Kereső toggle

Ellenségem ellensége

Felmelegített szaúdi béketerv

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Irán a hétvégén egyhangúlag elfogadott új, politikai, gazdasági és katonai szankciókat is tartalmazó biztonsági tanácsi határozat nyomán sem változtat fenyegető magatartásán. Igaz, a síita államot Mahmúd Ahmadinezsád elnök nemrég olyan vonathoz hasonlította, amelyből kiszerelték a féket. Teherán inkább élezni igyekszik a Nyugattal való konfrontációt, ennek egyik jele a brit tengerészgyalogosok elfogása (az incidensről lásd külön írásunkat a 9. oldalon). A politikai eszközök Irán megállítására egyre inkább kimerülni látszanak. Amerika ismét a régi – már többször kudarcot vallott – receptjét vette elő arra, hogy pacifikálja a térségben a helyzetet: újabb területi engedményeket kért Izraeltől, cserébe az Iránnal vallási okokból szemben álló arab államok elismerését kínálva.

Iránban a második iszlám forradalom zajlik. A vezetés kulcspozícióiban az elnök emberei, a Pasdaran, az Iszlám Forradalmi Gárda (a továbbiakban: IFG) egykori parancsnokai ülnek. Irán a síita-alavita irányítású Szíriával stratégiai-védelmi egyezményt kötött, és a Biztonsági Tanács tilalma ellenére ismét felfegyverezte libanoni fiókszervezetét, a Hezbollahot. Ma több mint húszezer rakéta áll hadrendben; több, mint amennyivel a síita terrorcsoport a tavaly nyáron Izraellel vívott háborút megelőzően rendelkezett. Irán a vallási ellentétet félretéve felvállalta a szunnita palesztinok ügyét: felfegyverzi, kiképzi és pénzeli a Hamasz, az Iszlám Dzsihád és a Fatah terrorcsoportjait. A kivonuló izraeli egységek nyomában a Gázai övezet és Észak-Szamária iráni befolyási övezetté alakult. Teherán, amely nyíltan hirdeti, hogy legfőbb célja a zsidó állam elpusztítása, Irakban a síita fegyveres alakulatokat, a Legfelsőbb Iszlám Forradalmi Tanácsot, Muktada asz-Szadr Mahdi-hadseregét támogatja, és más síita terrorcsoportokat. Szaúd-Arábiában a lakosság harminc százalékát kitevő síiták körében is létrehozta a Hezbollahot, és Katarban, Bahreinben, valamint Jemenben is szervezi-pénzeli a szunnitákkal szembeni síita ellenállást.

Irán célja nem csak az iszlám világban a vezető pozíció megszerzése. Szövetségeseket toboroz Dél-Amerikában is. Ahmadinezsád egyik fő támogatója az olajban gazdag Venezuela elnöke, a baloldali populista Hugo Chavez. Teherán ellenőrzése alá akarja vonni az energiahordozók termelésének és piacának mind nagyobb hányadát. Ha sikerül egyesítenie Iránt Irak síiták lakta részével, Katarral és Bahreinnel, hozzácsatolhatja a síiták által lakott szaúdi területeket, amelyen a szaúdi olajkészlet nyolcvan százaléka található, és megtartja Chavez támogatását is, nyugodtan zsarolhatja a kényelemszerető nyugati világ jelentős részét. Ráadásul Teherán élvezi Kína és Oroszország támogatását is. A két nagyhatalom egyébként az atomreaktorok védelmére hagyományos védelmi fegyverzettel is felszerelte Iránt, és ezzel jelentősen megnehezítette egy megelőző csapás sikerének lehetőségét.

A válság még súlyosabbra fordul, ha Irán az atomcsatát megnyeri, és ezáltal védlevelet biztosít magának. Páholyból nézhetné végig, amíg a különböző iráni zsoldban álló fegyveres osztagok helyette vívják meg a csatát. Ma Izrael és az Egyesült Államok az első számú célpont, ám a szunnita arab országok legalább annyira fenyegetve érzik magukat. Washington elérkezettnek látta az időt, hogy ismét felmelegítse a 2002 márciusában a szaúdi, akkor még koronaherceg Abdullah Aziz javasolta és a bejrúti arab csúcs által elfogadott békekezdeményezést. Célja alapvetően egy amerikai–szunnita arab szövetség létrehozása az iráni atomprogram és terjeszkedés meghiúsítására. A tervet 2002-ben még senki sem vette komolyan. Abdullah csak javítani akart az amerikaiakkal való viszonyán, miután a 2001. szeptember 11-e többségében szaúdi polgárságú terroristái jelentősen megterhelték a sivatagi királyságnak Washingtonhoz fűződő viszonyát, miközben 2002 márciusában, az intifáda tetőpontján néhány hét alatt több mint száz izraeli polgár esett áldozatul a palesztin terrornak. A terv egyes elemei, közte az 1967-es hatnapos háborút megelőző fegyverszüneti vonalakra való visszavonulás, valamint a palesztin menekülteknek Izraelbe való viszszatérési joga lehetetlenné tette, hogy Izrael komolyan mérlegelje e terv elfogadását.

Washington és Rijád a tervet ma egy szunnita arab–amerikai érdekszövetség megszilárdítása céljából melegíti fel. A terv gyakorlati megvalósítása csökkentheti az iráni befolyást a palesztin szervezetek körében. Szíria leválasztása Iránról alapvető fontosságú, és jelentősen csökkentené Irán túlélési esélyeit. Így ezzel ketté lehetne vágni a „síita félholdat”, amellyel Irak is lélegzetvételhez juthatna. A síita alakulatok idáig jelentős támogatásban részesülnek Szíriából fegyverben és emberanyagban egyaránt. Szíria persze mindenképpen megkérné a fordulat árát. Nem elégedne meg a Golán-fennsíkkal, de Libanonban is jogokat követelne. A Hezbollah azonban az anyaországtól elvágva már nem lenne az, ami, és semlegesítése könynyebb feladattá válna.

Az eredetileg a New York Times-ban publikált terv kilátásba helyezi, hogy amennyiben Izrael visszavonul az 1967 előtti fegyverszüneti vonalakra, az arab világ elismeri Izraelt, és normális kapcsolatokat létesít vele. Nem sokkal ezután a bejrúti csúcstalálkozón Abdullah hivatalosan is benyújtotta javaslatát, amelyet az Arab Liga kis módosításokkal jóváhagyott. A találkozón nem vett részt az egyiptomi elnök és a jordániai király, II. Abdullah, Arafatot pedig az izraeli kormány nem engedte ki, így őt Faruk Kaddumi, a PFSZ külpolitikusa helyettesítette. A csúcstalálkozón szentesített terv felhívja Izraelt, hogy vonuljon vissza valamennyi 1967-ben elfoglalt területről, ideértve a Golán-fennsíkot és a Dél-Libanonban még megszállva tartott területet is. Fogadja el az ENSZ-közgyűlés 194. számú határozatában foglaltak szerint a palesztin menekültek sorsának igazságos rendezését és a független palesztin állam megalakulását az 1967. június 4-én elfoglalt területeken, Kelet-Jeruzsálem fővárossal. Ha ez megtörténik, az arab országok befejezettnek tekintik az arab–izraeli konfliktust, békeszerződést kötnek Izraellel, és egy átfogó béke keretében normális kapcsolatokat létesítenek vele.

Izrael számára a terv csak tárgyalási alapként fogadható el, ultimátumként nem. A zsidó állam elutasítja, hogy a több mint hárommillió palesztin betelepülése véget vessen Izrael létének. Nem elfogadható az sem, hogy a zsidó óvárost is bekebelezze a leendő palesztin főváros. Az 1967 előtti állapothoz való visszatérés védhetetlen határok mögé szorítaná Izrael Államot. A Hamaszt még a szaúdiak sem tudták rábírni, hogy elismerje Izrael létezését, lemondjon a terrorról, és elfogadja a PFSZ által korábban Izraellel megkötött egyezményeket. Ugyanakkor elképzelhetetlen, hogy az arab fél lemondjon a palesztin menekültek Izraelbe való visszatérési jogáról. Ez a terv is a „területeket a békéért” elv alapján kísérli megoldani a konfliktust, pedig erről az elmúlt tizenöt évben többször is bebizonyosodott, hogy alkalmatlan a válság feloldására. Izrael 2000-ben kivonult Dél-Libanonból, 2005-ben pedig a Gázai övezetből, hogy békés szándékáról tanúbizonyságot tegyen. Ám a következmény mindkét fronton háború lett. Mi garantálná, hogy amennyiben Izrael Júdeából és Szamáriából is visszavonul, nem újabb háborúval kell majd szembenéznie?

A Jordán völgyének feladásával a rakétaarzenál a júdeai hegyek gerincén sorakozna fel, és ezáltal Izraelnek végveszéllyel kellene szembenéznie. És az iráni atomajatollahok fenyegetéséről még nem is beszéltünk...

Mindent vissza: A telepesek nem engednek

Evakuálta az izraeli hadsereg azt kétszázötven zsidó aktivistát, akik visszafoglalták az egykori Homes település helyszínét. Az Olmert-kormány kivonulási politikája ellen tiltakozók akcióját a rendőrség és a katonaság törvényellenesnek minősítette, és nem engedélyezték élelem eljuttatását a júdeai hegyekben tiltakozókhoz. A telepesek vezetője szerint a Tel Aviv-i lakosoknak inkább meg kellene köszönniük azt, hogy jelenlétükkel elriaszthatják a palesztinokat attól, hogy a magaslatról támadják a közeli izraeli városokat.


Fotó: AP

A tiltakozókat busz szállította a közeli Savéi Somrunba, ahonnan hat kilométernyi menetelést követően érkeztek a lerombolt településre.

A többségükben fiatalok „Homes – a kezdet” feliratú trikókat viseltek, utalva a kivonulási politika „Először Gáza” jelszavára.

Lapzártakor három zászlóalj áll készenlétben, hogy a telepeseket, ha kell – akár erővel is, de –, eltávolítsa a helyszínről. A biztonsági erők nem engedték meg, hogy az aktivisták élelmiszert vigyenek be az egykori településre, egyes jelentések szerint vizet sem kaphatnak.

A lakóházak ma már nem állnak, csak a kiszáradt régi víztorony emlékeztet arra, hogy ott valaha egy virágzó település élte mindennapi életét. Az esemény egyik szervezője, Boáz Haetzni szerint az aktivisták esetleges elmozdításukat követően is visszatérnek, „amíg az összes lerombolt települést helyre nem állítják”. Homes ugyanis csak a kezdet. A mozgalom hívei valamennyi, 2005-ben a Gázai övezetben és Észak-Szamáriában lerombolt települést ismét fel akarják építeni. Mint ismeretes, Ehud Olmert, izraeli kormányfő nemrégiben újabb „fájdalmas engedményeket” helyezett kilátásba annak érdekében, hogy a palesztinokat tárgyalásra bírja. A zsidó települések felszámolása korábban sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A kivonulást követően több ezer rakétát lőttek ki a palesztinok Izraelre, és tavaly nyáron háborút is indítottak a zsidó állam ellen.

Olvasson tovább: