek az ellenfelei – csaknem biztosan már a március 2-ára kitűzött elnökválasztás első fordulójában elnyer.

Dmitrij Medvegyevben a kül- és belföldi megfigyelők, politológusok
tulajdonképpen már hoszszabb ideje látták az elnökségért harmadjára nem
indulható Vlagyimir Putyin utódát. A legutóbbi időben azonban új találgatások
röppentek föl: a jelenlegi miniszterelnököt, Viktor Zubkovot jelöli az államfő;
egészen váratlan jelöltet húz elő bűvészcilinderéből stb. Így aztán most szinte
meglepetésnek tűnt, hogy nincs semmiféle meglepetés.

Oroszország következő elnöke 42 éves. Jogtudós, 1990-ben, az aspirantúra
elvégzése után a leningrádi városi tanácshoz került, ahol közeli munkatársa lett
az akkor ott tevékenykedő Vlagyimir Putyinnak, és közben tanított alma
materében, az abban az időben már Szentpétervári névre hallgató egyetemen.
Mentora magával vitte Moszkvába. 34 évesen a kormányapparátus helyettes főnöke,
három év múlva az elnöki hivatal vezetője, 2005 óta első
miniszterelnök-helyettes, egyidejűleg a Gazprom igazgatótanácsának elnöke. És
amit most minden róla cikkező újságíró szükségesnek tart hangsúlyozni: nincs
KGB-s múltja.

Jelölésének hírére nemcsak a Gazprom-részvények árfolyama, hanem az egész
moszkvai tőzsde gyors emelkedésnek indult. Az orosz üzletem-berek ugyanis
Medvegyevben látják annak biztosítékát, hogy a gazdaságpolitikában folytatódik
az eddigi putyini vonal, és nem következik be – amitől pedig mostanában nagyon
tartanak – a „bársonyos reprivatizáció”. Jelölésével viszonylag elégedettnek
látszik a külföld is. „Medvegyevet tartják a legliberálisabb, a legtechnokratább
és az üzleti élet iránt legbarátibb utódjelöltnek” – nyilatkozta Edward Parker,
a Fitch Ratings amerikai-angol hitelminősítő cég képviselője.

Hogy Medvegyev mennyire liberális és hogyan értelmezi a demokráciát – arról
megoszlanak a vélemények. De semmiképpen sem kifejezetten héja, mint például az
eddig fő riválisának számító másik első miniszterelnök-helyettes, a volt
hírszerző Szergej Ivanov. Medvegyev koordinálja országa hosszú távú gazdasági és
szociális terveinek kidolgozását, ahol – mint mondják – nagyfokú pragmatizmusról
tett tanúbizonyságot. Jó, sőt, kellemes szónok, megjelenésében és
szóhasználatában egyaránt fiatalos. Amikor az ő jelölése mellett döntött, Putyin
nyilvánvalóan nemcsak hozzá való lojalitását, hanem utódja máris jelentős hazai
ismertségét, népszerűségét, de Nyugaton is pozitívnak ítélt imázsát ugyancsak
figyelembe vette. A stílus persze maga az ember, mégis, alighanem téved, aki azt
hiszi, hogy alapvető kérdésekben a jövendő elnök különbözni fog a jelenlegitől,
hiszen az ő kreatúrája.

Az orosz sajtó olyan egyértelműen biztos Dmitrij Medvegyev megválasztásában,
hogy már a jövendő first ladyt mutatja be (Szvetlana Vlagyimirovnával – képünkön
– az általános iskola első osztálya óta ismerik egymást; a hölgy egy egyházi,
félig-meddig kulturális projektben való részvételen kívül nemigen politizál, jó
barátnője Alla Pugacsovának, a legünnepeltebb orosz popprimadonnának), illetve
azt találgatja, hogy kik kapnak majd helyet az új államfő „csapatában”.



Szvetlana Vlagyimirovná

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!