Kereső toggle

Török válság

Világi és vallási erők ütköznek

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A török alkotmánybíróság érvénytelenítette az ankarai parlament
elnökválasztási eljárásának első fordulóját, mivel az iszlamista háttérrel
rendelkező Abdullah Gül eddigi külügyminiszter nem kapta meg a szükséges
kétharmados támogatást. A döntés és az azt megelőző belpolitikai csatározások
következtében előrehozott választások várhatók Törökországban.



Recep Tayyip Erdogan szónokol Musztafa Kemal Atatürk posztere előtt

Fotók: AP

Az ankarai alkotmánybíróság 9:2 arányban formai hibára hivatkozva
érvénytelenítette az elnökválasztásra irányuló pénteki szavazást, mivel az
ellenzéki képviselők távolmaradása miatt nem volt meg az érvényességhez
szükséges kétharmados többség. Az egyetlen elnökjelölt, Abdullah Gül eddigi
külügyminiszter (kis képünkön) – és Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök szoros
szövetségese – azonban ennek ellenére folytatni kívánta a háromfordulós
eljárást, ami miatt a legjelentősebb világi párt alkotta ellenzék az
alkotmánybíróság elé vitte az ügyet, kérve a szavazás érvénytelenítését.

Az ellenzék valódi célja azonban az volt, hogy megakadályozza Gül elnöki
kinevezését. A szekuláris ellenzék ugyanis attól tart, hogy Gül esetleges
kinevezésével az elnöki pozíció, a kormány és a parlament is az AKP ellenőrzése
alá kerülne, és így már nem lenne akadálya annak, hogy iszlamista fordulat
következzen be az országban. Gül lenne ugyanis az első olyan török elnök, akinek
felesége és lánya fejkendőt visel. A vallási fordulattól való félelmükben az
elmúlt hetekben több százezren tüntettek a kormány jelöltje ellen, főleg nők,
akik eddigi nyugati életvitelüket, megszerzett szabadságjogaikat és gazdasági
érvényesülésüket féltik.

Az alkotmánybíróság döntése azért is tekinthető sokkal inkább politikai, mint
jogi jellegűnek, mert a múltban már több elnököt választott meg a török
parlament a Gülénél sokkal kisebb támogatottság mellett. A bíróság döntése így
inkább értelmezhető a világi politikai elit érdekeinek védelmezéseként
Erdogannal és a feltörekvő vallási rétegekkel szemben. Annál is inkább, mert a
világi értékek legfőbb védelmezőjeként fellépő hadsereg erős politikai
befolyással rendelkezik Törökországban, többek között a bírói testületben is
(lásd keretes írásunkat).

Ez alkalommal is éles hangú felszólításában figyelmeztette a jelenlegi kormányt,
hogy kész beavatkozni az eseményekbe, amennyiben Erdogan túlontúl elszakadna a
köztársaság „gerincét” képező sze-kuláris politikától. Erdogan és Gül ugyanis
korábban egy iszlamista mozgalomhoz tartoztak, amelyet – a hadsereg nyomására –
1998-ban betiltottak, Erdogan pedig korábban már több hónapot töltött börtönben,
miután az ügyészség úgy ítélte, hogy az általa idézett iszlamista vers vallási
gyűlöletre buzdító jellegű volt.

A döntést követően Erdogan kijelentette, hogy „a parlamentáris rend-szerbe
olyan beavatkozás történt, amely miatt a legfőbb szuverén hatalomhoz, a néphez
fordul”. Ennek értelmében a novemberre tervezett parlamenti választások „lehető
legkorábbra” történő előrehozatalát fogja kérni az országgyűléstől, így azokra
június 24-én vagy július elsején kerülhet sor. Emellett javaslatot tett az
alkotmány olyan módosítására, hogy az elnököt ne a parlament, hanem közvetlenül
a nép válassza meg. Erdogan azt reméli, hogy az előrehozott választásokkal
kormánya új meghatalmazást kap, amivel sikerül az országot kivezetnie az elmúlt
hetekben eluralkodott belpolitikai válságból, amely a hadsereg beavatkozással
való fenyegetése miatt vált egyre súlyosabbá.

Az Európai Unió is aggodalommal figyeli a törökországi eseményeket, és
felszólította a török hadsereget, hogy tartsa tiszteletben a demokratikus
játékszabályokat, és maradjon ki a politikai kérdések rendezéséből, ellenkező
esetben veszélybe kerülhet Törökország uniós csatlakozása. José Manuel Barroso,
az Európai Bizottság elnöke a CNN-nek adott nyilatkozatában kijelentette:
reméli, hogy Törökország egy nap az unió tagja lesz, azonban „ehhez
Törökországnak politikai és gazdasági értelemben is valódi európai országgá kell
válnia”.

Törökország politikai stabilitása elsődleges fontosságú a konfliktusokkal
terhelt közel-keleti térségben. A NATO-tag Törökország Irakkal, Iránnal és
Szíriával is határos, ugyanakkor jó kapcsolatokat ápol Izraellel. Az Egyesült
Államok egyik fontos szövetségese, az ország déli részén katonai bázist
bocsátott az amerikai hadsereg rendelkezésére, mely igen fontos feladatokat lát
el az Észak- és Közép-Irakban állomásozó amerikai csapatok ellátásában.

Feljövőben a vidék

A vidéki vallásos lakosság támogatására épülő jobboldali Igazság és Fejlődés
Pártja (AKP) hosszú ideig a politikai élet perifériáján volt, azonban
fokozatosan egyre nagyobb teret nyer, ahogy a vidéki népesség egyre nagyobb
arányban költözik a városokba, és gazdaságilag mind feljebb kapaszkodik. Az AKP
2002-ben jelentős választási sikert ért el, ma az 550 fős parlamentben 351
képviselője van. Az iszlamista gyö-kerekkel rendelkező párt az elmúlt évek során
többször tett kísérletet iszlám törvényeknek – például a házasságtörés
tiltásának, a fej-kendőviselés előírásának – állami szintre történő emelésére,
ami vi-szont kiváltotta a szekuláris társadalom és nem utolsósorban a hadsereg
tiltakozását.

Atatürk öröksége

A Ottomán Birodalom helyére lépő modern kori Törökországot 1923-ban
alapította meg Musztafa Kemal Atatürk tábornok. Atatürk feltett szándéka volt,
hogy a nagyrészt muzulmán lakosságú országban mo-dern, világi államot hozzon
létre. Ennek érdekében alapvető reformokat hajtott végre: az emancipáció
jegyében – számos európai országot megelőzve – szavazati jogot adott a nőknek, a
nyugati öltözködési stílust támogatva betiltotta a fejkendő viselését az állami
intézményekben, az arab írásmód helyére bevezette a latin betűs írást, a jogi
reform keretében felszámolta az iszlám vallási intézményeket. Azóta a hadsereg
úgy tekint magára, mint Atatürk szekuláris politikai örökségének legfőbb
védelmezőjére, amelyeknek minden olyan esetben be kell avatkoznia, amikor a
világi köztársasági értékek veszélybe kerülnek. Így az elmúlt ötven év során már
négy kormányt buktatott meg, legutóbb 1997-ben Necmettin Erbakan iszlamista
miniszterelnök kormányát.

Olvasson tovább: