Kereső toggle

Orosz bomba Grúziára

Élet a Nagy Testvér árnyékában

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Grúzia ismét a nemzetközi figyelem középpontjába került: légterébe –
Tbiliszi állítása szerint – berepült egy orosz harci gép, és Citelubani község
közelében „elveszített” egy fel nem robbant rakétát. Mi történt tulajdonképpen,
és hogyan értékeli ezt? – ezzel a kérdéssel kerestük meg a Grúz (Georgiai)
Köztársaság budapesti képviseletét vezető Konsztantin Zsgenti nagykövetet.



Konsztantin Zsgenti

– Az akció célja világos: a Grúziában nemrégiben üzembe helyezett radart
akarták megsemmisíteni, hogy ne szerezzünk tudomást arról, hogy légterünkben
egyes országok gépei röpködnek. Viszont éppen ez a lokátor regisztrálta a
légtérsértést, mint ahogyan arra is bizonyítékaink vannak, hogy az év elején ki
bombázta a Kodori-hegyszorosban a száműzetésben működő abház kormány épületét és
egy iskolát. Amerikai, svéd, lett, litván nemzetközi megfigyelők vizsgálják a
helyszínen a mostani incidenst, aminek nagyon örülünk: fontos, hogy a világ
tisztán lássa a történteket. Szergej Ivanov orosz miniszterelnök-helyettes a
bizonyítékok ellenére kereken cáfolja, hogy az ő gépük repült be a grúz légtérbe
– felelős államférfi nem járhat így el.

Az utóbbi években Grúzia kapcsán jóformán mindig csak az abháziai és a
dél-oszétiai konfliktusról hallunk.

– Igen, ez ma számunkra a legfontosabb probléma. Aki ismeri a történelmet,
az tudja, hogy ugyanez volt a helyzet 1918-ban is, amikor Grúzia első ízben
nyerte el függetlenségét. Akkor is ugyanazok a külső erők támogatták a
szeparatistákat a független grúz állam elleni harcukban. A módszereik is
ugyanazok ma. A mostani konfliktusoknak két szakaszuk volt. Az első: a forró,
gyakorlatilag a háború, azt követte a második: a „szélcsend”. Most a harmadik
periódusról beszélhetünk, amikor a grúz kormány kinyilvánította, hogy kizárólag
békés eszközökkel kívánja megoldani e konfliktusokat, amelyeket kormányunk
igyekszik „nemzetköziesíteni”, azaz megoldásába olyan objektív, pártatlan
közvetítőket akar bevonni, akik valóban segíteni kívánják a helyzet rendezését.
Ilyen lehet az ENSZ, az EBESZ, a világ vezető hatalmai. Egyesek azt állítják,
hogy mi ki akarjuk szorítani a rendezésből Oroszországot. Ez nem igaz. Mi
tudjuk, hogy Oroszországnak vannak érdekei a térségben. Csak azzal nem értünk
egyet, hogy egyedül a kérdésben nem objektív Oroszország vegyen részt a
rendezésben. Ezért örültünk, amikor Ukrajna, Lengyelország és a balti államok
kifejezték készségüket arra, hogy Oroszország és az ENSZ mellett ők is
küldenének békefenntartókat a térségbe.

Grúzia 2000 főre akarja növelni az Irakban állomásozó békefenntartóinak a
számát, miközben más államok a kivonulást fontolgatják. Értelmezzük ezt úgy,
hogy országuk ezzel is ki akarja fejezni szolidaritását az Egyesült Államokkal
és a NATO-val, amelybe Grúzia törekszik? Igen ám, de az Észak-atlanti Szövetség
nem vesz fel tagjai közé olyan államokat, amelyeknek területi vitáik vannak
szomszédaikkal.

– Reméljük, hogy ezek a viták a legközelebbi években megoldódnak. Nincs
ugyanis grúz–oszét és grúz–abház konfliktus, csak konfliktus Abházia és
Dél-Oszétia területén. Az utóbbiban nemcsak oszétok és grúzok, hanem sajnos más
erők is részt vesznek. Kevesen tudják, hogy Grúzia területén háromszor annyi
oszét él, mint Dél-Oszétiában. Semmi problémájuk nincsen, és készek ott élni. Ők
hozták létre Dél-Oszétia ideiglenes kormányát, élén Szanakojevvel. Abházia
területén etnikai tisztogatás folyt külső erők támogatásával. Térjenek haza oda
az elűzött grúzok, aztán neki lehet állni a konfliktus rendezésének népszavazás,
választás útján. Ami Irakot illeti, oda nemcsak szolidaritásból küldtünk
csapatokat, hanem mert ki akarjuk venni részünket a terror elleni küzdelemből. A
NATO-tagság elnyerésére valóban törekszünk, hadseregünket is igyekszünk
felkészíteni, átállítani az ebből fakadó követelményekre.

Miért fontos Magyarország Grúzia számára?

– Sokat tanulhatunk önöktől a tekintetben, hogy hogyan járta be Magyarország
az európai és az euroatlanti integráció útját. Ezért is nyitottunk Budapesten
képviseletet, amely hamarosan már „száz százalékos nagykövetség” lesz. Közös
gyökereink vannak, sok a közös vonás történelmünkben. Például 1956-ban
Tbilisziben ugyanaz történt, ami Magyarországon, legfeljebb nem olyan
méretekben. A szovjet csapatok ott is a fiatalok közé lőttek az utcákon.
Valamennyi magyar vezetőnek – köztük az állam- és a kormányfőnek – van érvényes
meghívása grúz kollégájától, és valószínűleg még az idén októberben Tbiliszibe
látogat a magyar külügyminiszter.

Olvasson tovább: