Kereső toggle

Szikrák a puskaporos hordón

Irán és a túszügy üzenete

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A brit tengerészgyalogosok elrablása és túszul ejtése lapzártánkkor érkezett
hír szerint még húsvét előtt megoldódik. Az iráni kalózakció azonban így is a
háború irányába terelte az eseményeket, mivel Teherán az „atomtúszokkal”
egyértelmű jelzést adott a Nyugatnak, hogy konfrontáció esetén minden eszközzel
kész bosszút állni, nemcsak a fő ellenségnek tekintett Amerikán és Izraelen,
hanem az őket támogató európaiakon is. Iránt nem érdeklik az ENSZ-szankciók, és
az sem, hogy a korábban csendes támogatójának számító Oroszország és Kína is
kihátrál az Ahmadinezsád-rezsim mögül.



Tüntetők a teheráni brit nagykövetség előtt. Kísért a múlt Fotó: AP

Kenneth Timmerman amerikai szakértő szerint több jel mutat arra, hogy a
teheráni vallási-politikai vezetők az öngyilkos merénylők mintájára készek
lennének Iránt „kamikáze országként” belevezetni a Nyugattal való háborúba. A
válságot pedig a túszejtéshez hasonló kisebb incidens is berobbanthatja.

A Bush-kormány közel-keleti szakértőjeként is dolgozó Timmerman a Front Page
című konzervatív folyóiratban megjelent cikkében felhívja a figyelmet arra, hogy
a ma inkább mérsékeltnek tekintett volt iráni elnök, Haszemi Rafszandzsani 2001.
december 14-én a teheráni egyetemen az Izraellel való atomháború lehetőségéről
kijelentette: „Az atombomba bevetése Izrael ellen teljesen elpusztítaná Izraelt,
míg Iránnal szemben csak veszteségeket okozna. Nem elképzelhetetlen egy ilyen
forgatókönyv bekövetkezte.” Öt éve az iráni atombomba még távoli fenyegetésnek
tűnt, ma azonban csak abban van véleménykülönbség a szakértők között, hogy
2008-ban vagy 2009-ben éri el Teherán ezt a célt.

A szavakra Irán esetében ma is érdemes odafigyelni. Alig egy héttel a brit
katonák elrablása előtt az Ahmadinezsád elnökhöz közel álló Reza Fakr író az
Iráni Forradalmi Gárda hetilapjában a következőt írta: „Rendelkezésünkre állnak
az eszközök ahhoz, hogy elfogjunk egy csokorra való kék szemű, szőke hajú
tisztet, és odavessük őket a harci kakasaink elé. Irán elég sok olyan emberrel
rendelkezik, akik – ha kell – elérik Európa szívét, vagy amerikaiakat és
izraelieket rabolnak el.” A világos beszédet néhány nappal később tettek
követték. A Iráni Forradalmi Gárda parancsnokai csak annyit módosítottak a
lapjukban megjelent programon, hogy amerikaiak helyett a jobban zsarolható
Nagy-Britannia katonáit rabolták el.

A két hétig tartó iráni túszdráma közben a Perzsa-öbölben állomásozó amerikai
hadsereg nagyszabású hadgyakorlatot hajtott végre, mely alapján sokan úgy vélik,
hogy Irán elleni katonai támadásra lehet számítani, akár már április első
felében. A válság másik kézzelfogható eredménye volt, hogy az olajárak újra a
magasba szöktek.

Teheránban több száz diák tüntetést szervezett a brit nagykövetség előtt. A
köveket dobáló tüntetők az 1979-ből ismert, „halál Nagy-Britanniára”, „halál
Amerikára” jelszavakat kiabálták, valamint azt követelték a kormánytól, hogy
száműzze az angol nagykövetet, és zárja be a követséget. Hétfőn az iráni
hírügynökség bejelentette, hogy mindegyik katona beismerő vallomást tett, bár a
videofelvételeken a britek hangja nem volt hallható. Mahmúd Ahmadinezsád iráni
elnök a világhatalmakat „arrogánsnak” nevezte azért, hogy nem kérnek bocsánatot;
iráni tisztviselők pedig nemtetszésüket fejezték ki arra vonatkozóan is, hogy
Nagy-Britannia az ügyet az ENSZ elé vitte.

A Biztonsági Tanács „súlyos aggodalmát” fejezte ki a vitával kapcsolatosan.
Angela Merkel német kancellár közel-keleti látogatása során a jeruzsálemi Héber
Egyetemen mondott beszédében felszólította Iránt, hogy bocsássa szabadon a
foglyokat. Bush elnök pedig következetesen „túszok”-ként emlegette az elfogott
katonákat. Margaret Beckett brit külügyminiszter azonban leszögezte, országa
továbbra is nyitott a párbeszédre, és a válságot békés úton kívánja rendezni.

Bár mindkét ország hangsúlyozta, hogy elszigetelt incidensről van szó, amely nem
áll összefüggésben semmilyen bilaterális, regionális vagy nemzetközi üggyel, a
körülmények ennek az ellenkezőjére utalnak. Úgy tűnik, Irán alaposan kitervelte
lépését. A két iráni hajó, mely fogságba ejtette a briteket, olyan fegyverzettel
rendelkezett, ami egy kisebb tengeri csatához is elegendő lett volna. Ezzel
szemben az angolok nem rendelkeztek komolyabb fegyverekkel.

A szándékosságot erősíti az is, amilyen gyorsasággal és hirtelenséggel a
Forradalmi Gárda felbukkant a helyszínen. Az irániaknak mindössze három percbe
telt, hogy a britek mellett teremjenek, pont a legvédtelenebb pillanatban,
amikor egy csempészettel gyanúsított, és emiatt ellenőrzés alá vont kereskedelmi
hajóról próbáltak motorcsónakjaikba átmászni. Hadihajójuk látótávolságukon kívül
esett, és helikopterrel sem fedezték őket, így a védekezés eleve kilátástalan
lett volna.

Szakértők szerint az Iráni Iszlám Köztársaság azon kevés ország közé tartozik,
amely még most is megszokott eljárásként alkalmazza az erőszakos foglyul ejtést.
Ennek egyik példája az 1979-es túszdráma, mely során az amerikai követség
dolgozóit ejtették fogságba. Ezek az emberrablások jól kiterveltek, és világos
céljaik vannak. Irán többek között azt reméli, hogy ezzel a fajta aszimmetrikus
háborúval „kegyetlen előnyre” tud szert tenni az érzékeny nyugati társadalmakkal
szemben. A jelenlegi eset is azt tükrözi, hogy az irániak tisztában vannak
azzal, hogy mivel lehet a brit társadalom figyelmét felkelteni.

Az incidens nagy figyelmet keltett az izraeli sajtóban is. Saul Singer, a
Jerusalem Post szerkesztője szerint nem szabad megengedni, hogy az 1979-es
túszdráma újra lejátszódjon, amikor is a Carter-kormány hagyta, hogy az irániak
által elfogott amerikaiakat több mint egy évig fogságban tartsák. Singer úgy
véli, a mullahok most is a Nyugat hajlandóságát akarják felmérni arra
vonatkozóan, hogy vajon védekeznének-e egy iráni agresszióval szemben. A lap
főszerkesztője, David Horovitz azt emeli ki, hogy a britek azt hitték, a
válságot csendesen, a „színfalak mögött” képesek lesznek megoldani. Ezzel
szemben egy szomorú leckét kaptak. Horovitz szerint az iráni vezetés eltökélten
halad a szabad világgal és annak értékeivel való összeütközés felé, amellyel
szemben a szabad világnak minél előbb együttesen fel kellene lépnie, hogy még
kezelni tudja az egyre komolyabbá váló fenyegetést.

A philadelphiai Jewish Exponent szerkesztője, Jonathan Tobin azt hangsúlyozza,
hogy a média nagy része, akárcsak számos kormány, nem igazán mutatkozott
hajlandónak arra, hogy felismerje a teheráni vezetés részéről érkező veszélyt.
Sokan abban is szerepet vállalnak, hogy Irán atomfegyverprogramját vagy a
térségben, illetve Irakban betöltött agresszív szerepét bagatellizálják.
Véleménye szerint nagyon rossz üzenete lenne annak, ha Iránt bármely módon
„jutalom” érné azért, mert elengedte a foglyokat. Ez nemcsak arra bátorítaná
őket, hogy más áldozatok után nézzenek, hanem hogy ezt sokkal veszélyesebb módon
tegyék.

Felmerült annak lehetősége is, hogy túszok ejtésével Irán a két szövetségest, az
Egyesült Államokat és Nagy-Britanniát akarja összeugrasztani, valamint még több
belpolitikai nehézséget okozni az iraki háború miatt amúgy is népszerűtlen
Blair-kormány számára, alig két hónappal Tony Blair előre bejelentett lemondása
előtt. Az irániak támadástól tartanak, és ezért próbálják megkötni Amerika
legnagyobb szövetségesének a kezét.

Más vélemények szerint a tizenöt brit haditengerész sorsát Irán két vezető
tábornokának hatalmi harca döntheti el. Egy iráni katonai forrás szerint a
Forradalmi Gárda parancsnoka a foglyok szabadon bocsátását kérte. Jahja Rahim
Szafavi parancsnok az ország Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanácsa előtt úgy
vélekedett, hogy a „helyzet kezd kicsúszni az ellenőrzés alól”, ezért a
fogvatartottak azonnali elengedését sürgette. Ezzel szemben Jadollah Javani, a
Forradalmi Gárda politikai irodájának vezetője Szafavit állítólag gyengeséggel
és „liberális tendenciákkal” vádolta meg, és a foglyok bíróság elé állítását
követelte. Irán legfőbb vezetőjének, Khamenei ajatollahnak a tanácsadói is ezt
az álláspontot osztják, a brit „agresszorokkal” szemben az iráni törvények
alapján akartak fellépni: kémkedés esetén akár halálbüntetés is kiszabható a
brit foglyokra.

Moszkva tudni véli a támadás időpontját

Orosz sajtójelentések szerint az Egyesült Államok április elején kész
rakétatámadást indítani az iráni atomlétesítmények ellen. Egyes értesülések a
dátumot is tudni vélik, miszerint nagypénteken fog sor kerülni az akcióra. A
beszámolók alapján orosz hírszerzési források szereztek tudomást arról, hogy
Amerika konkrét tervet dolgozott ki a támadásra. Ez alapján több célpont ellen
hajtana végre rakétatámadásokat a Perzsa-öbölben állomásozó hadihajóiról és
harci gépeiről. A RIA-Novosztyi orosz hírügynökség egy biztonsági tisztet
idézett, aki elmondta, hogy az „orosz hírszerzés olyan információval
rendelkezik, mely szerint a Perzsa-öbölben tartózkodó amerikai fegyveres erők
majdnem befejezték az iráni területek elleni rakétatámadásokhoz szükséges
előkészületeket”. Az orosz vezérkari főnök szerint az Egyesült Államok képes egy
ilyen támadás megindítására. Jurij Balujevszkij tábornok azonban úgy véli, ez
„hatalmas politikai hiba lenne, mivel a támadás keltette sokk végighullámzana az
egész világon”. Washingtonban nem kommentálták érdemben a felvetést. A
jelentésekkel egyidőben Hasszan Fayrouz Abadi iráni vezérkari főnök az iráni
Farsz hírügynökség szerint arra figyelmeztette az arab országok vezetőit, hogy
Izrael „öngyilkos támadást” tervez szomszédaival szemben a nyárra, hogy ezzel
megakadályozza az amerikai csapatok visszavonulását Irakból és a térségből.

Olvasson tovább: