hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Zaklatók pellengéren
Olmert székébe kerülhet a miniszter elítélése

2007. 02. 07.
Hetek-összeállítás

„Egy újabb szög az Olmert-kormány koporsójában” – állította Ari Eldad
ellenzéki képviselő az izraeli kormányt érintő legújabb bírósági ítéletről.
Ugyanazon a napon, amikor az ügyészség által nemi erőszakkal gyanúsított és
három hónapra hivatalából felfüggesztett Móse Kacav államelnök kiköltözött
rezidenciájáról, a Tel Aviv-i bíróság bűnösnek mondta ki Hájim Ramón volt
igazságügy-minisztert szexuális zaklatás vádjában.



Hájim Ramón

Az ítélethirdetés előtt Ehud Olmert miniszterelnök még abban bízott, hogy
felmentő ítélet születik, és ennek nyomán azonnal visszahelyezheti hivatalába
Ramónt. Az ötvenhat éves miniszter ellen a vád az volt, hogy erőszakkal
megcsókolt egy a hivatalában szolgálatot teljesítő huszonegy éves katonalányt.
Ramón elismerte az esetet, de arra hivatkozott, hogy az illetővel már régóta
„flörtölt”, és ennek következménye volt az intim jelenet. A bíróság azonban
elsőfokú ítéletében kimondta, hogy a minisztériumi alkalmazott vallomása
mindenben „szavahihető és hiteles” volt. Olmert sajnálatát fejezte ki az ítélet
miatt, Cipi Livni külügyminiszter pedig azt mondta: Ramón „jó barát, de hinnünk
kell az igazságszolgáltatásban”.

A döntés nyomán Ehud Olmertnek alaposan át kell alakítania kormányát, miközben a
legfrissebb közvélemény-kutatások szerint egy mai választáson a Benjamin
Netanjahu vezette ellenzéki Likud párt 32 helyet szerezne, a legnagyobb
kormánypárt, a Kadima viszont alig 9-et. Tavaly márciusban a Likud 11, míg a
Kadima 28 mandátumot nyert el.

Ehud Olmert helyzete annak ellenére nehéz, hogy a közel száz halálos áldozattal
járó palesztin belviszály miatt jelenleg nem sok szó esik a közvéleményben
népszerűtlen ciszjordániai kivonulásról. A nyári libanoni kudarcok miatt
lemondott izraeli vezérkari főnök azonban a kudarc kivizsgálására alakult
vizsgálóbizottság előtt a miniszterelnököt hibáztatja a hibás döntésekért.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!