Kereső toggle

Választanak a franciák

Csak ketten jutnak tovább

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Hosszas választási előkampány után húsvét hétfőn elindult a mindössze
kétszer két hétig tartó hivatalos kampány is Franciaországban, melynek során két
fordulóban új elnököt választanak a franciák. Az első fordulóra április 22-én
kerül sor, melyből a két legtöbb szavazatot kapó jelölt jut tovább a két héttel
később, május 6-án sorra kerülő második fordulóba.

A kínálat széles – a tizenkét jelölt a teljes politikai palettát felöleli –, a
tét pedig nagy. Az elmúlt ötven évben soha nem volt még Franciaországnak akkora
szüksége irányváltásra, mint ma.



Ségoléne Royal



Nicolas Sarkozy

A hivatalos kampányidőszak húsvét hétfőn lépett életbe Franciaországban –
ekkor kezdték el ugyanis sugározni a jelöltek reklámjait a nemzeti televízió- és
rádiócsatornákon, szigorúan az egyenlőség jegyében. Ellentétben azzal a sok
helyütt megszokott eljárással, hogy a média addig játssza a fizetett
kampányhirdetéseket, ameddig a pártok fizetnek, Franciaországban mindenki
ugyanannyi megszólalási lehetőséget kap: a televíziókban például negyvenöt
percet. Ebben az időben a jelöltek különböző hosszúságú és stílusú klipeket
mutatnak be, melyek mindegyikét felirattal kell ellátni a halláskárosultak
számára. Szintén a politikai korrektség jellemzi a plakátokon való megjelenést:
a jelöltek mindegyikének azonos mennyiségű felület áll a rendelkezésére.

Ez a szigorúan szabályozott kampány természetesen a kis pártok jelöltjeinek
kedvez, akikből jellegzetes módon elég sok van Franciaországban. A baloldalon
legalább négy kommunista jelölt indul – így fordulhat elő az, hogy a
kampányrendezvényekről beszámoló híradóban legalább ennyiszer hallható az
Internacionálé, amelyet a legutóbbi időkig maguk a szocialisták is énekeltek
rendezvényeiken. A kommunista jelöltek közül Marie-George Buffet a jobb napokat
is megélt, jelenleg 3 százalékos népszerűségnek örvendő Francia Kommunista Párt
(PCF) jelöltje, Arlette Laguiller a Dolgozók Harca (LO), Gérard Schivardi a
Munkások Pártja (PO), Olivier Besancenot pedig a Kommunista Forradalmi Liga (LCR)
képviseletében indul a választásokon.

A kis pártok jelöltjei közül különben – jobb- és baloldalon egyaránt – csak
Besancenot közelíti meg a bűvös öt százalékot, amelynek elérése esetén a kampány
költségeit az állam megtéríti.

A kommunista jelöltek mellett a baloldalhoz sorolható még Dominique Voynet, a
zöldek elnökjelöltje, illetve a génmanipulált termények elleni harcos
fellépéséről ismert José Bové antiglobalista politikus. Ez utóbbi programját a
magyar gazdák meglepőnek tartanák, Bové ugyanis úgy látja, hogy a francia
gazdákat ellehetetleníti az Európai Unió, számukra az unióhoz való tartozás
elsősorban negatívumokkal jár.

A baloldal jelöltjei – beleértve a szocialista Ségoléne Royalt is – elsősorban
az állam további gondoskodását és nagyobb anyagi biztonságot ígérnek a
választóknak. Marie-George Buffet például a 35 órás munkahét további
csökkentését – a kitűzött cél a heti 32 óra –, a minimálbér bruttó 1500 euróra
emelését, Arlette Laguiller a fizetések 300 euróval történő megemelést ígéri,
Olivier Besancenot pedig ez utóbbi kettőt egyidejűleg. (Hasonló számok és célok
jelennek meg Ségoléne Royal programjában is.)

A tizenkét jelölt közül három tekinthető jobboldalinak, akik közül kettő –
Jean-Marie Le Pen és Philippe de Villiers – a francia szélsőjobbhoz sorolható. A
jobboldali jelöltek, és különösen a szélsőjobb jelöltjei, a biztonsághoz
sorolható témaköröket hangsúlyozzák jobban. Ennek megfelelően Jean-Marie Le Pen
és Philippe de Villiers egyaránt visszaállítaná a halálbüntetést; Le Pen
mindemellett tíz évre csökkentené a büntethetőség korhatárát. A két
szélsőjobboldali jelölt hasonló programmal rendelkezik a bevándorlással és a
bevándorlókkal kapcsolatban – ezek egyike sem a politikai korrektség jegyében
született. Philippe de Villiers felfüggesztené az iszlám mecsetek építését,
illetve feloszlatná a franciaországi Iszlám Tanácsot, Jean-Marie Le Pen ennél is
továbbmenne: bezáratná a radikális mecseteket. Mindkét szélsőjobboldali jelölt
felfüggesztené a családegyesítéseket, vagyis az ezen a jogcímen megszerezhető
állampolgárságot, valamint megszüntetné a kettős állampolgárság intézményét is.


A bevándorlás kérdését a jobboldali gyűjtőpárt (UMP) jelöltje is kampányának
egyik központi elemévé tette. Nicolas Sarkozy vezette be a „választott
bevándorlás” fogalmát: ennek értelmében a francia állam választja meg, hogy
milyen országokból, milyen szakmákban dolgozókat kíván beengedni területére. (A
bevándorlóktól Sarkozy megkövetelné a francia nyelv ismeretét is.) Sarkozy
programjának érdekes eleme, hogy változtatna a köztársaság egyik „szent
tehenének” is nevezett vallási törvényen, és lehetővé tenné, hogy az állam részt
vegyen a felekezetek anyagi támogatásában.

Lapzártánkkor a két legesélyesebb jelölt, Nicolas Sarkozy és Ségoléne Royal
közötti erőviszonyok kiegyenlítődni látszanak, így a vasárnapi szavazás
kimenetele sok meglepetést tartogathat még.



Jean-Marie Le Pen és Francois Bayrou befuthatnak még

Ellenszélben

Érdekes módon sem Ségoléne Royal, sem pedig Nicolas Sarkozy nem kapta meg
saját pártjának, illetve párttársainak maradéktalan támogatását. Royalt, az
ország sokáig legnépszerűbb politikusát hosszú vitát követően választották a
szocialisták elnökjelöltjévé, de a párt vezetői – pártfőtitkár élettársát
leszámítva – sohasem hitték el, hogy ez volt a helyes döntés.

Ségoléne Royalt bizonyára kellemetlenül érintette az a visszafogott
támogatás, amelyet saját pártja nagy befolyású vezetőitől, az „elefántoknak”
nevezett meghatározó szocialista politikusoktól kapott a kampány során. Ez a
tartózkodó magatartás részben érthető, ugyanis Dominique Strass-Kahn vagy
Laurent Fabius Royal kihívói voltak a párton belül az elnökjelöltségért, de a
korábbi miniszterelnök, Lionel Jospin is azt követően lépett vissza a
megmérettetéstől, hogy nyilvánvalóvá vált a „royalisták” győzelme. Néhány belső
ember szerint a rivalizálás és a sértettség mellett ennek a háttérbe húzódásnak
az is az oka, hogy az „elefántok” nem hisznek Royal győzelmében – és mi tagadás,
a szocialista jelölt sokat tett François Bayrou népszerűségének a növekedéséért.
A centrista Bayrou népszerűsége az év elején ugyanis 10 százalék körül állt,
majd egy időszakban átlépte a 20 százalékos határt, és veszélyesen
megközelítette a szocialista jelöltet. Bayrou népszerűségének oka valószínűleg a
baloldali jelölt hibáiban keresendő, a centrista jelölt potenciális szavazói
ugyanis elsősorban a csalódott baloldaliak köréből érkeznek, akik elégedetlenek
a Royal által felvázolt politikával.

Nicolas Sarkozy könnyebb helyzetben volt, pártelnökként ugyanis
lényegesebben könnyebben meg tudta szerezni saját pártjában a jelöltséget –
nehezen kapta meg azonban saját táborának illusztris tagjaitól a támogatást.
Minisztertársai csak a kampány utolsó szakaszában álltak mögé, majd váratlan
fordulatként érkezett a vele szemben folyamatosan elutasító leköszönő elnök,
Jacques Chirac támogatása.

A Canard enchainé című lap szerint ennek oka, hogy Sarkozy megígérte:
amnesztiát ad Chirac számára minden olyan ügyben, amelyben leköszönése után
elmarasztalhatják. (Chirac párizsi polgármesterként és pártjának elnökeként több
olyan ügyben is érintett volt, amelyért például Alain Juppé volt miniszterelnök
korábban felfüggesztett börtönbüntetést kapott.)

Árulók mindkét oldalon

Mindkét oldalnak megvannak a maga árulói: szocialista oldalon a párt
gazdasági ügyekért felelős titkára jelentetett meg egy cseppet sem kedvező
könyvet Ségolène Royalról, míg a másik oldalon a kormányból egy hete kilépett
esélyegyenlőségi miniszternek jelenik meg könyve a választások előtti utolsó
hétvégén, Nicolas Sarkozyről.

A módszer megegyezik, az indítékok azonban merőben különbözőek. A posztjáról
februárban lemondott Eric Besson elsősorban a szocialista jelölt
gazdaságpolitikai programjával volt elégedetlen, populistának, improvizatívnak
és felelőtlennek tartva azt. Azouz Begag volt esélyegyenlőségi miniszter
esetében az indíték a személyes sértettség és a korábbi belügyminiszter iránti
bosszúvágy. A könyv eddig nyilvánosságra hozott részletei alapján Azouz Begag
leginkább azt sérelmezte, hogy a befolyásosabb miniszterek – algériai származása
miatt – csak arab miniszterként tekintettek rá. Begagnak már a nagyapja is
francia oldalon harcolt és esett el 1918-ban, mint ahogyan ezt Sarkozynek ki is
fejtette, aki ezt elfogadva kijelentette: „Te valóban franciább vagy, mint én”.

Olvasson tovább: